Nézd végig a videót, majd ha osztozni szeretnél a siklórepülés nagymesterének, Jean-Baptiste Chandeliernek a földöntúli – értsük bárhogy is – élményeiben, akkor húzz sorszámot.
A Dél-Amerika és Ausztrália között elterülő Francia Polinézia mondjuk eddig is az a hely volt, amelyet nem volt nehéz turisztikailag értékesíteni, de így, hogy egy úszó várost is terveznek a szigetcsoportra, valószínűleg még kapósabbá válik.
A 2017-es esztendőre sok mindent mondhatunk, de hogy ne lenne jubileumi, azt biztosan nem: hiszen Kodály Zoltán-, Arany János- és Szent László-emlékév is, de ne feledkezzünk meg az 500 éves reformációról, valamint az 1867-es kiegyezésről sem.
24 ország botanikus kerti szakemberei vettek részt a kelet- és közép-európai botanikus kertek harmadik konferenciáján, melynek fő témája, hogy a gyűjteményes kertek miként szolgálják a társadalmat a természetvédelem és a kutatás, illetve a turizmus és a rekreáció kiemelkedő fontosságú intézményeiként.
Az olasz Renato Vidal egy teljesen szokatlan megoldással tört be a moduláris otthonok piacára. Láttál már olyan moduláris házat, ami úgy épül fel, mint egy kártyavár? Na majd most.