2017. október 25. szerda

okt. 25
17:27
A Mazda3 (közel)jövője – itt a Kai koncepció (Auto Pult)
A Mazda jelenlegi, KODO névre keresztelt formanyelve szinte osztatlan sikert aratott, így nem csoda, hogy a japánok ezen az úton kívánnak továbbmenni, és csak finomabb változtatásokon kereksztül szeretnének hozzányúlni ezekhez a formákhoz – ahonnan még van visszaút, ha a vásárlóknak mégsem tetszene. Tokióban végre bemutatkozott a Kai névre keresztelt tanulmány, mely a következő generációs 3-as…
okt. 25
17:29
Huszárik Zoltán-emléktáblát avattak Budapesten (Gondola)
Emléktáblát avattak Huszárik Zoltán filmrendező (1931-1981) tiszteletére egykori lakóházának falán, a Columbus utca 38
okt. 25
17:29
Elelktromos crossover Leaf alapokon – íme, a Nissan IMx tanulmány (Auto Pult)
Néhány kedvcsináló fotón és videón már láthattuk a Nissan teljesen elektromos crossoverének előfutárát, ám most végre teljes valójában bemutatkozott az IMx névre keresztelt koncepció, amely a Leaf alapjaira épül. Egyelőre egy ízig-vérig tanulmánnyal van dolgunk, de reméljük, hogy ez csak a kezdet, és hamarosan a szériagyártású verzióval is találkozhatunk majd.
okt. 25
17:30
Egy hatalmas egyéniség távozott az élők sorából (ATV)
Meghalt Fats Domino, a rhythm and blues egyik legnagyobb egyénisége, a rock and roll egyik úttörője, akinek zongorajátéka és lágy baritonja segített megváltoztatni a könnyűzenét.
okt. 25
17:31
Retró hangulat – bemutatkozott a Honda Sports EV koncepció (Auto Pult)
A Honda már korábban elárulta, hogy érkezik a Frankfurti Autószalonon bemutatott Urban EV sportos testvére. Akkor még csak egy rajzon láthattuk az autót, de már abból is egyértelműnek tűnt, hogy stílusát tekintve a Sports EV követi majd a városi mini által megkezdett utat. Legnagyobb örömünkre ez valóban így történt, így az újdonság egy igazi kis retró sportautó lett.
okt. 25
17:33
Megijedt a katalán elnök? (Privátbankár)
Nem szólal fel Carles Puigdemont a spanyol parlament felsőházában.
okt. 25
17:33
Nikolics visszatér a válogatottba (Infostart)
Szélesi Zoltán, a magyar labdarúgó-válogatott felkért szövetségi kapitánya számít Nikolics Nemanjára és Németh Krisztiánra.
okt. 25
17:33
Legalább negyedével lesz kevesebb idén a kukorica (ProfitLine)
Jelentősen elmarad a tavalyi rekordterméstől idén Magyarországon a kukorica mennyisége, ám a minőség továbbra is megfelelő. A hazai termés minőségi problémái egyelőre nem a toxinfertőzöttségből, hanem a nem megfelelő szárításból és árumozgatásból adódhatnak.
okt. 25
17:33
Nem lép a szenátus elé a katalán elnök, még egy lépéssel közelebb kerültünk a spanyol hatalomátvételhez (Portfolio)
Nem szólal fel Carles Puigdemont katalán elnök a spanyol parlament felsőházában, a szenátusban, hogy érveljen az alkotmány 155-ös cikke alapján Katalóniában tervezett intézkedések ellen. Korábban még olyan hírekről lehetett hallani...
okt. 25
17:33
Szériába vele – ilyen lenne a Mazda négyajtós kupéja (Auto Pult)
A Mazda nem csak a következő generációs kompaktjának előfutárával készült a Tokiói Autószalonra, ugyanis egy jóval izgalmasabb tanulmányt is elvittek a seregszemlére a gyáriak. A Vision Coupe névre keresztelt modellel kapcsolatban pedig csak remélni tudjuk, hogy előbb vagy utóbb sorozatgyártásban is bemutatkozik, ugyanis vétek lenne elpazarolni egy ilyen gyönyörű formatervet.
okt. 25
17:35
Csak maradjon így – az új WRX előfutárát vitte Tokióba a Subaru (Auto Pult)
Szerencsére úgy tűnik, hogy a Mitsubishivel ellentétben a Subaru nem tervezi feladni egyik legikonikusabb modelljének fejlesztését. Ezt pedig ezúttal egy látványos koncepcióautóval támasztották alá a japánok, ami a Viziv Performance Concept névre hallgat. A gyáriak már korábban beharangozták, hogy Tokióban érkezik a következő WRX előfutára, most pedig végre le is rántották róla a leplet.
