2017. november 22. szerda

nov. 22
14:27
Pár éve még az SZDSZ-szel azonosította a Jobbik az LMP-t (hirado.hu)
Újabb hangfelvételt hozott nyilvánosságra a Mandiner a Szent Korona Rádióból, melyen Szilágyi György jobbikos képviselő egyebek mellett „belvárosi úri fiúk gyülekezeteként” aposztrofálja az LMP-seket.
nov. 22
14:27
Vadonatúj autóval áll rajthoz a MINI a 2018-as Dakaron (Auto Pult)
A BMW fennhatósága alatt álló MINI villámgyorsan beírta nevét a Dakar sporttörténelembe, hiszen eddig két abszolút győzelmet is magáénak tudhat (2012-ben és 2015-ben), a tavalyi futamon pedig szintén nagyon jól szerepeltek a gyártó autói, hiszen az első tíz helyezett közé 3 MINI is bekerült.
nov. 22
14:27
Régiós vezető szerepre ácsingózik a LOT (NRGreport)
Közép-Európa legnagyobb, egyben "kedvenc" légitársaságává akar válni a lengyel LOT légitársaság - mondta Rafal Milczarski vezérigazgató Budapesten, a CEE Aviation közép-európai légügyi konferencián.
nov. 22
14:29
Origo: Újabb támadást intéz Soros Magyarország ellen (hirado.hu)
Összeértek a szálak: a budapesti amerikai ügyvivőt irányító – és Soros Györgyhöz köthető - demokrata körök Soros György budapesti embereit utaztatják az Egyesült Államokba, hogy a magyar kormány ellen vádaskodjanak – írja az Origo.hu.
nov. 22
14:30
Súlyos fejműtéten esett át Jirí Menzel (Kripto Akadémia)
nov. 22
14:30
Új magyar sikertörténet hódítaná meg Dél-Amerikát és Afrikát (Portfolio)
Egy nagyobb vállalat több százezer, de akár több millió számlát is kaphat egy évben, amit manuálisan feldolgozni körülményes és drága folyamat. Ennek megkönnyítésében segít egy magyar startup, amely mesterséges intelligenciával hamarosan...
nov. 22
14:30
Tipp: Nagyot kaszálhatunk egy speciális fogadással a Barcelona meccsén! (Agroinform)
A Barcelona hátvédje szándékosan kisárgázhatja magát az utolsó mérkőzésről.
nov. 22
14:30
Sokkolóan hájas lesz a csípőd és a popsid, ha este fogyasztod ezeket (Femcafe)
Tiltólistás ételek és italok.
nov. 22
14:33
Vége a járványnak – újra Ázsiában hódítanak a magyar baromfik (Privátbankár)
Enyhítették a szingapúri korlátozást.
nov. 22
14:33
Kiderült, mennyi pénz folyt be a letelepedési kötvényekből (Infostart)
A hatéves bérmegállapodás és az adócsökkentések nem befolyásolták az államháztartás helyzetét, a kiadások a terveknek megfelelően alakulnak, a 2,4 százalékos hiánycél biztonsággal teljesíthető, a GDP-arányos államadósság pedig csökkenő pályán marad - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter éves meghallgatásán szerdán az Országgyűlés költségve
nov. 22
14:33
Kézilabda: örömhír Győrből, marad a gárda világklasszisa (Sport365)
Állítólag a kisalföldi együttes kézise 2020-ig kötött szerződést a csapattal.
nov. 22
14:33
Cáfolja az atomszennyezést a Roszatom (NRGreport)
A Roszatom leányvállalata cáfolja, hogy köze lenne a ruténium 106-os izotóp légkörbe kerüléséhez.
nov. 22
14:36
Újabb naperőműves projektbe kezd az ALTEO (ProfitLine)
Két monori fotovoltaikus projekttársaság megvásárlásáról írt alá magállapodást az ALTEO Nyrt. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett energetikai vállalat ezzel újabb napenergetikai fejlesztésnek teremtette meg a feltételeit. A két újonnan vásárolt projekttársaság egyenként négy-négy 499 kilowattos naperőmű-egység építésére rendelkezik engedélyekkel, ame
nov. 22
14:36
Drágítanák az öreg autók behozatalát (Portfolio)
Meg kellene drágítani az Euro 5-nél rosszabb környezetvédelmi besorolású használt autók (8-10 éves kocsik) behozatalát Magyarországra - mondta Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke. A...
nov. 22
14:36
A mélybe zuhant a török líra (TőzsdeFórum)
Az államkötvények hozamai pedig jelentősen emelkedtek szerdán a politikai feszültségek, illetve azon aggodalmak miatt, hogy a jegybank képes lesz-e lassítani a pénzromlás ütemét.
nov. 22
14:36
Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték Ratko Mladicot (USAracing)
Az ellene felhozott tizenegy vádpontból tízben bűnösnek találta és életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnokot szerdán az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT).
