Egy idő után annyira hozzászokunk a háztartási eszközeinkhez, hogy azon is elfelejtünk gondolkozni, vajon mire találták fel a sütő alján található fiókot. Legtöbben nem használtuk soha, és észre sem vesszük, hogy ott van.
Nyilvánosak a tao-pénzek, az erre vonatkozó adatokat ki kell adni – mondta ki a Kúria szerdán abban a perben, amelyet a Transparency International indított az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzetgazdasági Minisztérium ellen.
New Yorkba és Torontóba indít közvetlen járatot Londonból a Wizz Air – értesült egy lengyel szaklap. A diszkontcég által meg nem erősített információk szerint tíz keskeny törzsű Airbus A321 géppel akár már jövő tavasszal megkezdhetik a repülést az Atlanti-óceán felett.
Kétszámjegyű, a 2017-es 15 százalékhoz hasonló mértékű béremelést szeretne a BKV két legnagyobb érdekképviselete, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ)
Új pártot alapított Törökországban az egykori belügyminiszter, Merel Aksener, annak reményében, hogy a 2019. novemberi elnökválasztáson kihívja a jelenlegi államfőt, Recep Tayyip Erdogant - jelentette az NTV török hírtelevízió.
Közeledve a phjongcshangi téli olimpiához, rövid pályás gyorskorcsolyázóink kétségkívül szem előtt vannak, márciusban a rotterdami világbajnokságon két ezüstöt és egy bronzot szereztek, a világkupákról rendre szállítják a dobogós helyezéseket, és megalapozottan lehetnek érmes reményeik az ötkarikás játékokon.
A Fidesz szerint nevetséges, hogy azok a szocialisták beszélnek a nyugdíjasokról, akik Gyurcsány Ferenccel együtt elvettek tőlük egyhavi nyugdíjat és becsapták az időseket
Október 29-én, hajnali 3 órakor a mutatókat visszaállítjuk egy órát – így látszólag tovább is alhatunk. De vajon testünk is így érzi? A nyári időszámítás bevezetése óta vitatott, hogy mindennek csak „napos” oldala létezik, vagy az előnyök éppenséggel eltörpülnek a hátrányok mellett.
A vállalat a vártnál jobb eredményeket közölt tegnap délután a harmadik negyedéves jelentésében. A nyereség főként a(z) SUV modellek sikerének köszönhető.
Az Egyesült Államok visszaszolgáltatta Oroszországnak a San Franciscó-i orosz főkonzulátusról eltávolított zászlókat - közölte szerdán Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes
Azokban a családokban, ahol előfordult már gyomorrák, a panaszok fokozott figyelése, rendszeres orvosi ellenőrzés javasolható, egyébként a megfelelő életmód segíthet megelőzni a betegség kialakulását. Tekintse meg, hogy milyen tünetekre érdemes odafigyelni, illetve melyek azok a rizikófaktorok, amik veszélyt jelenthetnek.
Argentína - Egy apát azzal gyanúsítanak, hogy nyolc alkalommal ejtette teherbe a saját lányát, akit szex rabszolgaként tartott fogva több mint 20 éven át.