Az Egyesült Államok kedden újabb észak-koreai és kínai vállalatok ellen hozott szankciókat, az amerikai pénzügyminisztérium által kiadott rendelkezés 13 tengerhajózási és kereskedelemi vállalatot - köztük 4 észak-koreai és 9 kínai céget - sorol fel.
Rendszeres időközönként előfordul, hogy olyan ”trükkös szakemberek” jelennek meg a TIGÁZ-DSO Kft. szolgáltatási területén, akik a társaság megbízottjainak kiadva magukat próbálják megtéveszteni és megkárosítani az ügyfeleket.
2017. november 23-án rendezik meg a Flux: a jövő közművei című szimpóziumot Budapesten. A hagyományteremtő szándékkal létrehozott szakmai műhelyt az NKM Nemzeti Közművek Zrt. szervezi a hazai és regionális infrastruktúra-közműszolgáltató piac szereplői, szabályozói, valamint véleményformálói számára.
Iskolabüfé-fesztivált indít szombaton az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI), a cél az, hogy az üzemeltetőknek és a vásárlóknak is segítsenek az egészséges étrend kialakításában - mondta az intézet élelmezési és táplálkozástudományi főigazgató-helyettese az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
A Statista.com alábbi infografikájából kiderül, hogy 2015-ben az Egyesült Államokban a teherautók jóval nagyon károsanyag-kibocsátást produkáltak, mint a polgári és katonai célú repülőgépek.
A magyar építőipar látványosan és korábban nem tapasztalt ütemben nő, ezért a rendszerváltás óta először péntekre csúcstalálkozót szerveztek a kormány képviselői, a húsz legnagyobb építőipari vállalkozás küldöttei és az ágazat legfontosabb szereplői, a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek részvételével - jelentette be sajtótájékoztatón Varg
Csökkent a belföldi, ugyanakkor nőtt a külföldi hallgatók száma a tavalyihoz képest a szlovákiai felsőoktatási intézményekben, ahol a demográfiai hátterű jelenség kezd trenddé változni - derült ki egy, a pozsonyi törvényhozás szakbizottsága által láttamozott éves jelentésből, melynek megállapításaiból a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idéze
Lényegesen javultak a gyermekes családok életkörülményei az elmúlt évben - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, az Országgyűlés népjóléti bizottsága előtti éves meghallgatásán, amelyen a családpolitikáról, az egészségügyről, a szociálpolitikáról és a romák helyzetéről is beszélt.
Elon Musk ismét pénzt kér a befektetőitől. A kissé cinikus felütés mögött a Model 3 gyártási bukdácsolása, a túlzottan ambíciózus értéketítési számok és természetesen a vállalat pénztermelő képessége áll, melyek egyelőre nem állnak összhangban.
A Diego lakberendezési áruházlánc árbevétele 80 százalékos növekedésre, 25 milliárd forint nettó árbevétel elérésére törekszik a magyar piacon 2020-ig - közölte az áruházlánc kedden az MTI-vel.
Egy, a parlamentnek kedden benyújtott törvényjavaslat januártól az adózók számára kedvezően módosítaná a magánszemélyek lakásvásárlásakor érvényesíthető illetékalapkedvezmény, illetve illetékmentesség szabályozását.
Egy technológiai hiba következtében egy ideig rendkívül magas mérgező diklórbenzol tartalmú alapanyaggal látta el matrac- és bútorgyártó ügyfeleit a BASF német vegyipari óriás. Az anyag felhasználásával készült termékek több bútoráruház...
Jövőre több mint tízmilliárd forintra emelkedik a magyarországi nemzetiségek támogatásának összege - közölte az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés magyarországi nemzetiségek bizottsága keddi ülésén.
Nyakunkon a karácsony, a többség ilyenkor ajándékok után kutat. Meglepő lehet, de kínai oldalakról szállítási költséggel együtt is olcsóbban lehet filléres elektronikai árucikkeket beszerezni, mint belföldről. Ennek egyik oka az Egyetemes...
A tervezettnél később kerülhet az Európai Parlament elé az uniós mézjelentés. Az ágazat helyzetét értékelő dokumentum számos javaslatot tartalmaz, amelyek egyebek mellett a Kínából érkező mézhamisítványok kiszűrését és a piaci egyensúly megteremtését célozzák. Nagy István, az FM miniszterhelyettese lapunknak elmondta: a politika ennél erőteljesebbe
Októberben az Ausztriában dolgozó magyarok száma minden más ország polgárainál jobban, majdnem 4200 fővel csökkent, ez azonban a szezonalitás miatt nem túl meglepő. Egy év leforgása alatt így is a magyarok száma nőtt a legjobban, bár a románok és az Ázsiából származók – sokan köztük menekültek – is nagyon igyekeznek. Még nem tudni, a formálódó koal
A háziorvosnak 2018. július 1-jétől fokozatosan fel kell töltenie az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe betegei adatait. Ezek között olyanok is szerepelhetnek, mint például a páciens keresőtevékenysége, mentális állapota, vagy a 14 év feletti gyermekek szexuális élete.
Már november elején elkezdődött a karácsonyi vásárlás, az az időszak, amely a játékpiacon az éves forgalom 60-70 százalékát adja - mondta Borhi János, a Formatex Kft. ügyvezetője a Világgazdaságnak.
