2017. december 1. péntek

dec. 1
9:30
Továbbra is borús lehet a hangulat a pesti börzén (vg.hu)
Csökkenésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
dec. 1
9:32
Közel egymilliárd euró a szeptemberi külkereskedelmi többlet (vg.hu)
A kivitel volumene 3,3, a behozatalé 4,6 százalékkal nőtt, az aktívum 28 millió euróval csökkent 2017 szeptemberében az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A naptárhatással kiigazított adatok alapján a kivitel volumene 5,6, a behozatalé 7,1 százalékkal emelkedett. 2017 első kilenc hónapjában a külkereskedelmi mérleg többlete 6,5 milliárd euró v
dec. 1
9:33
Vékonyodott a külkereskedelmi többletünk (Menedzsment Fórum)
Szeptemberben 937 millió eurónyi volt, de ez visszaesés az egy évvel korábbihoz képest.
dec. 1
9:34
Nem változott a BUX értéke (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe nem változott a tegnapi záró értékhez képest.
dec. 1
9:35
Elhalasztották az amerikai adóreform szavazását (Menedzsment Fórum)
Továbbra is kérdéses mikor és milyen formában sikerül keresztülvinni Trump terveit. A tőzsdéket mindenesetre tegnap a szavazás is kellően felspannolta, így újabb rekordok születtek.
dec. 1
9:36
Felelős foglalkoztatói jó gyakorlatok (HR Portál)
November 2-án mintegy 200 vendéggel vártuk izgatottan az idei „Az Év Felelős Foglalkoztatója” díj eredményhirdetését, a Várkert Bazárban megrendezett szakmai konferencián. Nem irigyeltük a független szakmai zsűrit, hiszen a legkülönfélébb profilú szervezetek sokszínű programjai közül kellett kiválasztaniuk a legjobbakat, összesen 5 nyertest, a kate
dec. 1
9:36
Csökkenésre számítanak a magyar tőzsdén (ProfitLine)
Csökkenésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
dec. 1
9:36
Az ausztrál szenátus is igent mondott az azonos neműek házasságára (444.hu)
Még karácsony előtt kihirdethetik a törvényt.
dec. 1
9:36
Több ágazatban is nőtt a feketefoglalkoztatás (AQUA)
Érdemben nem változott a tavalyi évhez képest a feketén foglalkoztatottak száma, ugyanakkor bizonyos ágazatokban jelentős növekedést tapasztaltak a hatóságok. A munkáltatók továbbra is a bejelentési kötelezettségüket mulasztják el elsősorban a részmunkaidősöknél. Új trend, hogy az idén jelentősen megemelt minimálbérek miatt sok olyan cég, amelyik a
dec. 1
9:36
Szalai-Gulácsi párharc lehet a Bundesliga következő fordulójában (m4sport.hu)
A Dárdai Pál irányította Hertha a Frankfurt ellen lép pályára.
dec. 1
9:36
Barcelona veszített turisztikai vonzerejéből (vg.hu)
Az októberi függetlenségi törekvések visszavetették ugyan a katalán terület népszerűségét a turisták körében, a spanyol gazdasági miniszter azonban azt reméli, az utolsó negyedév GDP-adatain nem látszik majd meg a belpolitikai probléma.
dec. 1
9:39
Túlmegy minden határon: Harry herceg arája már most elragadja a figyelmet Katalin hercegnéről? (Blikk)
Meghan versenyre kel Katalin hercegnével.
dec. 1
9:39
Sokk! Életveszélybe került Cseke Katinka (Blikk)
Nem sokon múlt a tragédia.
dec. 1
9:39
Ő az év üzletembere (Adózóna)
A Wizz Air alapítója és ügyvezetője, Váradi József nyerte el az Év Üzletembere címet, így ő képviselheti Monte-Carlóban Magyarországot a World Entrepreneur of the Year globális döntőjében.
dec. 1
9:42
Tarsoly Csaba egy másik ügyben is gyanúsított lett (Portfolio)
Öt gyanúsítottat hallgattak ki a nyomozók a napokban az úgynevezett soltvadkerti hűtlen kezeléssel kapcsolatban, amelyet a Quaestor-ügytől még 2015 decemberében különített el a nyomozó hatóság. Úgy tudni, hogy az öt gyanúsítottból...
dec. 1
9:42
Tudod, mit látnak a pilóták landolás közben? Most megmutatjuk (Femcafe)
Hihetetlen, hogy ez milyen gyönyörű.
dec. 1
9:45
Elég volt az oltásellenesekből: jöhet a félmilliós büntetés? (Privátbankár)
Akár kétezer euró büntetést is fizettethetnek a szülőkkel Montenegróban, ha nem oltatják be a gyereküket.