nov. 22
14:36
Ezzel a fotóval erősítette meg Kris Jenner Kylie és Khloé terhességét! (Glamour)
Ilyen egyértelmű még sosem volt a dolog!
nov. 22
14:39
Súlyos személyi büntetéseket szabott ki az MNB (Adózóna)
A KEG Nyrt. igazgatótanácsi és auditbizottsági tagjai felelősek azért, hogy jogsértően megakadályozták a kibocsátó 2015. évi éves jelentésének közzétételét, nem teljesítve így a jegybank egy tavalyi kötelezését sem. Az MNB – amely ilyen típusú jogsértés kapcsán első ízben állapította meg egy kibocsátónál vezető állású személyek felelősségét – 10 millió forint bírságot szabott ki az érintett…
nov. 22
14:39
Gyorsabban zöldül a Xerox (NRGreport)
Az energiafelhasználás, az üvegházhatást okozó gázkibocsátás, vagy a vízhasználat arányait globális szinten mérve a Xerox már ebben az évben teljesítette azokat a fenntarthatósági célokat, amelyeket az előzetes terveik szerint 2020-ig kellene.
nov. 22
14:42
Pintér Attila legőszintébb felcsúti megszólalása (444.hu)
Mintha hiányoznának a szurkolók a Pancho arénából.
nov. 22
14:44
Sebők Vilmos olyan zseniálisat nyilatkozott, hogy azt minden leendő kis magyar focistának el kell olvasnia! (444.hu)
Gyerekek, nem tudjátok, mi az az igazi foci? Vili bácsi elmeséli és meg is mutatja.
nov. 22
14:45
Ki futja a kockázatot? Hát az adófizetők (Menedzsment Fórum)
Korábban beszélgettem egy barátommal arról, hogy az MNB szeretné átterelni a lakosságot fix kamatozású hitelekbe - azért, hogy ne járjanak pár év múlva egy esetleges nagy kamatemelkedéskor ugyanúgy a változó kamatozású hitelesek, mint néhány éve a devizahitelesek - és arra jutottunk, hogy ez rendben van, ám végső soron valakinek a kamatemelkedés ko
nov. 22
14:45
Ezekben a szakmákban lehetett idén jobban járni (Infostart)
Néhány területen megugrottak a fizetések a 2017-es év folyamán.
nov. 22
14:45
Te vettél már fel? Ezt gondolkodják a magyarok a hitelről (Privátbankár)
Az elmúlt egy évben jelentősen javult a magyar válaszadók bizalma a bankok és kölcsönöket nyújtó pénzügyi szolgáltatók iránt. A felmérés több, a hazai lakosság növekvő pénzügyi tudatosságára utaló trendet is azonosított - derült ki egy friss kutatásból.
nov. 22
14:45
Hoppá: rájöttek, miért egyre több a meddő férfi a világon (Blikk)
Néhány héttel ezelőtt meglehetősen ijesztő adatokat közöltek a jeruzsálemi Héber Egyetem munkatársai, hiszen kutatásaik egyértelműen azt mutatták, hogy az Európában és a világ más, nyugatias régióiban élő férfiak spermiumszáma egyre kisebb és kisebb: 1973 és 2011 között például 52,4 százalékkal csökkent az egy milliliter spermára jutó spermiumszám,
nov. 22
14:45
Magyar Idők: Trollkodik és manipulál a Momentum (hirado.hu)
A Magyar Idők írása alapján úgy tűnik, elmúltak azok az idők, amikor egy sajtótájékoztatót még nyugodtan lehetett megtartani.
nov. 22
14:48
Kiutálta a nagybank a szélsőjobbot (Portfolio)
Franciaország második legnagyobb bankja, a Société Générale felszólította a Front Nationalt (FN), hogy zárja be az összes bankszámláját a pénzintézetnél. A Marine Le Pen által vezetett szélsőjobboldali párt közel harminc évig vette...
nov. 22
14:48
Ez a véleménye a külföldi sajtónak Magyarországról (ATV)
A Die Welt című német konzervatív lap Soros Györggyel, a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív lap pedig a Közép-európai Egyetemmel (CEU) kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.
nov. 22
14:48
Régóta vártak erre a magyar autósok: itt az árzuhanás! (Pénzcentrum)
Csökkentette bruttó 8 forinttal a benzin, és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A csökkentéssel a benzin átlagára 358 forintra, a gázolajé 369 forintra mérséklődött. Az üzemanyagok...
nov. 22
14:48
Egy német politikus szégyennek nevezte a berlini holokauszt-emlékművet, most a háza mellett építették fel ugyanazt kicsiben (444.hu)
Az aktivisták így akarják megadni neki a lehetőséget, hogy végre bocsánatot kérjen.
nov. 22
14:51
Csak 3 milliárdba kerül kilépni az EU-ból? (Privátbankár)
Félretettek egy kis pénzt a britek amolyan Brexit-költségekre.
nov. 22
14:51
Trump móresre tanítja a CNN-t (vg.hu)
Bíróságon dől el, hogy az AT&T és a Time Warner fúziója vagy annak megakadályozása szolgálja-e jobban az amerikai fogyasztók érdekeit.
