A hazai építőipar teljesítménye idén rég nem látott javulást mutat. Az idei év második negyedévében 35 százalékot meghaladó mértékben nőtt a termelés volumene, és a kedvező tendencia várhatóan folytatódik az év hátralévő részében is – derül ki egy friss elemzésből.
A Microsoft a digitális érettséget vizsgáló új mutatókat jelentett be, amelyek segítenek elhelyezni a digitalizáció térképén a gazdaság és a társadalom fontosabb szereplőit – írja közleményében a cég.
A magyarországi siketek és nagyothallók közösségeit bátor és bölcs "felfedezők" hozták létre, ilyen ember volt Cházár András, aki hazánkban először alapított iskolát a siketeknek - mondta ünnepi köszöntőjében a köztársasági elnök, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (Sinosz) megalapításának 110. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi
1483. november 10-én Hans Ludernek és Margarethe Lindemann-nak megszületett a nyolcadik gyermeke. (Milyen lehetett az első hét, gondoljunk csak bele!) Másnap, november 11-én volt Márton napja, úgyhogy erre a névre keresztelték, a szent patrónus védelmébe ajánlva.
Elég volt az intézményessé vált politikai zaklatásból, amelyet az Európai Unió Magyarországgal szemben gyakorol - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján
A fiatalokat érdekli a közélet és a politika. Is. Egy kutatás szerint a zene és a filmek mellett a politikai hírek miatt is bebarangolják a világhálót. Az illegális tartalmak ingyenes letöltése a fiatal felnőttek számára sokkal inkább a gyors és egyszerű hozzáférés, mintsem az ingyenesség miatt oly népszerű.
Továbbra sem értek meg a feltételek arra, hogy az EU döntést hozzon a jövőbeni kapcsolatokról szóló tárgyalások megkezdéséről – jelentette ki a Brexit-tárgyalások pénteki, sorrendben hatodik fordulóját követően az Európai Unió főtárgyalója. Michel Barnier gyakorlatilag két hetet adott a brit kormánynak álláspontjának tisztázására ahhoz, hogy pozitív javaslatot terjesszen a december közepén…
Kölcsönös - gazdasági - függőségi viszony alakult ki Kína és az Egyesült Államok között - mondta Magyarics Tamás, az ELTE oktatója szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Minden településre eljutnak a kötelező orvosi vizsgálatokat biztosító mobil szűrőállomások, márciusig húsz ilyen busz áll forgalomba - mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten a Szent Margit kórházban, a vizsgálatok elvégzésére alkalmas flotta első darabjának átadásán
– Ördög Nóra (36) a hátrányos helyzetű gyermekek javára indított „Apró segítség hatalmas öröm” elnevezésű program keretében látogatott el a héten egy szigetszentmiklósi óvodába. A TV2 műsorvezetője az esemény apropóján mesélt a családdal töltött hétköznapjairól, illetve arról, hogy miért oszt meg nyugodt szívvel fotókat közösségi oldalán a gyermek
A hét elején terrorgyanú miatt Franciaországban és Svájcban őrizetbe vett tíz ember közül szombaton nyolc ellen indult eljárás, heten előzetes letartóztatásba, a nyolcadik rendőri felügyelet alá került. A csoport a gyanú szerint merényletet tervezett Franciaországban, de még nem volt pontosan meghatározott célpontja.
A hétvégén egymást követik a légköri frontok. Vasárnap estétől egy délnyugatra kimélyülő mediterrán ciklon hoz szeles időt, kiadós csapadékot, nyugaton havazhat is.
Automata üzemanyagtöltő állomásokat nyit több magyarországi áruházának parkolójában az Aldi. A tervek szerint még idén megépülhetnek az új benzinkutak. A szolgáltatás előkészítésében a társaság az OMV Hungáriával alakított ki partnerséget, az osztrák gyökerű társaság lesz az üzemanyagok beszállítója.