dec. 1
9:48
Nyugdíjemelés 2018 (HR Portál)
A Magyar Közlöny 200. számában megjelent a 2018. januári nyugdíjemelést szabályozó kormányrendelet, melynek rendelkezései szerint 3 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, valamint a nyugdíjszerű ellátások - írja az adózóna.
dec. 1
9:48
A nyelőcsőrák és tünetei (WebBeteg)
Az elmúlt évtizedekben világszerte növekedett a nyelőcsőrák előfordulási gyakorisága, hazánkban sajnálatos módon az utóbbi 40 év során közel 4,5-szeresére (!) növekedett a nyelőcsőrák miatti halálozás.
dec. 1
9:48
Robbanás miatt kiürítették a székesfehérvári városházát (Hírklikk)
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a robbanás miatt több helyiségben füst keletkezett, de az elsődleges információk szerint senki sem sérült meg.Az épületet a tűzoltók kiérkezése előtt kiürítették, a robbanás okát még keresik.
dec. 1
9:51
Tétován nődögélt egy picit a novemberi beszerzési-menedzserindex (Menedzsment Fórum)
58,3 -> 58,6!
dec. 1
9:54
Bartus Gábor: léptünk egyet a fenntartható társadalom irányába (Infostart)
A magyar lakosság népességszáma egy lassú folyamat eredményeként elmozdult a fenntartható állapot felé - mondta a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanács titkára az InfoRádió Aréna című műsorának. Bartus Gábor arról is beszélt, hogy milyen előnyei vannak a fenntartható társadalomnak.
dec. 1
9:54
Kiderül, világbajnok lesz-e Michelisz - sport a tévében (Infostart)
A túraautó-világbajnoki címért hajt Katarban Michelisz Norbert, kisorsolják a 2018-as labdarúgó-vb csoportjait és kezdődik a kézilabda-vb Németországban - a pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
dec. 1
9:54
Hét éve nem látott hideg jön decemberben! (Portfolio)
Olyan hideg lehet idén decemberben, mint amire 2010 óta nem volt példa, írja 8 meteorológiai szolgálat előrejelzései alapján a Bloomberg. Az átlagosnál hidegebb időjárás megmozgathatja a globális földgázpiacot is. 2010 óta nem volt...
dec. 1
9:54
Kunhalmi lehet a listavezető? Burány nem tudná elképzelni (ATV)
A Népszava írta meg, hogy az MSZP budapesti elnöke lehet a párt listavezetője, a párt frakcióvezető-helyette viszont nem tudná elképzelni, hogy Kunhalmi Ágnes kerüljön ebbe a pozícióba.
dec. 1
9:54
Egyre több konténeráru érkezik Kínából (hirado.hu)
Idén az első tíz hónapban 2164 vonatszerelvényen majdnem 55 ezer nem uniós terméket tartalmazó konténer érkezett, míg az előző év azonos időszakában több mint 42 ezer konténert szállított 1803 vonat.
dec. 1
9:54
Massa máris újra versenyezni készül (m4sport.hu)
Már decemberben láthatjuk őt száguldani.
dec. 1
9:57
Robbanás történt Székesfehérváron a polgármesteri hivatalban (Blikk)
Kisebb erejű robbanás történt szerda reggel Székesfehérváron, a polgármesteri hivatal épületének pincéjében.
dec. 1
9:57
Robbanás történt a székesfehérvári városházán (hirado.hu)
Föld alatti vezetékben keletkezett elektromos robbanás a székesfehérvári polgármesteri hivatalnál péntek délelőtt. A kisebb erejű detonáció a pincében történt, az épületet a tűzoltók kiérkezése előtt kiürítették.
dec. 1
9:59
Biztonságosabb és gyorsabb lesz a nemzetbiztonsági ellenőrzés (hirado.hu)
A több mint 1,4 milliárd forintos uniós támogatásból megvalósult projekt a többi között a nemzetbiztonsági ellenőrzések kérdőíveinek elektronikus kitöltését, feldolgozását teszi lehetővé.
dec. 1
10:00
Fű alatt váltották le a havi 1,8 milliót kereső táborvezetőt (HírTV)
Hornyák Tibor luxusvillából járt be dolgozni a rászoruló gyerekeket üdültető táborba.
dec. 1
10:03
Kisebb mozgással indult a nap az európai tőzsdéken (vg.hu)
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,17 pontos mínuszban, míg a frankfurti DAX-index 23,77 pontos, a párizsi CAC-40 index pedig 2,16 pontos pluszban indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 3,59 pontos veszteségben nyitott.
dec. 1
10:05
Térképre viszik az internetes fehér foltokat (vg.hu)
Közösségi alapú országos felmérés indul Magyarország internetes fehér foltjainak meghatározására a felhasználók visszajelzései alapján. A cél azoknak a területeknek a megtalálása, ahol nem érhető el megfelelő színvonalon sem a vezetékes, sem a mobilnet-szolgáltatás.
dec. 1
10:06
Illúzió, hogy a többpártrendszer minden gondot megoldana (Kripto Akadémia)
Jónéhány olyan országban folyt és folyik sikeres fejlődés, ahol egy párt uralkodott, illetve irányít
dec. 1
10:06
Így indult a kereskedés a főbb európai piacokon (ProfitLine)
a főbb európai piacokon Vegyesen indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken pénteken.
dec. 1
10:06
Örömhír: babát vár olimpiai bajnok klasszisunk - fotó! (Sport365)
A Facebookon jelentette be az örömhírt.
dec. 1
10:06
Weatherill: történelmet írt a Tesla! (Portfolio)
Elon Musk, a Tesla vezére belement egy vad fogadásba és meg is nyerte azt azzal, hogy határidőre megépítette a világ legnagyobb akkumulátorfarmját Dél-Ausztráliában. Jay Weatherill, Dél-Ausztrália állam szövetségi miniszterelnöke szerint...
dec. 1
10:06
Foci-vb 2018: Kikből fog állni a halálcsoport? (Agroinform)
Ti is tűkön ülve várjátok már a foci-vb-t? Pénteken sorsolják a csoportokat, megnéztük, milyen kombók jöhetnek össze.
dec. 1
10:06
V4: Egységes fellépéssel a közös álláspontért (hirado.hu)
A magyar parlamenti elnökség célja, hogy a visegrádi együttműködés (V4) – mint védjegy – az Európai Unióban pozitívan, konstruktív javaslatokkal jelenjen meg a különböző szakpolitikákban.
dec. 1
10:06
Lenyúlt 3,5 millió dollárt egy ausztrál banktól, megúszta (444.hu)
Mégsem emelnek vádat az ellen a maláj nő ellen, aki egy banki hiba miatt bármennyi pénzt felvehetett a számlájáról. Elég sokáig jutott.
dec. 1
10:06
Doll: Lovrencsics Balázs készen áll a Vidi elleni rangadóra (m4sport.hu)
A Fradi-Vidi összecsapást az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti szombaton 19:30-tól.
dec. 1
10:06
Kulcsár Edina sokkoló hírt osztott meg rajongóival (Femcafe)
Komoly dologról vallott.
dec. 1
10:07
Mérsékelten növekedett a BMI (vg.hu)
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított novemberi értéke 58,6 pont volt, valamivel több a szeptemberi 58,3 pontnál. A korábbi novemberekkel összevetve az idei érték meghaladja a hosszú távú novemberi átlagot (52), és az elmúlt három év 55,3 pontos átlagát is – közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (ML
dec. 1
10:12
Arcok 1956-ból - Bosnyák Gábor (Infostart)
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 26-tól, 56 napon keresztül egy-egy portréval tiszteleg a hősök és mártírok emléke előtt. Most Bosnyák Gábort mutatjuk be.
dec. 1
10:12
Kirúgták a híres amerikai műsorvezetőt, szexuális zaklatás vádja miatt (HR Portál)
Az NBC csatorna kirúgta leghíresebb műsorvezetőjét, Matt Lauert, aki interjút készített több amerikai elnökkel, akinek hírességek jártak a műsoraiba. Még a hét elején érkezett panasz a csatorna vezetőihez, melyben egy munkatárs zaklatással vádolta meg a férfit, rövid vizsgálat után, a csatorna úgy döntött elbocsátja a műsorvezetőt - írja az Index.
dec. 1
10:12
Majdnem idei mélypontjára esett tegnap a forint (Portfolio)
Már csütörtökön is idei mélypontja közelében ingadozott a forint, de a péntek délelőtti nemzetközi piaci hangulatromlás tovább gyengítette, így az euróval szemben már a 314-es szint közelében jár. A dollár minimálisan gyengült...
dec. 1
10:12
Elvetnék a kötelező kvótákat (USAracing)
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Észtország a kompromisszumok kompromisszumát dolgozhatta ki kvótaügyben, így a menedékkérők kötelező áttelepítésének terve is ellehetetlenülhet – adta hírül a ­Politico.
dec. 1
10:12
Az MLS hivatalos álomcsapatából sem lehetett kiszorítani Nikolicsot (m4sport.hu)
Újabb elismerés a válogatott csatárnak.
dec. 1
10:15
Stohl András albérletben él - ez most a legnagyobb álma (Blikk)
A színész elárulta, mi most az egyik legnagyobb álma.
dec. 1
10:15
Sajtos fondü (Mindmegette)

Keresés