okt. 25
17:36
Mao rangján Hszi Csin-ping (USAracing)
Gazdasági reformjainak és korrupcióellenes harcának köszönhetően már eddig is bizonyos volt, hogy Hszi Csin-ping (Xi Jinping) pártfőtitkár-államfő a modern kori Kína egyik legjelentősebb alakjává nőtte ki magát. A Kínai Kommunista Párt kedden zárult 19. kongresszusa után ugyanakkor afelől sincs már kétség, hogy a távol-keleti ország első embere Mao
okt. 25
17:36
Orbán békemenetes ismerőse legyűrte a gimnáziumot (HírTV)
Tamás László egyik cége költözésre kényszerített egy tehetségeket nevelő intézményt.
okt. 25
17:39
Nem jelenik meg a szenátus előtt a katalán elnök, még egy lépéssel közelebb a spanyol hatalomátvétel (Portfolio)
Nem szólal fel Carles Puigdemont katalán elnök a spanyol parlament felsőházában, a szenátusban, hogy érveljen az alkotmány 155-ös cikke alapján Katalóniában tervezett intézkedések ellen. Korábban még olyan hírekről lehetett hallani...
okt. 25
17:39
Újabb áfacsökkentés? Egymillió érintett lehet (ATV)
Korózs László szerint a nyugdíjasok közül egymillióan szinte ki sem tudják fizetni hozzátartozóik temetését. A szocialista politikus a temetkezési költségek áfájának csökkentését szeretné elérni.
okt. 25
17:45
Sokkoló: Vért izzad egy nő a ritka, gyógyíthatatlan betegsége miatt - fotók (Blikk)
Olaszország - Már 3 éve küzd ritka és ijesztő betegségével egy firenzei nő, aki vért izzad.
okt. 25
17:45
Soros keze is benne van a hazánk elleni eljárásokban (Gondola)
Az iratokból kiderült, hogy milyen jól felépített módszerekkel követett el mindent a milliárdos, hogy hazánk a szégyenpadra kerüljön 2014-ben.
okt. 25
17:47
Hihetetlen extrémsportokat űz ez a 29 éves szépség - képek (Blikk)
Félelmet nem ismerve veti magát a mélybe Clair Marie (29) bázisugró.
okt. 25
17:48
Agrártámogatások: Magyarország a jelenlegi rendszer fenntartásában érdekelt (Adózóna)
Magyarország kitart a kétpilléres (közvetlen mezőgazdasági és vidékfejlesztési) uniós közös agrárpolitika (KAP) mellett, ez a magyar gazdák érdeke – hangoztatta a földművelésügyi miniszter szerdán az M1 aktuális csatorna reggeli hírfolyamában.
okt. 25
17:48
Így segít az MLSZ a bajba jutott szurkolókon (Sport365)
A Luxemburg elleni barátságos mérkőzés időpontváltozása okozott gondokat.
okt. 25
17:48
Magyar válogatott: Nikolics újra a válogatott keretben! (Agroinform)
Huszonöt játékos szerepel a magyar labdarúgó-válogatott, Szélesi Zoltán Luxemburg és Costa Rica ellen készülő keretében.
okt. 25
17:48
Komoly fegyvereket foglaltak le egy szélsőséges iszlamistánál (USAracing)
Éles lőfegyvereket és nagy mennyiségű lőszert találtak Berlinben egy feltételezett iszlamista ügyében tartott razzián – közölték szerdán a német főváros hatóságai.
okt. 25
17:51
Miniszterelnöki megbízott irányítja a dél-budai centrumkórház építését (Infostart)
Miniszterelnöki megbízott irányítja és koordinálja a jövőben a dél-budai centrumkórház építését; a feladattal Bedros Róbertet, az újbudai Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatóját bízták meg - jelentette be az emberi erőforrások minisztere a Szent Imre kórházban tartott szerdai sajtótájékoztatóján.
okt. 25
17:54
Nemes: A BKV becsapja a dolgozókat (HírTV)
Tagadja a BKV, hogy négyszázezer forintos fizetés ígéretével toborozna buszsofőröket.
