2017. október 25. szerda

okt. 25
9:48
Ördög Nóra meglepő vallomása a forgatásról: "Szégyelltem magam" (Femcafe)
A hamarosan induló Ázsia Expresszről beszélt.
okt. 25
9:51
Gyengüléssel indítottak a főbb nyugat-európai piacok (ProfitLine)
Szerény gyengüléssel kezdték a kereskedést a vezető európai értéktőzsdék szerdán.
okt. 25
9:51
150 éves bírósági tájékoztató került elő Zalában (ATV)
A kiegyezés utáni években készült, a zalai bírósági rendszer akkori felépítését bemutató, illetve bíráit felsoroló plakát került elő nemrég Zalaegerszegen - közölte a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-vel.
okt. 25
9:54
Megvenné a Heineken gyárait a Csíki Sör (AQUA)
A csíkszentsimoni cég megvásárolná a holland sörmulti romániai és magyarországi gyártóegységeit, beleértve a Heineken hamarosan megszüntetendő martfűi gyárát valamint a Hargita sörmárkát is – erősítette meg a Világgazdaságnak Lénárd András, a székelyföldi vállalat tulajdonos-cégvezetője.
okt. 25
9:57
Strand lehetne a józsefvárosi piac helyén (Menedzsment Fórum)
Ha már Józsefváros alatt is gyógyfürdőzésre alkalmas vizek bugyoghatnak.
okt. 25
9:57
Megugrott a halálozás az influenzajárvány miatt (Infostart)
Nőtt a természetes fogyás 2017 első nyolc hónapjában, mivel az előző év azonos időszakához képest többen haltak meg és kevesebb gyerek született - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
okt. 25
9:57
Brutális, mit tettek a szerencsétlen kiskutyával a baranyai gyermekotthonban - megdöbbentő részletek (Blikk)
Szerdán áll bíróság elé az a négy tini, akik egy baranyai gyermekotthonban többször brutális módszerekkel bántalmaztak egy kicsi, fekete, keverék kan kutyát.
okt. 25
9:57
Messzire kell menniük a szurkolóknak: itt rendezik meg a Vasas-Újpest mérkőzést (Blikk)
Dunaújvárosban rendezik meg a Vasas-Újpest mérkőzést a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójában.
okt. 25
9:57
Bloomberg: a Brexit a valaha hozott legostobább döntés (Gondola)
Michael Bloomberg szerint a Brexit, vagyis Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból "a legostobább döntés, amelyet egy ország valaha is hozott"
okt. 25
9:57
Kézilabda BL -Van esély (Alternatív Energia)
A létszámcsökkentés után is maradhat a két magyar csapat.
okt. 25
9:59
Nagy Ádám helyzetéről beszélt a Bologna vezetőedzője (Blikk)
Bologna - Ebben a szezonban még nem lépett pályára az olasz Bolognában Nagy Ádám, a magyar válogatott focista helyzetéről Roberto Donadoni beszélt.
okt. 25
10:00
Igen, még mindig drágul a vizes vébé: már 135 milliárd fölött a végösszeg (444.hu)
Azóta is erről beszél a világ.
okt. 25
10:00
Nem érdekelte a városvezetőket az atomügyi fórum (HírTV)
Lakossági fórumot tartott az LMP Pécsett a város közelébe tervezett radioaktív hulladéktárolóról.
okt. 25
10:03
A SPAR 13. havi bért biztosít munkatársainak (HR Portál)
A hazai kiskereskedelmi láncok közül egyedülálló módon biztosít 13. havi fizetést a SPAR. Ez közel 13 ezer munkavállaló számára jelent többletjövedelmet a karácsony előtti időszakban. Emellett a vállalat 2018-ban is elkötelezett a további bérfejlesztések mellett - írják sajtóközleményükben.
okt. 25
10:03
Megverte a profitsoron az elemzői várakozásokat a Biogen (ProfitLine)
A biotechnológiai vállalat a vártnak megfelelő 3,08 milliárd dolláros árbevételen 6,31 dolláros egy részvényre jutó tisztított eredményt ért el, felülmúlván az 5,73 dolláros elemzői konszenzust.
okt. 25
10:06
Megszületett a döntés a Győr óvása ügyében (Sport365)
A Rosztov-Don ellen elveszített BL-mérkőzést óvták meg.
okt. 25
10:09
Külön termék lesz az elektromos autók töltéshez használt áram (Portfolio)
A Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) az év végéig elkészül a magyarországi elektromobilitást szabályozó átfogó törvény tervezete, ezt követi a társadalmi egyeztetés és a szükséges végrehajtási rendeletek megfogalmazása - értesült...
