A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálatot indít a Kínát ért vádak miatt, melyek szerint az ázsiai országban az 1980-as és 1990-es években szisztematikus, központilag irányított doppingolás folyt.
Kompromisszum született a kiküldött munkavállalókra vonatkozó szabályozás módosításának fő vonalairól az európai uniós tagországok foglalkoztatási és szociális ügyekben illetékes minisztereinek hétfői luxembourgi tanácskozásán.
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálatot indít a Kínát ért vádak miatt, melyek szerint az ázsiai országban az 1980-as és 1990-es években szisztematikus, központilag irányított doppingolás folyt.
Életének 84. évében október 21-én elhunyt Magyar Kálmán Széchenyi-díjas orvos, farmakológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja és a Semmelweis Egyetem Gyógyszerhatástani Intézet professor emeritusa, aki egyebek mellett a központi idegrendszerre ható gyógyszerek hatásmódjának biokémiai vizsgálata terén ért el nemzetközi figyelmet is ki
Nyakig ülünk a negyedéves jelentési szezonban, egyre-másra érkeznek a kisebb-nagyobb vállalatok jelentései az elmúlt három hónap teljesítményéről. Ha azonban valaki utál a számok között bogarászni – ki tudja, miért –, azok is találhatnak maguknak alkalmas befektetést, nem is kicsit. Az Amazon árfolyama négyszeresére nőtt az elmúlt öt évben, épp csa
A Porsche a tegnap leleplezett 911 Carrera T modellel feleleveníti az 1968-as 911 T puritán koncepcióját: alacsonyabb tömeg, rövidebb áttételezésű manuális váltó és mechanikus önzáró differenciálművel kiegészített hátsókerékhajtás a nagyobb teljesítmény és az intenzívebb vezetési élmény érdekében. Az új, egyedi megjelenésű modell a 911 Carrera alapjaira épül és 370 lóerőt (272 kW-ot) teljesít. A…
Újabb magyar nő szólalt meg, hogyan zaklatta egy rangban felette álló férfi. Az egyetemista lányra, vizsgáztatás helyett, professzora inkább rávetette magát.
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálatot indít a Kínát ért vádak miatt, melyek szerint az ázsiai országban az 1980-as és 1990-es években szisztematikus, központilag irányított doppingolás folyt.
Ha visszagondolunk az NB I-es labdarúgó-bajnokság szombati találkozóira, többet is érdemes felidézni. Az élre természetesen a Ferencváros és az Újpest összecsapása kívánkozik, elsősorban azért, mert csaknem tizenötezren mentek ki a Groupama Arénába a találkozó kedvéért, ami egymagában több mint a többi öt meccs összesített nézőszáma.
A PwC új felmérése szerint kevés bank készült fel az Európai Unión belüli pénzforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó módosított irányelv (PSD2) 2018 januárjában esedékes hatályba lépésére. Nyár elején a bankok 38%-a még csak...
A 60 évnél idősebbeknek, a két évesnél fiatalabb gyermekeknek, a krónikus betegségben szenvedőknek és a várandós nőknek különösen ajánlott az influenza elleni védőoltás, de mindenkinek érdemes beoltatnia magát, aki nem akar 3-5 napot lázasan feküdni, családtagjait, barátait, munkatársait megfertőzni - mondta Szlávik János infektológus főorvos az M1
Összesen 1,3 millió adag ingyenes influenza ellen védőoltás érkezett meg a háziorvosokhoz. Az influenza minden évben január körül éri el Magyarországot és a betegség elleni védettség kialakulásához körülbelül két hétre van szükség....
Jövő év májusától működik majd az országos jégkár-mérséklő rendszer, amellyel több tízmilliárd forint megtakarítás érhető el évente csak a mezőgazdaságban.
Életének 84. évében október 21-én elhunyt Magyar Kálmán Széchenyi-díjas orvos, farmakológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja és a Semmelweis Egyetem Gyógyszerhatástani Intézet professor emeritusa, aki egyebek mellett a központi idegrendszerre ható gyógyszerek hatásmódjának biokémiai vizsgálata terén ért el nemzetközi figyelmet is kiváltó eredményeket - közölte az MTA kedden az MTI-…
Életének 84. évében október 21-én elhunyt Magyar Kálmán Széchenyi-díjas orvos, farmakológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja és a Semmelweis Egyetem Gyógyszerhatástani Intézet professor emeritusa, aki egyebek mellett a központi idegrendszerre ható gyógyszerek hatásmódjának biokémiai vizsgálata terén ért el nemzetközi figyelmet is ki
Minden eddiginél súlyosabb nyilvános nyomásgyakorlásnak nevezte Aleksandar Vulin szerb védelmi miniszter azt, hogy Brian Hoyt Yee, az Egyesült Államok külügyminisztériumának európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkára kijelentette: az európai uniós tagságra törekvő Szerbia és a hozzá hasonló országok nem egyensúlyozhatnak a Kelet és a Nyugat között, hanem egyértelmű üzenetet kell…
Hatalmas összeggel, 2,5 milliárd euróval tartoznak a görög fogyasztók a DEI állami áramszolgáltatónak - közölte a vállalat közlésére hivatkozva a Kathimerini című görög lap.
Milos Zeman cseh államfő jövő kedden, október 31-én kormányalakítási megbízatást ad Andrej Babisnak, a múlt hét végi képviselőházi választásokon győztes ANO mozgalom elnökének - közölte Jirí Ovcácek elnöki szóvivő kedden Prágában
Annak ellenére, hogy Áder János köztársasági elnök még nem tűzte ki az országgyűlési választások időpontját, Orbán tegnap arról beszélt, hogy áprilisban győzni fognak, ha bizonyos feltételek teljesülnek. A Fidesz kommunikációs igazgatója ugyanakkor azt mondja: nem tudják, mikor lesz a voksolás.