Remek hangulatban indult a kereskedés Nyugat-Európában és a Budapesti Értéktőzsdén, amit csak kicsit árnyékol be az, hogy a forint csetelve-botolva próbál ellent tartani a gyengülésnek. A részvényindexek kivétel nélkül jókora emelkedésben virítanak, a török lírát azonban, úgy tűnik, semmi sem tudja elkapni. Mit hoz a mai kereskedés, és mit ír a leg
Vezető közalkalmazottunk felmentési idejét tölti, melynek teljes időtartamára mentesítettük a munkavégzés alól. Ennek ellenére bejár dolgozni. Van-e erre vonatkozóan bárminemű jogszabályi rendelkezés erre az esetre? Mondhatjuk-e azt a közalkalmazottnak, hogy nem járhat be, mert már a helyettese végzi el a munkáját a felmentési idő kezdetének időpon
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) jóváhagyásával újabb kedvezményeket vezethetnek be az elektronikus csatornákon értékesített menetjegyekre a hazai vasúttársaságok. Az intézkedéscsomag eredményeként az automatás vásárlások...
Kedden a Viszkis című film bemutatása kapcsán volt az ATV Start című vendége Ambrus Attila és Szalay Bence, aki őt alakította a mozivásznon. Kisebb vita alakult ki a műsorban, amikor Tvrtko az imidzse kialakulásáról kérdezte az egykori bankrablót.
Remek hangulatban indult a kereskedés Nyugat-Európában és a Budapesti Értéktőzsdén, amit csak kicsit árnyékol be az, hogy a forint csetelve-botolva próbál ellent tartani a gyengülésnek. A részvényindexek kivétel nélkül jókora emelkedésben virítanak, a török lírát azonban, úgy tűnik, semmi sem tudja elkapni. Mit hoz a mai kereskedés, és mit ír a leg
Ma az internetes böngészéstől kezdve, a különféle szolgáltatásokon át, egészen a munkahelyi környezet kialakításáig, minden személyre szabott. A HR különböző területein szintén megjelentek a személyre szabott megoldások. Például a toborzás-kiválasztásban a jelöltélmény vagy a szakemberre szabott kulcsemberprogram. A leépítés egy kényes téma, amelye
A Dél-Amerika és Ausztrália között elterülő Francia Polinézia mondjuk eddig is az a hely volt, amelyet nem volt nehéz turisztikailag értékesíteni, de így, hogy egy úszó várost is terveznek a szigetcsoportra, valószínűleg még kapósabbá válik.
A hatéves bérmegállapodás és az adócsökkentések nem befolyásolták az államháztartás helyzetét, a kiadások a terveknek megfelelően alakulnak, a 2,4 százalékos hiánycél biztonsággal teljesíthető, a GDP-arányos államadósság pedig csökkenő pályán marad – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter éves meghallgatásán szerdán az Országgyűlés költségve
A teljes idei évre vonatkozóan a hazai GDP-növekedés elérheti a 4 százalékot, ami igazolja a kabinet várakozásait – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a költségvetési bizottság szerdai ülésén.
Egy vérbeli sörkedvelő a világot járva biztosan megkóstolja az adott ország vagy város specialitásait. Sőt, az igazán fanatikusok gyakran kifejezetten a folyékony nedűt keresve választanak úti célt. Csakhogy koránt sem biztos, hogy a mindenki által ismert és felkapott helyszíneken mérik a legjobb, felejthetetlen ízélményt nyújtó italokat. Fedezzünk
Az Országos Fiatal Vállalkozói Díjjal a FIVOSZ azokat a mindennapi hősöket ismeri el, akik fiatal koruk ellenére komoly értéket teremtenek mind pénzügyileg, mind társadalmilag. A díjat idén a 27 éves Suppan Márton, a Peak Financial Services tulajdonosa nyerte el, akinek cége több mint száz országban nyújt online pénzküldő szolgáltattatást.
Vádat emeltek a Szegedi Vadaspark területén, de az intézménytől függetlenül uniós támogatással épült játszótérrel kapcsolatos 2013-as csalási ügyben - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t. Az...
Huszonnyolc illegális migránst találtak a rendőrök az éjszaka egy furgonban Baranya megyében, harmincat pedig az M6-os autópálya mellett igazoltattak - közölte a rendőrség szerda reggel a honlapján
Szeptemberben 13,6 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
A GE Steam Power Systems gyárthatja és szállíthatja a turbinaszigeteket az első török atomerőmű számára. A Büyükeceli városban épülő Akkuyu Atomerőmű 5 millió háztartás számára állít majd elő elektromos energiát. A projekt...
Immár van kézzel fogható bizonyíték arról, hogy az Apple önvezető autót tervez. Egy nemrég publikált tanulmány szerint az Apple mérnökei egy új technológiát dolgoztak ki, amivel az önvezető autók felismerik a gyalogosokat és a bicikliseket....
Bámulatosan gyorsul az új Tesla Roadster, nagy kár, hogy hasonlóan pokoli sebességgel égeti a pénzét az amerikai elektromosautó-gyártó. Elon Musk, a Tesla vezére ugyan állítja, minden rendben, de van, aki szerint hamarosan újabb forrásbevonásra...
Fideszes képviselők szerint "a független és hatékony működéséhez fűződő kiemelkedő közérdek indokolja" az Országgyűlésben dolgozók kiemelését a többi köztisztviselő közül.
A 2017-es esztendőre sok mindent mondhatunk, de hogy ne lenne jubileumi, azt biztosan nem: hiszen Kodály Zoltán-, Arany János- és Szent László-emlékév is, de ne feledkezzünk meg az 500 éves reformációról, valamint az 1867-es kiegyezésről sem.
Rekordot döntött a nemzeti konzultáció: a tegnapi összesítések szerint már 1 700 068-an mondták el véleményüket, soha nem vettek még ennyien részt konzultációban – jelentette be Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára
A 67 éves színész és énekes halálát súlyos szervleállás okozta. David Cassidy, aki a 70-es években Amerika első számú szívtiprójának számított, 67 éves korában elhunyt – adta hírül a család közleményében
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) jóváhagyásával újabb kedvezményeket vezethetnek be az elektronikus csatornákon értékesített menetjegyekre a hazai vasúttársaságok. Az automatás vásárlások öt, az otthon nyomtatott vagy mobileszközön bemutatott menetjegyek tíz százalékkal lesznek olcsóbbak a decemberi menetrendváltástól. A MÁV-START egyes járataira szóló e-vonatjegyei árát a jobb…
Szinte minden nő tapasztalta már, hogy a menstruációt megelőző 5-10 napban az átlagosnál feszültebb, türelmetlenebb, ingerlékenyebb, érzékenyebb, kevésbé tud koncentrálni. Ez a premenstruációs tünetegyüttes.