okt. 25
10:15
8 milliárdot fordít béremelésre a Spar (Menedzsment Fórum)
A tavalyi 4 milliárd forint után az idén 8 milliárd forintot fordít béremelésre a Spar Magyarország, amely jövőre további bérfejlesztéseket tervez - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
okt. 25
10:15
Tüntetnek a kéményseprők az új törvénymódosítás miatt (Blikk)
A Kéményseprők Országos Szakszervezete (KOSZ) tüntetést szervez október 30-án a Parlament előtt, miután az Országgyűlés múlt hét kedden elfogadta azt a törvénymódosító csomagot, ami alapján eltörlik a kötelező kéményellenőrzést. A Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestülete szerint a döntésnek életveszélyes következményei is lehetnek.
okt. 25
10:15
Döbbenet: túszul ejtette a raktár a műkereskedő vagyonát (Blikk)
New Jersey - David Mugrabi beperelte a Mana Contemporary raktár tulajdonosát, miután megtagadták a hozzáférését.
okt. 25
10:15
Külön termék lesz az elektromos autók töltéséhez használt áram (Portfolio)
A Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) az év végéig elkészül a magyarországi elektromobilitást szabályozó átfogó törvény tervezete, ezt követi a társadalmi egyeztetés és a szükséges végrehajtási rendeletek megfogalmazása - értesült...
okt. 25
10:17
Horror Kecskeméten: 8 éves kislányával hozatta be a kést, hogy megölje az anyját (Blikk)
Élettársa kislányával hozatta be a kést, majd töröltette fel a vért a kegyetlen kecskeméti férfi.
okt. 25
10:17
Új vezér a hazai Sanofi élén (Portfolio)
November 1-től országigazgatóként felel a Sanofi magyarországi tevékenységéért Szörényi Beáta - jelentette be szerdán a cég. Az új menedzser Pierre Fauryt váltja új pozíciójában, aki a cégcsoport kínai vállalatánál kapott feladatot....
okt. 25
10:18
Angol Ligakupa: A Chelsea rúghatja a következőt az Evertonba (Agroinform)
Az Angol Ligakupa nyolcaddöntőjében a Chelsea az Everton együttesét fogadja szerda este a Stamford Brdige-en.
okt. 25
10:18
Kúria: Ki kell adni a tao-felajánlások részleteit (HírTV)
A DK szerint a pontos adatokat támogatóik érdekében titkolják.
okt. 25
10:19
50 részvény, amit nem szabad most kihagyni a Goldman szerint (Portfolio)
Csúcsokat döntögetnek a piacok, ilyen környezetben pedig nincs könnyű dolguk a hosszú távra tervező befektetőknek. A Goldman Sachs elemzői 50 növekedési részvényt választottak ki a világ tőzsdéiről, amelyek véleményük szerint...
okt. 25
10:21
Kiürítési gyakorlat Budapesten (Infostart)
A rendőrség és a biztonsági szolgálat kiürítési gyakorlatot tart a X. kerületi Árkád Budapest Bevásárlóközpontban.
okt. 25
10:27
Miért a konkurenciát választják helyetted? (Privátbankár)
Miért fogadják el érdeklődőid inkább a versenytárs ajánlatát? A cikkben rávilágítunk néhány tényezőre, amelyek triviálisnak tűnhetnek, de mégis sokan követik el ugyanazokat a hibákat.
okt. 25
10:27
Pápai Joci kikészült. Meglepő helyről jött a segítség (Blikk)
Így tudta visszahozni őt.
okt. 25
10:27
Életkezdési támogatást kapnának a külföldön élő magyar gyerekek is (Adózóna)
A kormány a Gyermekvállalást Ösztönző Akciótervére hivatkozva kiterjesztené az életkezdési támogatást és a Start-számla nyitás lehetőségét a nem Magyarországon élő magyar gyermekekre is Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az erről szóló törvényjavaslata szerint.
okt. 25
10:33
Elraboltak egy magyart Nigériában (Blikk)
Egy német teherhajóról raboltak el hat embert egy nigériai kikötőben. Az elraboltak között egy magyar állampolgár is lehet.
okt. 25
10:33
A Spar az idén 8 milliárd forintot költ bérfejlesztésre (Gondola)
A tavalyi 4 milliárd forint után az idén 8 milliárd forintot fordít béremelésre a Spar Magyarország, amely jövőre további bérfejlesztéseket tervez - közölte a cég az MTI-vel szerdán
okt. 25
10:33
Több mint 50%-ot emelkedtek a Caterpillar részvényei az elmúlt egy évben (ProfitLine)
A tegnapi gyorsjelentést követően pedig tovább folytathatják a menetelést a papírok. A vállalat 11,41 milliárd dolláros árbevételen 1,77 dolláros EPS-t ért el a várt 10,65 milliárd dolláros árbevétel- és 1,25 dolláros EPS-várakozással szemben.
okt. 25
10:33
Döntöttek: ki kell adni a tao-felajánlások részleteit (ATV)
Helybenhagyták a másodfokú ítéletet, így ki kell szolgáltatni a tao-felajánlásokkal kapcsolatos adatokat- értesült az ATV Híradója a Kúria szerda délelőtti ítéletéről.
