Négyezermilliárd forintot fordít a kormány 2022-ig közúti és vasúti fejlesztésekre - erősítette meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára Győrben, a 83-as út kétszer kétsávosra bővítésének alapkőletételén.
Idén is megtartják azt a kreatív történelemversenyt, amelyet tavaly az Esterházy Alapítvány a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) együtt több mint száz történelemtanár és négyszáz középiskolás részvételével rendezett meg.
Az elmúlt események arra figyelmeztetnek, gyilkosok és bűnözők érkeznek a migránsokkal az országhatárhoz – mondta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő.
A rendszerváltás előtt a rendőrség autóflottájának krémjét LADA márkájú autók adták, amiket aztán a nyugati autók betörésével természetesen szépen lassan leselejteztek. Az orosz márka nemrég tért vissza hazánkba, és most az első „újkori” LADA rendőrautó szolgálatba állását ünneplik, ami az Érdi Rendőrkapitányság Törökbálinti Rendőrőrséhez kerül, ráadásul a helyiek adományainak köszönhetően.
Felüggesztett börtönnel megúszták azok a vállalkozók, akik rosszul üzemeltek be egy altatógépet a mosonmagyaróvári kórházban a műtőblokk felújítása után és ezért később a műtőasztlalon meghalt egy beteg.
A magyar gyökerű LogMeIn 269,3 millió amerikai dollár amerikai szabvány szerinti (GAAP) árbevétellel zárta a harmadik negyedévet, az utolsó negyedévben 273-274 millió, az év egészébem 987-988 millió dollár árbevételre számít.
Felháborítónak tartja a szíriai fővárost körülölelő, az ellenzék erősségének számító Kelet-Gútában kialakult humanitárius helyzetet az ENSZ emberi jogi főbiztosa.
A legjobb poénról is azt tartják, elsőre megnevettet, másodjára elmegy, harmadszor már kínos. Shane Tusup most kettőnél tart. Csütörtökön újabb facebookos bejegyzéssel jelentkezett: várja az MLSZ hívását; mármint válaszul közkinccsé tett felajánlkozására, miszerint örömest lenne a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
A katalán parlament péntek délután egyoldalúan kikiáltotta a tartomány elszakadását Spanyolországtól. Így a labda ismét Madrid térfelén pattog, hogy valamit lépjenek válaszul. Ha a spanyol kormány él alkotmányos jogával, akkor a hétvégén...
November 1-től az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság – a bürokráciacsökkentés jegyében – beolvad a Magyar Államkincstárba, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az összevonás után az ONYF eddigi főigazgatóját, a Magyar Államkincstár átalakításáért felelős kormánybiztost, Mészáros Józsefet bízta meg bízta meg. (MTI)
Lada 4x4 Classic lett az Érdi Rendőrkapitányság Törökbálinti Rendőrőrsének legújabb, a helyi vállalkozók és lakosság adományaiból vásárolt járőr kocsija.
A magyar gyökerű LogMeIn 269,3 millió amerikai dollár amerikai szabvány szerinti (GAAP) árbevétellel zárta a harmadik negyedévet, az utolsó negyedévben 273-274 millió, az év egészébem 987-988 millió dollár árbevételre számít - közölte az informatikai cég pénteken az MTI-vel.
A másodfokon eljáró Győri Törvényszék is felfüggesztett fogházra ítélte pénteken a mosonmagyaróvári kórházi haláleset négy vádlottját, helyben hagyva az első fokon eljáró Mosonmagyaróvári Járásbíróság tavaly június 8-i határozatát - tájékoztatta a Győri Törvényszék sajtószóvivője az MTI-t.
Változékonyan alakul a pénteki nap időjárása, ugyanis kora délután hidegfront vonul át hazánk felett. Viharos szélre, hirtelen lezúduló esőre kell számítani.
Megszavazták a "Katalán Köztársaság" függetlenségét kinyilvánító javaslatot a katalán parlament függetlenségi pártjai pénteken Barcelonában. A spanyol szenátus pedig megszavazta a katalán kormány feloszlatását tartalmazó javaslatcsomagot.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a kincstár vezetésével Mészáros Józsefet, az ONYF eddigi főigazgatóját, a Magyar Államkincstár átalakításáért felelős kormánybiztost bízta meg.
Közel 3000, eddig sosem látott dokumentum került nyilvánosságra az egykori amerikai elnök, John Fitzgerald Kennedy meggyilkolásával kapcsolatban. Azonban úgy tűnik, a tragédia elkerülhető lett volna.
A magyar fogyasztók egyre egészségtudatosabbak, keresik az egészséges termékeket – mondta el a Magyar Időknek ifjabb Rohony Miklós, a Szarvasi Mozzarella Kft. marketingmenedzsere. Ebbe a képbe jól beleillik a magas fehérjetartalmú mozzarella is.
Megszavazták a „Katalán Köztársaság” függetlenségét kinyilvánító javaslatot a katalán parlament függetlenségi pártjai pénteken Barcelonában. A titkos szavazáson az indítványt 70 képviselő támogatta igen szavazattal, 10-en voksoltak ellene, ketten pedig üres papírt dobtak a szavazóurnába.
Svájcban sem helyezték hatályon kívül egy az Ivo Sanader volt horvát kormányfő korrupciós ügyében hozott korábbi döntést és a Zágrábra nézve kedvezőtlen határozatot.
Beperelte egykori cégét, a Weinstein produkciós vállalatot Harvey Weinstein amerikai filmproducer, hozzáférést követelve a cég társelnökeként folytatott levelezéséhez, személyes aktáihoz és egyéb írásos dokumentumaihoz, amelyekkel szerinte tisztázni tudná a szexuális zaklatással és erőszakkal kapcsolatos vádakat.
Megszavazták a „Katalán Köztársaság” függetlenségét kinyilvánító javaslatot a katalán parlament függetlenségi pártjai. Marano Rajoy spanyol miniszterelnök pedig bejelentette, hogy feloszlatta a katalán parlamentet és december 21-re előrehozott parlamenti választásokat ír ki Katalóniában.