Idén is kiemelkedő évet zárhat a turizmus Magyarországon – mondta tegnap Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a legújabb statisztikai jelentés kapcsán. Ebben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) azt közölte, hogy idén az első háromnegyed évben a kereskedelmi szálláshelyek 6,8 százalékkal több, összesen 23,5 millió ve
Oroszország kész új fejezetet nyitni az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatában, és baráti viszonyt ápolni vele, de rendezni kell a biztonságot érintő régi problémákat, amelyek elsősorban a stratégiai támadófegyverek csökkentéséről és korlátozásáról szóló egyezményekre, illetve a közepes és kis hatótávolságú rakétákra vonatkoznak - jelentette ki V
„A kormány őszre erőszakos cselekedetekkel riogatott, de nincsenek erőszakos politikai események, és nem is lesznek, amíg azt a kormány ki nem provokálja” – állította az ATV Egyenes beszéd című műsorában Niedermüller Péter. A DK politikusa szerint a magyar állampolgárok döntő többsége nem akar Őcsényt csinálni Magyarországból.
A genfi választottbíróság álláspontja szerint Zágráb nem tudta bizonyítani az Ivo Sanader volt horvát kormányfő korrupciós ügyében folytatott perben, hogy a vádlott kenőpénzt fogadott el a Moltól, a koronatanú nem volt hiteles, a bíróság...
Oroszország kész új fejezetet nyitni az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatában, és baráti viszonyt ápolni vele, de rendezni kell a biztonságot érintő régi problémákat, amelyek elsősorban a stratégiai támadófegyverek csökkentéséről és korlátozásáról szóló egyezményekre, illetve a közepes és kis hatótávolságú rakétákra vonatkoznak - jelentette ki V
A szöuli világkupa még előttünk van, és a Sanghajban zajló vk-n sem jutottunk el még az elődöntőkig sem, de meglehet, hogy a rövid pályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs sorozatában a tegnapi nap volt a döntő. Az mindenesetre egészen biztos: válogatottunk Kínában hatalmas lépést tett afelé, hogy a maximális létszámmal, tíz fővel, vagyis mi
Fontos meccsek a férfi és a női kézilabda Bajnokok Ligájában, Brazil Nagydíj, az úszók rövidpályás világkupája, labdarúgásban Spanyolország-Costa Rica. A szombati élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
A párom elvesztette a munkáját, állandóan kimerült, rosszkedvű, sehová nem akar menni (orvoshoz pláne nem), senkivel nem akar beszélni, és a szex sem érdekli. Ez már depresszió? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az izraeli hadsereg légvédelme lelőtt egy, az ország légterébe Szíriából behatoló pilóta nélküli repülőt szombaton - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Trump és Putyin ismét megerősítette Szíria szuverenitása,egysége, területi épsége és világi jellege irántielkötelezettségét, az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatávalösszhangban.
Csaknem hatvanmilliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg azzal a harmincmilliárd forintnyi támogatással, amelyet 530 mikro-, kis- és középvállalkozás nyert versenyképességének és termelékenységének erősítésére a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) öt pályázatán – közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium eu
Az idei ősz slágertermékei között szerepel a kerti ház, a traktor, az infraszauna, a robotporszívó és az elektromos kandalló is. Egy friss kutatásból az is kiderült, hogy rajongunk az okos eszközök iránt, és a kényelmünkért egyre többet...
A kelet-szlavóniai Haraszti református lelkésze Sárospatakon tanult. Horvátországban javarészt a magyar kisebbség tagjai reformátusok, bár a 2011-es népszámláláson magukat reformátusnak valló több mint négyezer ember közt akadtak csehek és horvátok is. Ugyanezen a népszámláláson amúgy 14048-an vallották magukat magyarnak. (Via MTI)
Az új ukrán oktatási törvény elfogadásáig Kárpátalján egyre nagyobb presztízs övezte a magyar nyelvet. A nyelviskolák és a magántanárok egészen az elmúlt időszakig nem győztek megfelelni az ukrán ajkúak megnövekedett nyelvtanulási igényének. Tavaly tavasszal a magyar kormány támogatásával nyelvtanfolyamok indultak a zömében ukrán nyelvű település