Az a gondom, hogy a munkáltató a megkérdezésem és beleegyezésem nélkül a nevemre írt egy nagy értékű tárgyi eszközt, ami szerepelne a személyi leltáramban, és anyagilag felelnem kellene érte! Érdeklődnék, hogy jogos volt-e a lépése, illetve megtagadhatom az átvételét?
Minden biztonsági előírásnak, így a fukusimai erőmű-katasztrófa utáni szigorúbb előírásoknak is megfelelnek majd a paksi atomerőmű új blokkjai - mondta Kirill Komarov, a Roszatom nemzetközi üzletfejlesztésért felelős első vezérigazgató-helyettese hétfőn Budapesten, a nukleáris ipari beszállítók Atomex-Europe elnevezésű konferenciáján.
A Családbarát Ország projekt keretében biztosított baba- és kelengyecsomag kerülhet kiváltságos körbe. Az Európai Uniónak gyanús cég is feltűnik a háttérben.
Angol nyelvű képzéssel bővül az Eötvös Loránd Tudományegyetem társadalomtudományi karának alkalmazott közgazdász képzése, az ELTEcon. A tíz éve működő szak új képzésére harminc-negyven diákot vesznek majd fel a következő tanévben...
Új növekedési modellre van szükségük a tágabb értelemben vett közép- és kelet-európai térség feltörekvő gazdaságainak ahhoz, hogy kitörhessenek az eddig elért közepes jövedelmi szint korlátai közül, az új modell pillérei között...
Kihirdették a „Legjobb Női Munkahely 2016” Díj pályázat nyerteseit. A 250 fő feleletti vállalatok kategóriájában az MVM Zrt. is elismerésben részesült.
A brit belügyminisztérium bevándorlásügyi államtitkára szerint a törvényesen Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok a Brexit, a brit EU-tagság megszűnése után ugyanolyan könnyűszerrel regisztráltathatják majd magukat állandó nagy-britanniai lakosként, "mintha csak a jogosítványukat akarnák meghosszabbítani".
Jelzésértékű, hogy a kínai kormánydelegáció budapesti látogatásának idején indul el hazánkból az első vasúti szállítmány, amely Közép-Európából visz árut Kínába. A szakemberek a vasúti áruforgalom megkétszereződését várják jövőre.
Önvezető autókkal végeztek kísérletet szombaton Magyarországon, a járművekkel Nyíregyházáról Zsámbékra mentek úgy, hogy legnagyobb részben a robotpilóta vezette a személyautókat - hangzott el az M1 aktuális csatorna esti híradójában.
A magyar "Swing'n Pop" zenei stílus meghonosítója december 21-én a MOM Sport Rendezvényközpontban ad koncertet harmadik nagylemezének, a “Swing karácsony”-nak a zenei anyagából.
Csökkentette bruttó 8 forinttal a benzin, és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A csökkentéssel a benzin átlagára 358 forintra, a gázolajé 369 forintra mérséklődött. Az üzemanyagok...
Azzal, hogy a budapesti repülőtérről a jövőben több új hosszútávú járat is indul, megnőtt az esélye, hogy a Liszt Ferenc-repülőtér újra gyűjtő-elosztó repülőtér legyen - hangsúlyozta a Budapest Airport vezérigazgatója kedden a CEE Aviation közép-európai légiközlekedési konferencián Budapesten
A német politikai bizonytalanság ellenére nincs rossz hangulat a világ tőzsdéin, az amerikai börzék tegnap új csúcsra emelkedtek, míg a határidős indexek állása alapján ugyan mérsékelten, de Európában is folytatódhat az emelkedés.Kinyitott...
Női vállalkozók taroltak a kelet-közép-európai régió legígéretesebb társadalmi startupjait megversenyeztető találkozón. A startery budapesti döntőjére huszonöt társadalmi vállalkozó kapott meghívást a régióból. A három nyertes Berlinben csiszolhatja tovább ötletét, építheti vállalkozását, és találkozhat lehetséges befektetőkkel.
Moszkva, Ankara és Teherán urai ma közösen demonstrálják Washingtonnak és a világnak megnövekedett befolyásukat a Közel-Keleten. Törökország még hivatalosan a NATO tagja, de mind a védelmi szervezet, mind Ankara napi összetűzésekkel adja tudtára a másiknak, hogy ez egyre inkább egy nem kívánatos házasság. Szaúd-Arábia és Izrael pontosan érzik, hog
Több hónapos mélypontjára esett a keddi kereskedésben a forint, és ezzel az euróval szembeni árfolyama kritikus szintekhez ért. Megnéztük, mit mutat most a grafikon technikai képe. Továbbra is a hetes grafikont érdemes a technikai elemzéshez...
A Kormányszóvivői Iroda már szerdán tájékoztatta az izgatottan várakozó érdeklődőket, hogy csütörtökön nem lesz Kormányinfó, ezúttal ne várja senki Lázár Jánost és Kovács Zoltánt. Ebből logikusan az is következik, hogy...
Szerda reggel próbál stabilizálódni a forint az euróval szemben a tegnapi jelentős gyengülés után, miközben az euró megint 1,18 felé kapaszkodik, a török líra pedig tovább gyengül. A forint 313,51-nél jár az euróval szemben, ez 0,1...
Szerencsére nálunk abból pont nincs hiány, ismerte fel könnyen az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank friss jelentése, mely a közép- és kelet-európai térség gazdasági alakulását méri.