Egy cég kölcsönt adott egy másik cégnek, amit a kölcsönt kapó nem fizetett vissza, hanem azt beszámították a kölcsönadónak általa nyújtott szolgáltatás ellenértékébe. Be kellett volna jelenteni a kölcsönt és a beszámítást a másfélmilliós készpénzforgalmi limit miatt, és mennyi kamatot kellett volna minimálisan felszámítani? – kérdezte olvasónk. Dr. Verbai Tamás, a HÍD Adószakértő és Pénzügyi…
Nagyot változott Donald Trump megválasztása óta, pontosabban jelentős különbségek tapasztalhatók korábbi ígéretei és tettei között. Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet stratégiai igazgatóhelyettese azonban megjegyzi, népszerűsége így sem javult.
Nagy erővel csapott le Nárcisz az ország jelentős részére. A legerősebb szelet Siófokon mérték, ahol a széllökések ereje elérte a 131 kilométer/órát. Az alábbi képeken megnézheti, milyen állapotokat hagyott maga után az ítéletidő.
Állati hangulatban készült Lewis Hamilton a Forma–1-es világbajnokság Mexikói Nagydíjára. A Mercedes brit pilótája a lapzártánk után véget érő futamon bebiztosíthatta vb-címét, így érthetően jó kedve volt.
A londoni Heathrow repülőtér biztonsági intézkedéseinek legféltettebb titkait tartalmazta az a számítógépes külső adathordozó eszköz, amelyet egy észak-londoni utcán találtak. A pendrive-ot a Sunday Mirror című vasárnapi baloldali brit lapnak adta át megtalálója, egy helyi lakos.
Az elért eredmények azt igazolják, hogy az INA horvát olajipari vállalat folytatta sikeres működését a harmadik negyedévben, amikor 23 százalékkal több nettó bevételre tett szert a tavalyi év ugyanezen időszakához képest és elérte a 13,5 milliárd kunát (557 milliárd forint), a nettó nyereség pedig az 1,2 milliárd kunát (50 milliárd forint) tett ki,
Milyen futamidőre tudunk államkötvény befektetést találni? Jelenleg mennyi hozamot (kamatot) lehet elérni államkötvény befektetéssel? Hol kaphatunk azonnal szakértői segítséget államkötvény befektetésekhez? Jó elyen jár! A válaszok itt vannak.
Több cég is van, ami évről-évre elkészíti listáját a világ legélhetőbb városairól, melynek során különböző szempontokat figyelembe véve állapítja meg, hogy hol a legjobb és hol a legrosszabb élni. Melbourne, Bécs vagy Vancouver...
Presser Gábor nem képzeli magát sztárnak. Vonzza a csattanásos helyzeteket, megvan az oka, miért nem maradt Amerikában a 70-es években, de nem lett udvari zenész sem. Az egyik legnagyobb hatású magyar zenész portréja.
Kihúzták a Hatoslottó 43. heti nyerőszámait. Ezen a héten volt telitalálat, így jövő héten 70 millió forint keresi majd gazdáját. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:6; 17; 21; 29; 33; 43.KATT: A...
TEK-esek razziáztak en a II. kerületében. A kommandósok egy pszichésen zavart és a keleti harcművészetekhez értő férfit fogtak el – tudta meg a 444.hu.
Újraválasztották Gaskó Istvánt a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szövetség élére. A régi-új vezető az elmúlt időszakban azzal került be a hírekbe, hogy ötvenmilliós irodabútort vásárolt a vasutas szakszervezet központjába. Egyéb pénzköltései miatt hűtlen kezelés gyanújával azóta is nyomoz a rendőrség. További részletek a videóban.
Nyolcvankét esztendős korában elhunyt Szőke Kató úszó, aki az 1952-es helsinki olimpián 100 méter gyorson, valamint Novák Ilonával, Temes Jutkával és Novák Évával a 4x100-as gyorsváltó tagjaként is aranyérmet nyert.
Nincs értelme jelenleg egy koalíciós kormány felállításáról beszélni Csehországban, mert a választásokon győztes ANO mozgalommal senki sem akar komolyan tárgyalni a kormányprogramról - vélekedett Andrej Babis, az ANO elnöke, amely nagy fölénnyel megnyerte a csehországi képviselőházi választásokat
Több repülőjárat útvonala is módosult Európában az erős szél miatt, a Liszt Ferenc-repülőtérről vasárnap délig valamennyi menetrend szerinti járat el tudott indulni, az Aeroflot moszkvai járata azonban Budapest helyett Belgrádban szállt le
Nyolcvankét esztendős korában elhunyt Szőke Kató úszó, aki az 1952-es helsinki olimpián 100 méter gyorson, valamint Novák Ilonával, Temes Jutkával és Novák Évával a 4x100-as gyorsváltó tagjaként is aranyérmet nyert.
Nyolcvankét esztendős korában elhunyt Szőke Kató úszó, aki az 1952-es helsinki olimpián 100 méter gyorson, valamint Novák Ilonával, Temes Jutkával és Novák Évával a 4x100-as gyorsváltó tagjaként is aranyérmet nyert.
Belgium valószínűleg politikai menedékjogot adna Carles Puigdemont leváltott katalán elnöknek, ha kérelmezné - mondta Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár vasárnap a VTM flamand közszolgálati televíziónak
A horvát autópálya-kezelő vállalatok átszervezésére irányuló reformtervezet keretén belül a Horvát Autópályák Vállalat (HAC) elbocsátja háromezer alkalmazottja több mint felét - írta a Vecernji List című horvát napilap pénteken.
Vasárnap estére mindenhol mérsékelték, illetve a visszavonták a viharos szél miatt kiadott harmadfokú riasztásokat, de országszerte továbbra is első- és másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben.
Jelképes őrtüzet gyújtottak a székely autonómiáért Budapest XXII. kerületében, Budafok-Tétényben vasárnap. A viharosra fordult időjárás, az erős széllökések miatt a rendezvényt az eredeti tervvel ellentétben zárt térben, a városháza dísztermében tartották, ahol gyertyákat lobbantottak lángra.
Barna medvét látott és le is fényképezte a Borsod megyei Istenmezeje közelében a helyi vadásztársaság egyik éjjellátó vadkamerája. A méretes állat egy fa körül mutatta meg magát. Az első medvenyomokat a környéken 3-4 éve látták. A vadászok szerint nem állandó lakhelyük van itt, csak Szlovákiából tévednek át – igaz, egyre gyakrabban. További részlet
Nyolcvankét esztendős korában elhunyt Szőke Kató úszó, aki az 1952-es helsinki olimpián 100 méter gyorson, valamint Novák Ilonával, Temes Jutkával és Novák Évával a 4x100-as gyorsváltó tagjaként is aranyérmet nyert.
Vasárnap estére mindenhol mérsékelték, illetve a visszavonták a viharos szél miatt kiadott harmadfokú riasztásokat, de országszerte továbbra is első- és másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben. Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap este az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: az átvonult hidegfront mögött késő estig az északny
Vasárnap estére mindenhol mérsékelték, illetve a visszavonták a viharos szél miatt kiadott harmadfokú riasztásokat, de országszerte továbbra is első- és másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben.
Magyar kezdeményezésre tárgyalnak a mézről, a méhészetek és a méhészek helyzetéről az Európai Unióban - mondta a Fidesz európai parlamenti képviselője, az ágazat helyzetével foglalkozó Méz-jelentés előterjesztője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón