Gyorsabban és biztonságosabban diagnosztizálhatnak az orvosok az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térnek (EESZT) köszönhetően - mondta a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
A jövő hét elején újabb lehűlésre kell számítani, kedden a csúcshőmérséklet már sehol sem éri el a 10 fokot az országban. Hétfőn a Nyugat-Dunántúlon az eső havazásba, havas esőbe vált át.
Négynapos, nagyszabású hadgyakorlatot kezdett szombaton az amerikai és a dél-koreai haditengerészet a Csendes-óceánon, a Koreai-félsziget közelében, és most első alkalommal három amerikai repülőgép-hordozó is részt vesz benne - tájékoztatott a dél-koreai hadsereg vezérkara.
Tavaly a Magyar Nyugdíjasok Országos Szövetsége a DeepInsight kreatív ügynökséggel együttműködésben a tüdőgyulladás világnapja alkalmából elindított egy kampányt, amelynek részeként tüdőgyulladásban elhunyt magyar költők verseihez képregényt készítettek.
A közép-európai országok lakói közül csupán a bolgárok gondolják úgy, hogy hátrányos számukra a NATO-tagság - derült ki a Nézőpont Intézet tizenegy országában készült felméréséből.
A férfiak több pénzt keresnek, mint a nők, amire rövid távon nem is lesz megoldás, de a legtöbb összehasonlításban a gyengébb nem örülhet: korábban mehetnek nyugdíjba és tovább is élnek. Mégis rosszabbnak ítélik meg az egészségi...
A piaci bizalom a hitelminősítők besorolásánál is fontosabb, a piaci szereplők értékelése pedig sokkal kedvezőbb annál, mint amit a hivatalos értékelések mutatnak – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombaton Budapesten egy más témában tartott sajtótájékoztató után újságíróknak a Fitch Ratings hitelminősítő péntek esti bejelentésére rea
Hét helyszínen várja az érdeklődőket a Müpa HD - Válogatás a Müpa koncertfelvételeiből című ingyenes vetítéssorozat, amelyen újcirkusz-produkciók, kortárs táncelőadások, klasszikus és könnyűzenei koncertek elevenednek meg
A kommunizmus a dogmákhoz akarta igazítani az életet, és ez vezetett a diktatúrákhoz, az óriási mészárlásokhoz - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője szombaton Csömörön
A kedvező elemzői előrejelzéseket is meghaladó eredményről számolt be az OTP: már az év első kilenc hónapja alatt felülmúlta tavalyi egész éves eredményét. A bank tartós növekedéssel számol központi magyar piacán, azzal együtt, hogy itthon kirívóan alacsonyak a kamatbevételek.
Ha épp állást keres és márciustól augusztusig ráér, emellett még havi 2,6 millió forintnak megfelelő összeget is szívesen kapna a semmiért, akkor még egészen december 17-ig jelentkezhet a világ legjobb állására!
A következő hetekben kihallgatja az ügyészség Dobrev Klárát, Gyurcsány Ferenc DK-elnök feleségét Czeglédy Csaba bűnügyében - olvasható az Origo szombati cikkében.
A következő hetekben kihallgatja az ügyészség Dobrev Klárát, Gyurcsány Ferenc DK-elnök feleségét Czeglédy Csaba bűnügyében - olvasható az Origo szombati cikkében.
Magyar indulója is lesz az alpesi sí világkupa szezonbeli első műlesikló futamának a férfiak versenyében. A magyar sísport eddigi legeredményesebb szlalomosa, Samsal Dalibor idén is pontszerzésre törekszik.
A hétvégén egymást követik a légköri frontok. Vasárnap estétől egy délnyugatra kimélyülő mediterrán ciklon hoz szeles időt, kiadós csapadékot, nyugaton havazhat is.
Unikum a labdarúgásban Palotai Károly (82), aki a legjobb focista volt a bírók között. A békéscsabai születésű, sikereit a Győrrel elérő játékos 1964-ben olimpiai bajnok volt, de például egy játékvezető sem mondhatta el magáról azt, hogy BEK-elődöntőben szerepelt. A volt focista, játékvezető még mindig a sport megszállottja.
Mintegy harmincezer tudományos publikációban hivatkoztak a Semmelweis Egyetem valamelyik kutatására tavaly a világon - mondta az intézmény oktatási rektorhelyettese szombat reggel az M1 aktuális csatornán
Minden településre eljutnak a kötelező orvosi vizsgálatokat biztosító mobil szűrőállomások. Márciusig húsz ilyen busz áll forgalomba - mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten a Szent Margit kórházban, a vizsgálatok elvégzésére alkalmas flotta első darabjának átadásán.
A francia diplomácia újra rátalált önmagára és erőteljes munkát végez a világban - mondta Szűcs Anita, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Az idei ősz slágertermékei között szerepel a kerti ház, a traktor, az infraszauna, a robotporszívó és az elektromos kandalló is. Egy friss kutatásból az is kiderült, hogy rajongunk az okos eszközök iránt, és a kényelmünkért egyre többet...
Vasárnap délután hidegfront éri el hazánkat, amely nem csak hűvösebb levegőt, de jelentős mennyiségű csapadékot is hoz magával. Nyugaton már akár havazhat is hétfőn.
A következő hetekben kihallgatja az ügyészség Dobrev Klárát, Gyurcsány Ferenc DK-elnök feleségét Czeglédy Csaba bűnügyében - olvasható az Origo szombati cikkében. Bár ezt az ügyészség még nem erősítette meg.
Újból Silvio Berlusconi mozgatja a hatalmi szálakat Olaszországban: a 81 éves politikai veterán ugyan nem indulhat a következő országos választáson, de ez nem akadályozza meg abban, hogy a baloldali összeomlás közepette „árnyékhatalomként” összekovácsolja és hatalomra emelje a olasz jobboldalt
Közel 9 millió forintból helyezték el a Bud Spencerről (†86) készült egész alakos bronzszobrot a Corvin sétányon, amit ma fognak felavatni. Azonban van egy apróbb hiba a talpazatba gravírozott feliraton.
Az igazi segítség kis lépésekkel kezdődik címmel az MSZP karácsony előtti országos karitatív akciót indít - közölte az ellenzéki párt elnöke szombaton, Budapesten, a XI
Tegnap elutazott Litvániába a női kosárlabda-válogatott, és ma megkezdi a selejtezőit a 2019-es Európa-bajnokságra. Új a szövetségi kapitány, új több játékos, sok fiatal kerül előtérbe, ám így is van esély a továbbjutásra.
Az igazságügyi miniszter szerint a kormányzati ciklus végén elmondható, hogy a magyar jogrendszer alapjaiban megváltozott: megújultak az anyagi és eljárásjogi kódexek.