Úgy tűnik, egyelőre nincs megállás a lakások drágulásában, noha az áremelkedés mértéke a korábbihoz képest már csökken a hivatalos második negyedéves adatok szerint. Az országos átlagot mutató számok azonban jelentős területi különbségeket fednek el.
Irán nem hagy fel azzal, hogy védelmi célból rakétákat állítson hadrendbe, ezzel semmilyen nemzetközi megállapodást nem sért meg - jelentette ki az iráni állami televízióban vasárnap sugárzott beszédében Haszan Róháni iráni elnök.
Babos Tímea és a cseh Andrea Hlavackova nyerte meg a hétmillió dollár összdíjazású szingapúri tenisz WTA-világbajnokság páros versenyét, mivel a vasárnapi fináléban döntő rövidítésben 4:6, 6:4, 10-5-re legyőzte a Kiki Bertens, Johanna Larsson holland, svéd duót.
A Standard & Poor's szerint nem várható olyan kilépési megállapodás London és az Európai Unió között, amely az EU-tagsághoz mérhető előnyöket kínálna a brit gazdaságnak.
Prága - Több tízezer háztartás maradt áram nélkül Csehországban az országon szombat éjféltől átvonuló rendkívül heves, esővel kísért szélvihar miatt. Komoly fennakadások vannak a közlekedésben is - jelentette vasárnap délelőtt a közszolgálati cseh hírtelevízió (CT24).
Babos Tímea és a cseh Andrea Hlavackova nyerte meg a hétmillió dollár összdíjazású szingapúri tenisz WTA-világbajnokság páros versenyét, mivel a vasárnapi fináléban döntő rövidítésben 4:6, 6:4, 10-5-relegyőzte a Kiki Bertens, Johanna Larsson holland, svéd duót.
Van egy alapszabályom, ami sosem hagyott még cserben. Ropogós+szaftos+krémes! Ez a 3 kombináció ennél a receptemnél fokozottan igaz. Fogtam egy kacsamellet, aminek ropogósra sütöttem a bőrét, de hagytam, hogy belül szaftos maradjon, majd készítettem egy krémes, narancsos édesburgonyapürét, hogy teljes legyen a triumvirátus. Fantasztikus lett ismét!
Babos Tímea és a cseh Andrea Hlavackova nyerte meg a hétmillió dollár összdíjazású szingapúri tenisz WTA-világbajnokság páros versenyét, mivel a vasárnapi fináléban döntőben legyőzte a Kiki Bertens, Johanna Larsson holland, svéd duót
Anthony Joshua ezúttal Carlos Takamot tudta legyőzni. A mérkőzést a 10. menetig tartott, ekkor a bíró leléptette Joshua ellenfelét. Sokan vitathatónak tartják a döntést, hiszen Takam csak megrogyott.
Babos Tímea és a cseh Andrea Hlavackova nyerte meg a hétmillió dollár összdíjazású szingapúri tenisz WTA-világbajnokság páros versenyét, mivel a vasárnapi fináléban döntő rövidítésben 4:6, 6:4, 10-5-re legyőzte a Kiki Bertens, Johanna Larsson holland, svéd duót.
Jelentősen erősödött a magyar lízingpiac az idén, az első kilenc hónapban 428,3 milliárd forintot tett ki a magyarországi lízingcégek által finanszírozott összeg, 19 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit - közölte...
Már több járásra másod- és harmadfokú riasztást is kiadott az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap délelőtt a következő órákban várható, 100 kilométer/órás erősségű széllökések miatt
Már több járásra másod- és harmadfokú riasztást is kiadott az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap délelőtt a következő órákban várható, 100 kilométer/órás erősségű széllökések miatt.
A harmadik negyedévben 5,1 százalékkal nőtt a rendelésállomány, 6 százalékkal növekedett a kisebb volumenű, de rendszeres rendelések állománya. A rendelésállomány szintje minden régióban magasabb volt
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az országszerte tapasztalható viharos szél miatt arra kéri a járművezetőket, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek. Az ORFK közleményében felidézte: az ország területén több megyére másod- és harmadfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap a 100 kilométer/
A Kreml globális hírtelevíziója arra válaszul vette elő a tavaly őszi ajánlatot, hogy a Twitter most a választások befolyásolására hivatkozva letiltotta a hirdetéseit.
Emberfeletti küzdelem során jutottak el egy kolesz szobából amerikai világversenyre, a színpadról a kórházba, az állatorvosi rendelőből atlétika világbajnokságra, egy gyógyíthatatlan betegség árnyékából a rivaldafénybe. Négy nagyszerű...
A jövő héten közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a szeptemberi ipari termelői árakat, az augusztusi külkereskedelmi termékforgalom adatait, valamint a lakásépítések, építési engedélyek első háromnegyedévi számait.
Erős hetet tud maga mögött a Budapesti Értéktőzsde, a BUX emelkedő forgalom mellett erősödött. A négynapos kereskedési hét ellenére szépen szárnyaltak a részvények is. Az indexeket elsősorban az MNB és az EKB kamatdöntése mozgatta, az elemzők további optimizmust várnak. Mit hoz a következő rövid hét a tőzsdén?
Egy európai uniós javaslatcsomag szerint a migránspárti Soros-szervezeteket is bevonná a betelepítésekbe Brüsszel - mondta a Fidesz szóvivője vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján.