A teljes lakosság 25,6 százalékát érinti a szegénység és a társadalmi kirekesztődés kockázata, 0,7 százalékponttal kevesebbet, mint egy éve - mondta pénteken Janák Katalin, a Központi Statisztikai Hivatal főosztályvezetője A háztartások életszínvonala, 2016 című kiadványt bemutató sajtótájékoztatón.
Meg kell újítani az Európai Uniót, ezt szabja feltételként a kormányalakításhoz a német szociáldemokraták vezetője. A választásokon győztes konzervatív pártszövetség viszont feltételek nélkül kész tárgyalni a nagykoalíció folytatásáról, miután a szabaddemokratákkal és a Zöldekkel összeomlottak a megbeszélések a kormányalakításról.
A mai román nemzeti ünneppel kezdődik az a centenáriumi év, amely az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlésnek állít emléket. A történészek, de a romániai lakosság többsége is pragmatikusan viszonyul a politika által kardcsörtetésre használt eseményhez.
2017-ben december 24. vasárnapra esik, így megoszlanak a kereskedők, ki mikor hivatkozik a nyitva tartásban az aranyvasárnapra: december 17-én vagy 24-én.
Ez az érdekes, nehezen felismerhető betegség a nagy mesehősről, Münchausen báróról kapta a nevét, aki olyan élethűen tudott bármiről mesét szőni, hazudni, hogy mindenkit megtévesztett maga körül.
Az előző év azonos időszakához képest 30,9 százalékkal több, 12 368 új személyautót helyeztek forgalomba novemberben, az év első tizenegy hónapjában 21,4 százalékos volt a növekedés 2016 január-novemberhez képest - közölte a Magyar...
Olvashatóvá tették a náci haláltáborok zsidó foglyaiból álló Sonderkommmando egyik tagjának Auschwitzban elásott kéziratát digitális képalkotó eljárással - adta hírül a BBC News.
Több helyen napsütéses, csapadékmentes lesz a hétvége időjárása, csak helyenként lehet eső, havas eső. Hideg idővel kezdődik a december: pénteken többfelé napközben is mínuszokra kell számítani, a leghidegebb órákban néhol...
Szlovákia is harcba száll az eurócsoport új vezetőjének posztjáért, melyről hétfőn döntenek Brüsszelben. Peter Kažimír szlovák pénzügyminiszter hivatalosan is bejelentette, elfoglalná Jeroen Dijsselbloem helyét, annak ellenére, hogy az Európai Szocialisták Pártja (PES), amelynek a szlovák kormánypárti Smer is a tagja, nem őt, hanem a portugál Mário
Több helyen napsütéses, csapadékmentes lesz a hétvége időjárása, csak helyenként lehet eső, havas eső. Hideg idővel kezdődik a december: pénteken többfelé napközben is mínuszokra kell számítani, a leghidegebb órákban néhol...
Szíriai felkelők lelőtték a kormányerők egyik harci helikopterét pénteken az ország délnyugati részében, három katona életét vesztette - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
A kormány intézkedései a gazdasági szereplők erősítését szolgálják, a tavaly kötött, hat évre szóló bér- és adócsökkentési megállapodás beváltotta a reményeket – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken a Vállalkozók Napján.
Az elmúlt napokban egy ismeretlen férfi régebbi típusú, fehér BMW-jébe próbált becsalogatni két jászberényi kisfiút. Az esetről egy aggódó anyuka tett közzé felhívást.
Az MSZP december 9-én mutatja be Tegyünk igazságot című programját a választóknak. A szocialista párt közleményében azt írta: a program középpontjában az igazságos ország megteremtése áll, szemben a Fidesz által épített "szegényellenes, az országot kifosztó" politikával.
Az Opus pénteken egy rendkívüli tájékoztatásban jelentette be, hogy a Magyar Takarékszövetkezeti Bank az alaptőkéjének 1,96 százalékát megtestesítő tulajdonrészt vásárolt a vállalatban. Közel 2 százalékos részesedést ( ez 6...
Igazi adventi hangulatot ígér december 2-án a kórusolimpiát is nyert Angelica Leányzenekar koncertje, Tóka Ágoston orgonaművész, a Budapesti Vonósok és egy grúz férfikórus közreműködésével a Zeneakadémia Nagytermének különleges környezetében.
Az előző év azonos időszakához képest 30,9 százalékkal több, 12 368 új személyautót helyeztek forgalomba novemberben, az év első tizenegy hónapjában 21,4 százalékos volt a növekedés 2016 január-novemberhez képest - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse Kft. adatai alapján pénteken az MTI-vel.
Spanyolország kiadja az Egyesült Államoknak Sztanyiszlav Liszov orosz hackert, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy számítógépes program segítségével több millió banki adatot szerzett meg, és mintegy 855 ezer dollárt lopott el magánszemélyektől és pénzintézetektől.