nov. 22
14:53
Folytatta az emelkedést a BUX (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 71,85 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
nov. 22
14:54
Vajna Timi a férjének is üzent! Köszönetet mondott mindenért, fantasztikus 3 év volt (Blikk)
Ezt mondta róla!
nov. 22
14:54
Még mindig hisz a kormány a 4% feletti idei növekedésben (2.) (Portfolio)
Az első háromnegyedév adatai alapján jól látható, hogy a gazdaság idei növekedése igazolja a kormány és a nemzetközi intézmények várakozásait, 4 százalék feletti bővülésre lehet számítani - mondta Varga Mihály éves meghallgatásán...
nov. 22
14:57
Lehet, hogy pár évtized, és nem is kell már dolgoznunk? (Privátbankár)
A mesterséges intelligencia, a robotizáció egyre ijesztőbb méreteket ölt, sok százezer, sok millió munkahelyet vált ki a világon. Elveszik a robotok a munkánkat, vagy sem? Mi az, ami marad? Nem lehet, vagy nem kell majd dolgozni a jövőben?
nov. 22
14:57
Az ACG lett az Év Kutyabarát Munkahelye (Kreatív Online)
A Young & Rubicam pedig különdíjat kapott.
nov. 22
14:59
A közmédia vezetője Schmidt Mária cégének igazgatósági tagja lehet (Kreatív Online)
Vaszily Miklós megválasztásáról a BIF ingatlanhasznosító decemberi 22-i közgyűlésen döntenek majd.
nov. 22
15:00
Kéz a kézben juthat tovább a Juventus és a Barcelona (Infostart)
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében hat hely már elkelt, a szerda este pályára lépő csapatok közül a Paris Saint-Germainnek és a Bayern Münchennek már nincs miért izgulnia. Ugyancsak továbbjutott a kedd esti szereplők közül a Manchester City, a Besiktas, a Tottenham és a Real Madrid is. Várhatóan három-négy csapat az esti találkozókon csa
nov. 22
15:00
A vírusos tüdőgyulladás tünetei (WebBeteg)
Hogyan lehet eldönteni, hogy valaki vírusos tüdőgyulladásban szenved? Milyen tünetek utalnak a betegségre? Máshogyan kezelhető a vírusos eredetű tüdőgyulladás, mint a bakteriális? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
nov. 22
15:00
EB: egyre jobb állapotban Európa gazdasága (TőzsdeFórum)
A gazdasági, költségvetési és szociálpolitikai irányítás 2018-as európai szemeszterének kezdetén élénk a gazdasági tevékenység, tetőznek a foglalkoztatási mutatók, az egyre csökkenő munkanélküliség pedig már csaknem visszaállt a válság előtti szintre.
nov. 22
15:00
Terrorszervezetre csaptak le Tbilisziben (hirado.hu)
Őrizetbe vették egy terrorszervezet legalább egy tagját a georgiai főváros, Tbiliszi Iszani-Szamgori kerületében végrehajtott különleges művelettel.
nov. 22
15:00
A Dunai Vasmű tulajdonosa lehet az az orosz, akit Nizzában tartóztattak le (444.hu)
Januárban azt írták, Kerimov Szulejmanhoz került a Dunaferr.
nov. 22
15:00
Vállalja a rangadót az arcon rúgott dortmundi kapus (m4sport.hu)
Roman Bürkit a Tottenham elleni BL-meccsen kellett lecserélni.
nov. 22
15:03
Fűszeres lilahagymalekvár (Mindmegette)
nov. 22
15:03
MSZP: Budai Gyula mondjon le! (Kripto Akadémia)
Budai komcsinak nevezte a magyar bíró kart.
nov. 22
15:03
A BMW M-divízió is beadta a derekát: hibrid M-es BMW-k érkeznek (Auto Pult)
A BMW hivatalosan megerősítette, hogy gőzerővel folyik a következő generációs, hibridhajtású M-es sportmodellek fejlesztése, vagyis a korábbi pletykák igaznak bizonyulnak. Úgy látszik, hogy napjaink követelményeivel illetve trendjeivel egyetlen nagy gyártó sem tud szembemenni, szép lassan szinte mindenki beadja a derekát és érkeznek a konnektoros hibridek, majd idővel a tisztán elektromos…
nov. 22
15:05
"A Soros elleni kampány a harmincas évekre emlékeztet" (Kripto Akadémia)
A német sajtó Sorossal és a CEU-val kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.
nov. 22
15:06
Drámai videón az észak-koreai katona menekülése (HírTV)
A felvételeket az ENSZ dél-koreai hadereje hozta nyilvánosságra.
nov. 22
15:06
Egyre több a munkanélküli Horvátországban (ProfitLine)
Horvátországban októberben 16,6 százalékos munkanélküliséget regisztráltak, a szeptemberinél 0,8 százalékponttal magasabbat, a munkanélküliség tavaly október végén még 14 százalékos volt.

Keresés