A német politikai bizonytalanság ellenére nincs rossz hangulat a világ tőzsdéin, az amerikai börzék tegnap új csúcsra emelkedtek, míg ma Európában is a pozitív tartományban nyitottak a vezető nyugat-európai indexek. Mindeközben az olaj...
Nézd végig a videót, majd ha osztozni szeretnél a siklórepülés nagymesterének, Jean-Baptiste Chandeliernek a földöntúli – értsük bárhogy is – élményeiben, akkor húzz sorszámot.
Szeptemberben 13,6 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ezzel negyedik hónapja haladja meg a 13 százalékot az átlagkeresetek éves növekedési üteme.
Mar del Plata -Kritikus időszak kezdődik a hat napja eltűnt argentin tengeralattjáró legénysége számára, mert ha a vízi jármű lesüllyedt az Atlanti-óceán fenekére, és nem tud a felszínre emelkedni, akkor csak hét napra elég a 44 ember oxigéntartaléka - közölte kedd este az argentin haditengerészet szóvivője.
Akár 7 ezer forinttal is emelkedhet az átlagos vásárlói kosárérték idén novemberben. Borhi János, a Formatex Kft. ügyvezetője emlékeztetett: az év utolsó előtti hónapja az éves forgalom 60-70 százalékát adja a játékpiacon.
A hírek szerint a Sevilla vezetőedzője, Eduardo Berizzo a keddi, Liverpool elleni Bajnokok Ligája mérkőzés félidejében közölte játékosaival, hogy prosztatarákkal küszködik, a csapat pedig utána elképesztő teljesítményt nyújtott.
Kritikus időszak kezdődik el a hat napja eltűnt argentin tengeralattjáró legénysége számára, mert ha a vízi jármű lesüllyedt az Atlanti-óceán fenekére, és nem tud a felszínre emelkedni, akkor csak hét napra elég a 44 ember oxigéntartaléka – közölte kedd este az argentin haditengerészet szóvivője
Stevens Millan Castro (27) komoly jogi procedúra elé nézhet, miután legalább kétszer beleélvezett női munkatársa vizes palackjába, mézes üvegébe, és még számítógépének egerére is.
Ma hirdet ítéletet a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék a háborús bűnökkel, köztük a srebrenicai mészárlásban játszott vezető szereppel vádolt Ratko Mladic egykori boszniai szerb hadseregparancsnok ügyében
Idén szeptemberben a bruttó átlagkereset 292 900 forint volt, 13,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán ismertetett adataiból. Az év első kilenc hónapjában a bruttó átlagkereset 290 900 forint volt, a bruttó és a nettó keresetek azonos mértékben, 12,8 százalékkal nőttek január és sze
Két fideszes képviselő az illetéktörvény módosítását indítványozza, amely lakáscsere esetén kedvezőbbé tenné az eladott lakás ingatlanalapba történő beszámítását.
Új hedge fund indítását tervezi Santiago Jariton, aki korábban Soros György alapkezelőjénél dolgozott. Az alap főként latin-amerikai részvényekbe fektet majd, az ügyhöz közel álló források szerint a 250 millió dollárral induló alapba...
Egyelőre nem lehet tudni, összejön-e a jövő keddi határidőig a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításával kapcsolatos népszavazás kiírásához a szükséges 200 ezer aláírás – tudta meg a Magyar Idők a szakszervezetektől. Sok dolgozó még most sem tud az aláírásgyűjtésről, így az aktivitás a vártnál alacsonyabb. Ugyanakkor az eddigi adatokból arra
Kedd este óta a forint minimálisan, alig néhány fillérrel mozdult el az euróhoz, a frankhoz és a dollárhoz képest szerda kora reggelig a bankközi piacon
Anglia - Charles Bronson újdonsült felesége nagyon boldog, hogy végre összeházasodhatott szerelmével, azonban az sokat ront az összképen, hogy egyedül kellett nászútra mennie.
Ötvenöt évesen elhunyt szerda hajnalban Londonban Dmitrij Hvorosztovszkij orosz operaénekes - tudta meg a TASZSZ orosz hírügynökség a sztárbariton ügynökeitől.
December első hétvégéjén Balatonlellén műjégpályával, karácsonyi vásárral, adventi gasztropiknikkel, vitorlásversennyel és szakmai programokkal indul a balatoni téli szezon - tájékoztatta a programok kommunikációs ügynöksége az MTI-t
Sűrű köd miatt hét északi megyére adott ki figyelmeztetést az OMSZ. Az északkeleti tájakon kialakult párásság, illetve ködfoltok napközben ritkulni fognak – írja a met
A kvóta akkor is kvóta marad, ha átnevezve a menedékkérők elosztási arányának számítási mechanizmusaként emlegetik – hangsúlyozta Frank Engel luxemburgi EP-képviselő interjújára reagálva az M1 hírcsatorna szerda reggeli műsorában a Nézőpont Intézet vezető ügyvezetője
Hogy miként lesz valakiből üzemi tanács tag? Milyen személyes és szervezeti hatások mentén dönthet úgy valaki, hogy tagja legyen egy dolgozói részvételt biztosító testületnek? Bizonyára minden üzemi tanács elnöknek van egy sztorija arról, hogyan is lett ÜT elnök, az én történetem valahogy így kezdődött: "- Szeretnél üzemi tanács tag lenni? - Bocsi,
Szerdán hat csapat is továbbjuthat a csoportkör utolsó előtti fordulójából a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe. A játéknap rangadója kétségkívül a Juventus–Barcelona összecsapás, de az olasz–spanyol „háború” ennyiben nem merül ki, az AS Roma az Atlético Madridnál vizitál. S amire a sorsolás előtt kevesen gondoltak: az előző kiírásban elődö
Egy technológiai hiba miatt mérgező diklórbenzol tartalmú alapanyag került az IKEA több bútorába, a cég azonnal leállította az érintett termékek árusítását. Az ügy Magyarországot is érinti, azonban a vállalat itt egyelőre még vizsgálódik – írja a portfolio.hu.
Technológiai hiba miatt rendkívül nagy mennyiségű, mérgező diklórbenzol kerülhetett a BASF német vegyipari óriáscég alapanyagaiba, amelyekből több, matracokat és bútorokat gyártó ügyfeleihez, köztük az IKEA áruházaiba is eljuthatott.
Millimétereken múlt egy gyalogos élete. Egy térfigyelő kamera által rögzített felvételen látszik, ahogy a nő kilép az utcára, ám egy elszabadult motor száguld felé.
Talán nem puffogtatunk túlzó frázisokat, ha azt mondjuk, a világon igazi kuriózum a magyar rendezésű vizes világbajnokság. Az eseményre felújított egyik uszoda még 4 hónappal a rendezvény vége után is képes drágulni.
Elképesztő videót rögzített a dél-koreai határőrség megfigyelő kamerarendszere: a James Bond-filmeket megszégyenítő felvételen a napokban a határon átszökött észak-koreai katona menekülése és üldözése látható.