Katalónia függetlensége nem azon fog múlni, hogy Madridnak vagy Barcelonának vannak-e kifinomultabb jogi érvei - erről a Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének doktorandusza, Spanyolország-szakértő beszélt az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Az Egyesült Államok nem akar háborúzni Észak-Koreával, inkább nukleáris leszerelésére törekszik - jelentette ki pénteken az amerikai védelmi miniszter.
A tegnapi EKB-döntés megtette hatását, erősödnek az európai tőzsdék, és gyengül az euró a dollárhoz képest. A forint továbbra is igen gyenge, a hazai börze esik, de újra szárnyalnak az utóbbi idők kedvencei, az Opus és az Appeninn. Gyengül az aranyár, az olaj stabilizálódott a magasban.
HR Szubjektív rovatunkban Katona Szilvia, a Legrand Zrt. HR igazgatója kérdez, miután válaszolt Dienes Mirtill, az NP Hungária HR vezetője kérdésére, hogy milyen új eszközökkel teszik vonzóvá a céget.
Ugrásszerűen megnőtt idén a készpénzkiadó automatáknál végrehajtott befizetések száma Magyarországon – ismerteti a pénteki Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva.
Évről évre csendesebb az őszi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány: ma már csupán az összes, a segédmotoros-kerékpárok nélkül számított, 4,7 millió gépjármű 32 százaléka rendelkezik év végi évfordulós szerződéssel. A személygépkocsik esetében még alacsonyabb az arány: kevesebb, mint 967 ezer jármű szerződése fordul az év végén – t
Október 31-én lejár az előző félévben kiadott diákigazolvány-matrica, ezért a MÁV-Start arra figyelmezteti a diákokat, hogy időben gondoskodjanak diákigazolványuk érvényesítéséről
Verebes István sokadjára szólal meg a zaklatási ügyben, eddigi megszólalásaiból a neten, vagy televíziós adásban, az jött le, hogy A színész, rendező a kétkedő álláspontot veszi fel a Sárosdi Lillával és Marton Lászlóval kapcsolatos ügyben. Reggel a Mokkában folytatta mondandóját.
A Volkswagen az elemzői várakozásoknál jobb negyedéves számokkal rukkolt elő, ráadásul a menedzsment is optimistább lett a 2017-es évet illetően, így nem csoda, hogy erősödik a német autógyártó árfolyama. A Volkswagen csoport...
Négy ballisztikus rakétát indított el főparancsnoki minőségében Vlagyimir Putyin elnök az orosz hadászati nukleáris erők hármasának irányítási gyakorlata keretében - közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken Moszkvában.
A kormány stratégiai partnerének tekinti az agrárkamarát (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara), és kész arra, hogy a közelgő tisztújítást követően új együttműködési megállapodást kössön a szervezettel – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.
A foglalkoztatási fordulat megvalósulása után Magyarországnak a termelékenység javítására kell fókuszálnia - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank új jelentésének, a Versenyképességi jelentés pénteki bemutatóján Palotai Dániel, a jegybank...
Az energiahatékonysági szektor vállalkozásai az eluralkodott kapacitáshiány ellenére is bizakodóan ítélik meg helyzetüket, derül ki a Magyar Energiahatékonysági Intézet friss felméréséből.
Az elmúlt 30 évben nem növekedett a Balti-tengerben lebegő mikroműanyagok, vagyis az öt milliméteresnél kisebb műanyagrészecskék koncentrációja, annak ellenére, hogy ugyanezen idő alatt világszerte jelentősen növekedett a műanyagtermelés - állapították meg kutatók.
Az összefogás a múlt, az új sláger a helyi koordináció, de a négyszögletesre csiszolt Szél Bernadett ezért sincs oda. Három ellenzéki vezető szúrogatott oda egymásnak, miközben azt próbálták kitalálni, hogyan váltsák le a Fideszt.
Elég merész magyarázat azután, hogy 2016 vége és 2017 augusztusa között kéttucatnyian panaszkodtak szenvedtek fejfájástól, rosszulléttől, enyhe agykárosodástól vagy tartós, súlyos halláskárosodástól.
A hozzá kapcsolódó életérzés tette a rockzenét meghatározó művészetté 1964 és 1970 között - mondta Földes László Hobo az InfoRádió Aréna című műsorában. A Kossuth-díjas előadóművész hozzátette, más korban, hiába játszik egy zenekar szédületesen jól, nem tudja azt átvenni.
Az elmúlt hónapban az iraki kormány és Kurdisztán közötti feszültség felfelé nyomta az olaj árát, de nem várható, hogy a térség további árrobbanás gyújtópontjává válik.
Ma már 10-ből 7 hagyaték szinte biztosan érintett valamilyen hitellel, ezért jelentősen megnőtt az elmúlt években az örökséget visszautasítók aránya Magyarországon. A közjegyzők tapasztalatai szerint az örökösök félelemből sok...
Hat új átkelő is nyílik az osztrák–magyar határon a közeljövőben, amelyek azt a célt szolgálják, hogy erősítsék a határ menti régióban a történelem során kialakult társadalmi, gazdasági, szomszédsági kapcsolatokat – jelentette be csütörtökön Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Pécs - Harmadszor nyújtottak be vádiratot azzal a két nővel szemben, akik uniós támogatás ígéretével csaltak ki pénzt emberekből. A csalók egy hitelközvetítő irodával kötött együttműködési megállapodás keretében kínáltak pénzügyi szolgáltatásokat.
Több mint ezer kilométeres futással, útközben az első világháborús emlékműveknél és temetőknél koszorúzással tisztelegtek a Magyar Honvédség katonái az elhunyt katonák előtt, a caporettói áttörés századik évfordulója alkalmából
Egymilliónál kevesebb járműnek van év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződése, így a segédmotoros-kerékpárok nélkül számított 4,7 millió gépjármű mintegy 32 százalékának, a személygépkocsik közül kevesebb mint 967 ezer járműnek a szerződését kell megújítani ősszel.
A jövő nem az uszítóké: a gyűlölet nem közösséget, csak megkeseredett, egymásban is ellenséget látó, önmagukkal is békétlen embereket teremt – ezt Soros György írta az Élet és Irodalomban a 100 éve született Vásárhelyi Miklósra emlékezve.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) tájékoztatása szerint a csütörtöki késő esti 8-14 fokról péntek hajnalra 5 és 11 fok közé csökken a hőmérséklet.
A gyorsétterem láncok álláshirdetéseikben sokszor nem árulják el, pontosan milyen bérezést ajánlanak a munkavállalóknak. Persze itt-ott kiszivárgott adatokból és hirdetésfoszlányokból el lehet csípni egy-egy árulkodó információt....
Brian Moynihan, a Bank of America vezérigazgatója szerint a bitcoin és a hozzá hasonló kriptodevizák anonimitásukból fakadóan sok problémát okozhatnak a hatóságoknak. Ezzel szemben a bankok átlátható működése nagyobb biztonságot nyújt...