okt. 25
17:57
Önt is érintheti: újabb játműveket tiltanak ki Budapestről a szmogriadó idején (Blikk)
Tovább korlátozzák a szmogriadó idején használható gépjárművek körét a fővárosban - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
okt. 25
17:57
Gyászol a zenevilág: meghalt a rock and roll legenda (Blikk)
New Orleans - Elhunyt a 60-as és 70-es évek zenei ikonja, Fats Domino. A rock and roll nagyjai között tartották számon. Zongorajátéka és lágy baritonja segített megváltoztatni a könnyűzenét.
okt. 25
18:00
Íme, a magyar válogatott Storck nélkül (ATV)
Huszonöt játékos szerepel a magyar labdarúgó-válogatott megbízott szövetségi kapitánya, Szélesi Zoltán Luxemburg és Costa Rica elleni keretében.
okt. 25
18:03
Segítsen: augusztus óta keresik a súlyosan beteg Évát (Blikk)
– Súlyos beteg fiatal nőt keresnek a fővárosban augusztus óta, ám felvenni vele a kapcsolatot igen veszélyes az állapota miatt. Mivel súlyosan zavart, félő, hogy elmenekül.
okt. 25
18:03
Märcz elkezdi a csapatépítést az Eb-re (Blikk)
Egy szövetségi kapitány helyzete mindig nehéz, de most a férfi pólósoknál különösen az: Märcz Tamást (43) tíz hónapja nevezték ki, csapatot kellett építenie a hazai világbajnokságra, ám az ezüstérem után sincs ideje a pihenésre.
okt. 25
18:03
Nem szólal fel a katalán elnök a spanyol felsőházban (Gondola)
Nem szólal fel Carles Puigdemont katalán elnök a spanyol parlament felsőházában, a szenátusban, hogy érveljen az alkotmány 155-ös cikke alapján Katalóniában tervezett intézkedések ellen
okt. 25
18:03
Kevesebb profit maradhat a kkv-knál (ProfitLine)
A korábbiakhoz képest magasabb, 8,6%-os árbevétel-, de szerényebb, 4,5%-os profitnövekedéssel terveznek a hazai cégek – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. Pénzügyeik következő egy évi alakulását tekintve a kisvállalkozások a legoptimistábbak.
okt. 25
18:03
Jobb, ha felkészülsz: nem várt költségek miatt drágul a kötelező biztosítás (Pénzcentrum)
Egy teljesen új tényező, a munkaerőhiány is drágíthatja a gépjárművek jövő évi kötelező felelősségbiztosítási díját (kgfb). Ugyanakkor a november elsejétől induló kampányban kiemelkedően nagy díjugrásra nem lehet számítani....
okt. 25
18:03
Raiffeisen: nagy kérdés, meddig maradhatnak az alacsony magyar kamatok (Portfolio)
A közép-európai régióban sokkal erőteljesebben nőnek az inflációs kockázatok, mint az eurózónában, és ez az EKB-nál előbb késztetheti monetáris szigorításra a régió jegybankjait, köztük akár a tartósan alacsony kamat mellett...
okt. 25
18:06
Sokkoló: Messit fenyegeti az Iszlám Állam (ATV)
Lionel Messi vért könnyezik az Iszlám Állam legújabb plakátján. A terrorszervezet azzal fenyeget, hogy merényletet hajt végre a jövő évi, oroszországi futball-világbajnokságon.
okt. 25
18:09
Prostitúcióra kényszerítik a menekülteket a biztonsági őrök Németországban (Infostart)
A leghatározottabban meg fogják akadályozni, hogy bárki is üzletszerű kéjelgésre kényszerítse a migránsokat menekültszállásokon - ezt mondta a tartományi kormány munkaügyi és integrációs kérdésekben illetékes minisztere Berlinben.
okt. 25
18:12
Gyönyörűbbet 250 négyzetméteren nem tudunk elképzelni ennél a chilei háznál (Player)
Mi casa tu casa – az én házam a te házad, hangzik a spanyol mondás. Ha ezt ennek a vityillónak a tulaja mondaná nekünk, mi pofátlanul szó szerint vennénk.
okt. 25
18:15
7 jele annak, hogy az olaj nemsokára meg fog drágulni (Privátbankár)
Sokáig sehogy sem sikerült az olaj árát feljebb tolni az 52-58 dolláros szintnél, de most ez megváltozni látszik. A korábbi érvek közül, amelyek az olaj sávos mozgása mellett, a drágulás ellen szóltak, több már nem érvényes, vagy kifejezetten az emelkedés mellett szól. Egy háború vagy államcsőd végképp felboríthatja az egyensúlyt.
okt. 25
18:15
Ha nem teszünk valamit, akkor 50 éven belül szénné fogunk égni az IMF-vezér szerint (Portfolio)
Súlyos következményei lesznek annak, ha nem teszünk valamit gyorsan a klímaváltozás ellen - mondta el tegnap egy panelbeszélgetésen a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Christine Lagarde. Több befolyásos szaúdi üzletemberrel...
okt. 25
18:21
Először Magyarországon vált elérhetővé a jóindulatú emlődaganat műtét nélküli eltávolítása (Blikk)
A régióban elsőként Magyarországon elérhetővé vált a jóindulatú emlődaganatok egyik leggyakoribb típusának műtét nélküli eltávolítása fagyasztásos eljárással, krioablációval - közölte az eljárást végző egészségközpont az MTI-vel.
okt. 25
18:21
Kijelölte keretét az új focikapitány - vannak nagy visszatérők a magyar csapatban (Blikk)
Huszonöt játékos szerepel a magyar labdarúgó-válogatott megbízott szövetségi kapitánya, Szélesi Zoltán Luxemburg és Costa Rica elleni keretében.
okt. 25
18:21
Mányoki Attila Európából Afrikába úszik át (Gondola)
Mányoki Attila nemzetközi hírű magyar hosszútávúszó a következő napok egyikén vág neki idei második, összességében pedig hatodik csatorna-átúszásának: a cél ezúttal a Gibraltári-szoros leküzdése
okt. 25
18:21
Nikolics Nemanja újra a válogatott keretben! (Sport365)
Szélesi Zoltán kihirdette, kikre számít Luxemburg és Costa Rica ellen.
okt. 25
18:23
Sima verést kapott a női fociválogatott (Blikk)
A női labdarúgó-válogatott 5-0-ra kikapott Svédországtól a világbajnoki selejtezősorozat harmadik, kedd esti mérkőzésén.
okt. 25
18:23
Magyar Kupa - Fölényesen nyert Paks és a Puskás (Gondola)
A Paks hét, a Puskás Akadémia hat góllal győzött a labdarúgó Magyar Kupában szerdán, és ezzel bejutott a legjobb 32 közé
okt. 25
18:24
Darts: Kezdődik az Európa-bajnokság - fogadjunk "meglepetésre"! (Agroinform)
Csütörtök este Hasseltben elrajtol a 2017-es PDC Európa-bajnokság, melynek apropóján górcső alá vettük az esélyeket.
okt. 25
18:24
Macron ünnepel, Magyarországot leszavazták (444.hu)
12 órás vitában szedték szét a V4-es szövetséget az EU tanácsában. A magyar kormány keményen küzdött, hogy a magyar sofőrök kevesebbet kereshessenek. A téma nem igazán fontos, de jól mutatja, hogyan romlik a magyar és a lengyel érdekek képviseletének színvonala.
okt. 25
18:25
Az EP támogatja a külső határellenőrzés szigorítását (Gondola)
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén megszavazta szerdán a schengeni külső határellenőrzés szigorítását és felgyorsítását szolgáló elektronikus rendszer felállítását és azt, hogy regisztráljanak mindenkit, aki az Európai Unión kívülről érkezik – közölte az uniós parlament sajtószolgálata
okt. 25
18:27
A régióban elsőként Magyarországon: fagyasztásos daganat-eltávolító eljárás (Infostart)
Közép-Kelet-Európában Magyarországon vezetik be elsőként a krioablációt. A fagyasztásos eljárással a jóindulatú melldaganatokat lehet ambulánsan és kíméletesebben kezelni. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában már különféle szervek rosszindulatú daganatait is kezelik ezzel a módszerrel - mondta el az InfoRádióban Deák Pál Ákos, a Semmelweis Eg
okt. 25
18:30
Bogdán: Inkább leszek köpésálló (HírTV)
Fenntartja azt az állítását Cserdi polgármestere, hogy egy fórum után inzultálták őt. A fórumot szervező Roma Parlament elnöke szerint ez nem igaz.
okt. 25
18:33
Már nem kölcsönből, hanem biztosításból temet a magyar (ProfitLine)
Több mint 30 százalékkal nőtt egy év alatt a haláleseti életbiztosítások száma Magyarországon, a teljes hazai szerződéses állomány mára meghaladja a félmillió darabot. Az elsősorban kegyeleti célok – például hagyatéki, temetési költségek – fedezésére használt biztosítások terjedését a törvényi szabályozás is segíti azzal, hogy a biztosítási összeg

Keresés