okt. 25
10:35
Így járatnák le Magyarországot (Gondola)
A bejegyzésből és annak szóhasználatából ordít az a koncepciózus módszer, amellyel hazánk lejáratása zajlik nemzetközi fórumokon.
okt. 25
10:37
Hadat üzent a Fidesz a bizniszpártoknak (Gondola)
Ha az ellenzék nem támogatja ezt a javaslatot, akkor kizárólagos politikai felelősség terheli őket.
okt. 25
10:39
Dugók lesznek ma az M1-esen, egy már van is (Infostart)
Két szakaszon is egy sávon, sebességkorlátozás mellett lehet csak közlekedni.
okt. 25
10:39
Nyugdíj: hiszitek vagy sem, a világ élvonalába ugrott Magyarország (Portfolio)
Meghaladta a 38 ezer milliárd dollárt az OECD tagországok magánnyugdíjvagyona tavaly év végére, ami mindeddig a legmagasabb mért adat. Az OECD frissen közölt kutatása szerint a magyar önkéntes és magánnyugdíjpénztárak teljesítménye...
okt. 25
10:39
Folytatódik a Magyar Kupa - a szerdai program (Sport365)
A nap kérdése: lesz-e újabb élvonalbeli kieső?
okt. 25
10:42
Máltán is van a magyarhoz hasonló letelepedési kötvény - egyetlen, de annál nagyobb különbséggel (444.hu)
Ott nem Rogán Antal ismerősei kapják a milliárdokat, így most pozitívba fordult az ország költségvetése.
okt. 25
10:45
Kiderült, miért értékelődött fel Mészáros Lőrinc cége (Privátbankár)
Az Opus érdekes tranzakciót hajtott végre, feltehetően ehhez húzták fel előtte az árat, az Appeninn pedig hűségesen követte, míg a Konzum kimaradt a raliból. Emelkedik a Mol, rossz állapotban a forint, nem úgy a cseh korona. Magasan az olajár, különösen a Brent típus.
okt. 25
10:45
Gyakran fájtak az ízületeim, de aztán a szomszédom elmondta, milyen házi gyógymódot tud rá (Blikk)
Azóta egészen megváltozott az életem.
okt. 25
10:45
Áder János: ideje cselekedni (Kripto Akadémia)
"Nem a rendelkezésünkre álló természeti tőke kamatait, hozadékát használjuk, hanem magát a tőkét."
okt. 25
10:51
Kalózok támadtak meg egy hajót - egy magyart is túszul ejtettek (Privátbankár)
A nigériai partoknál került bajba egy német konténerszállító.
okt. 25
10:51
Nehéz lesz a kormányalakítás és az ellenzék sem egységes Csehországban (Infostart)
Nem lesz egyszerű megalakítani a kormánykoalíciót Csehországban, mert az ANO elnöke, Andrej Babis ellen eljárás folyik uniós támogatásokkal való visszaélés gyanúja miatt - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Garai Nikolett, a Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársa.
okt. 25
10:51
Mi történt? Kiüríti az Árkádot a rendőrség (Blikk)
Szerda reggel 10 órától 11-ig nem lehet bejutni a bevásárlóközpontba.
okt. 25
10:51
Csúnyán kiütötte ellenfelét a hokis - ezt a pofont még a profi bokszolók is megirigyelnék - videó (Blikk)
Ezt a pofont még a profi bokszolók is megirigyelnék, pedig nem is a ringben, hanem a jégpályán csattant a jobbos.
okt. 25
10:51
Szemerkényi Réka lett a CEPA ügyvezető alelnöke (Gondola)
Szemerkényi Réka, Magyarország volt washingtoni nagykövete lett szerdán a washingtoni Európai Politikai Elemzések Központja (CEPA) nevű intézet ügyvezető alelnöke
okt. 25
10:51
Németország megállíthatatlan (Portfolio)
A várt minimális romlás helyett jelentősen javult, rekordszintre emelkedett a müncheni ifo gazdaságkutató intézet októberi német üzleti hangulatindexe. Az októberi üzleti hangulatindex a várt 115,2 pont helyett 116,7 pontra emelkedett...
okt. 25
10:51
A Mazda3 (közel)jövője – itt a Kai koncepció (Auto Pult)
A Mazda jelenlegi, KODO névre keresztelt formanyelve szinte osztatlan sikert aratott, így nem csoda, hogy a japánok ezen az úton kívánnak továbbmenni, és csak finomabb változtatásokon kereksztül szeretnének hozzányúlni ezekhez a formákhoz – ahonnan még van visszaút, ha a vásárlóknak mégsem tetszene. Tokióban végre bemutatkozott a Kai névre keresztelt tanulmány, mely a következő generációs 3-as…

Keresés