A napokban utalják a pedagógusoknak az életpálya alapján emelt bérüket – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a pedagógusok világnapján, csütörtökön tartott budapesti sajtótájékoztatón.
Az államháztartás központi alrendszere szeptemberben 256,4 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben a tavaly szeptemberi 271,6 milliárd forintos többlettel, az első kilenc hónapban a deficit 1236,3 milliárd forint volt – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Gyengén fogy a Gatorade sportital, a szénsavas üdítőitalok eladásai pedig már évek óta csökkennek, ahogy az emberek az egészségesebb táplálkozás felé fordulnak. Ez fáj a Pepsinek is, ráadásul a félresikerült marketingstratégiája...
„Bár a bürokratikus intézményrendszert sikerült átalakítani, a kormány bürokráciacsökkentése kudarcot vallott, ugyanis minden íróasztal meg tudja magyarázni a jogosultságát” – mondta a Portfolio.hu csütörtöki konferenciáján Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese.
Mintegy 15-18 ezer informatikus hiányzik ma Magyarországon, a cégek között kiélezett verseny folyik a jó szakemberek megszerzése és megtartása érdekében, mégis alig találni nőket a munkavállalók között. A JobsGarden HR-toborzó és tanácsadó cég IT-szektor kapcsán végzett legfrissebb, nem reprezentatív, belső adatbázison végzett kutatása arra kereste
Milyen a jövő embere? Ez valószínűleg nem életkorfüggő, hiszen egyik korosztály sincs előnyben, mindenkinek megvannak a saját kihívásai. Az éppen munkába lépő fiatal generációnak intenzív, új informatikai rendszert kell gyorsan megtanulnia, az idősebbeknek a napi kihívásokkal szükséges felvenni és tartani a lépést, hogy a folyamatos változásoknak megfeleljenek. Az új digitális kor ideális…
A teljesebb körű kutatás-fejlesztési és innovációs (KFI) statisztikák és az intézmények és vállalkozások innováció-tudatosságát ösztönző tájékoztatás erősítése is szerepelt Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal...
Elindult az egyik legnépszerűbb kapacitásbővítő pályázat első nyerteseinek kihirdetése. Már korábban jeleztük, hogy 70 vállalkozás nyert el 13,5 milliárd forintos uniós forrást versenyképességének és termelékenységének erősítésére...
Egymilliárd euró értékben bocsátott ki tízéves devizakötvényt Magyarország, a papírokra majdnem hatszoros volt a túljegyzés a befektetők részéről – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön, Budapesten, sajtótájékoztatón.
Újabb sikeres állampapír-aukción vagyunk túl, ugyanis az ÁKK 15 milliárd forintnyi kincstárjegy mellett 10 milliárdért adott el változó kamatozású papírokat is. A 12 hónapos diszkont kincstárjegyek aukcióján a meghirdetett 15 milliárd...
A Brexit hatására kevesebb pénz, de több munka marad az EU tagállamaira, köztük a mi régiónkra. Felértékelődik a visszatérítendő forrásokat közvetítő pénzügyi eszközök szerepe, amelyekben az Európai Beruházási Bank nagy szerepet...
Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön Párizsban kijelentette, hogy kész közvetíteni az iraki kormány és a vitatott népszavazást követően függetlenségre törekvő kurdok között.
Újabb sikeres adósságkezelési eszközt vezetett be Magyarország - jelentette be Varga Mihály. A devizakötvény-csere révén csaknem felére csökkennek a kamatterhek.
Újabb sikeres adósságkezelési eszközt vezetett be Magyarország – jelentette be Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy az ügylet keretében rövid hátralévő futamidejű és magas kamatozású dollárkötvényeket cseréltek 10 éves, rekord alacsony kamatozású eurókötvényre. A devizaarány ezzel nem változik, és jelentősen olcsóbbá vált az államadósság finanszírozása – ismertette a…
Gareth Bale immár 13. alkalommal dől ki sérülés vagy betegség miatt a Real Madridnál. A walesi támadó a legtöbbet az előző idényben hagyta ki, akkor a királyi gárda 27 mérkőzéséről is lemaradt.
Tudja, hogy miért itták régen fakorsóból a sört? Miért öntöttek az utcára a feldühödött csehek 36 hektoliter sört? Milyen arany sört kedveltek a Habsburg-birodalomban?
Kiutasította az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Ukrajnából a Kijev szerint a Kreml propagandáját terjesztő NTV orosz televízió egy munkatársát, Vjacseszlav Nyemisevet - hozta nyilvánosságra csütörtökön honlapján az SZBU.
Áder János köztársasági elnök a montenegrói Herceg Noviban katonai tiszteletadás mellett koszorút helyezett el az Osztrák-Magyar Monarchia volt katonai temetőjében csütörtökön délelőtt.
Öt rádiós pályázati eljárásban hozott döntéseket e heti ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, két pályázatban alaki, háromban tartalmi vizsgálatok tárgyában.
Nagy-Britanniában éves szinten 9,3 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma szeptemberben, az év egy kulcsfontosságú hónapjában, amelyben általában nagyon sok járművet, akár az egész évi mennyiség 20 százalékát adják át a tulajdonosoknak.
Az államháztartás központi alrendszere szeptemberben 256,4 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben a tavaly szeptemberi 271,6 milliárd forintos többlettel. Az első kilenc hónapban a deficit 1236,3 milliárd forint volt - jelentette csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A tavalyi első háromnegyed évben a deficit 2,4 milliárd forint volt a
Sikeres fővárosként és versenyképes országként, a régió legvonzóbb célpontjaként, nemzetközi ingatlanfejlesztések és beruházások egyik legkedveltebb célterületeként mutatkozott be Budapest és Magyarország a kontinens legjelentősebb ingatlanpiaci kiállításán, Münchenben, az EXPO REAL-on. Európa legnagyobb ingatlanos eseményén, 2017. október 4-6. köz