2017. december 12. kedd

dec. 12
17:24
Nagy lépés közepes papíroknak: fontos újdonság a budapesti tőzsdén (Privátbankár)
A bluechipeken kívüli világ, a közepes kapitalizációjú részvények forgalmát régóta szeretné erősíteni a BÉT, eddig azonban megnehezítette a kisbefektetők dolgát, hogy csak elvétve akadtak profi elemzések a közepes cégekről, és a kereskedést is megnehezítette, hogy nem mindig volt eladó vagy vevő a piacon. A tőzsde most mindkét problémára talált meg
dec. 12
17:24
Gyerekeket vittek a váci börtönbe, és egészen különös dolog történt ott – fotók (Blikk)
Hátrányos helyzetű gyermekek látogattak a Váci Fegyház és Börtönbe, ahol a fogvatartottak adakozásának köszönhetően átvehették a „Mikulástól” az ajándékokat.
dec. 12
17:24
Még mindig halálos fenyegetéseket kap az éttermi dohányzási tilalom kezdeményezője (Infostart)
Hét év után is kap halálos fenyegetéseket a bajor éttermi dohányzási tilalom kezdeményezője.
dec. 12
17:26
Mélypontra jutottak: teljesen kiakadt az Ázsia Expressz versenyzője (Blikk)
A végéhez közeledik az Ázsia Expressz, három pár jutott be a döntő hetébe, köztük Megyeri Csilla és Molnár Zsolt, de nem sokkal a vége előtt mélypontra jutottak.
dec. 12
17:27
Elképesztő számok: már 200 ezer fölött A Viszkis (Blikk)
Az Ambrus Attiláról szóló magyar akciófilm már most hatalmas sikereket ért el.
dec. 12
17:30
Vizsgálatot követel Trump három állítólagos női áldozata (HírTV)
Azt állítják, hogy zaklatta őket az amerikai elnök. A Fehér Ház tagadja a vádakat.
dec. 12
17:30
Rengeteg újdonsággal készül az Opel a következő 2 évre (Auto Pult)
Az Opel ugyan új tulajdonos kezébe került a PSA képében, és sokan attól tartanak, hogy ez a „németség” rovására megy majd, ugyanakkor a Crossland X és a Grandland X már bebizonyította, hogy a francia technikával is megőrizhetik stílusukat a villámosok modelljei. A PSA égisze alatt pedig a következő években jó pár új modell és kivitel mutatkozik majd be – természetesen mind francia alapokat…
dec. 12
17:33
Megdőlt a melegrekord, de súlyos ára lesz (Háziállat)
Több mint másfél fokkal megdőlt a hazai melegrekord, de a szokatlanul enyhe idő nem tart sokáig.
dec. 12
17:36
Újabb zűrök a Ryanairnél (Adózóna)
Munkabeszüntetést helyezett kilátásba ma a Ryanair ír légitársaság németországi pilótáinak érdekeit képviselő szakszervezet (Vereinigung Cockpit – VC). A légicég még semmilyen munkabeszüntetésről nem kapott értesítést, és továbbra sem ismeri el az érdekképviseletet.
dec. 12
17:36
A külföldön élő románok 91 százaléka rendszeresen vásárol román termékeket (ProfitLine)
A külföldön élő románok 91 százaléka rendszeresen vásárol román termékeket, 61 százalékuk pedig népszerűsíti is a román brandeket ottani ismerősei körében - derült ki az MKOR Consulting piackutató cég friss felméréséből, amelynek következtetéseit kedden tették közzé.
dec. 12
17:36
5 megtörtént karácsonyi szellemsztori, amitől biztosan kiráz a hideg (Femcafe)
Csak erős idegzetűeknek.
dec. 12
17:36
Fél Hollywood a kissrác védelmére kelt, akit bullyingoltak az iskolában az orra miatt! „Engem is csúfoltak, csak én nem voltam ilyen bátor” (Joy)
Az amerikai kisfiú könnyek között érvel az iskolai bántalmazás ellen – még egy sziklát is megindítana, nem hogy Katy Perry-t.
dec. 12
17:39
Döbbenet: ezért intették le a mentősöket a fiatalok az Andrássyn (ATV)
A gépkocsivezető még a reggeli műszakváltásnál is az eset hatása alatt állt.
dec. 12
17:42
Nem tudják megfékezni a radikalizálódást a német börtönökben (Infostart)
Berlinben a belügyi hatóságok egyre nagyobb figyelmet szentelnek a börtönökben terjedő szélsőséges iszlám tanok visszaszorításának. Kiváltképpen a főváros peremén fekvő tegeli börtönben fejlődött ki egy maroknyi radikális csoport, amely a becsempészett mobiltelefonok segítségével toboroz mindenre elszánt tagokat.
dec. 12
17:42
Nyugtatnak az Ausztriai gázrobbanás után - Van elég gáz (Portfolio)
A belföldi tárolók töltöttségi szintje, az ukrán import és a magyarországi földgáztermelés együttesen garantálja a lakosság és az ipari fogyasztók folyamatos és biztonságos gázellátását - tájékoztatta az FGSZ Földgázszállító...
dec. 12
17:45
Két évvel meghosszabbították Stoltenberg mandátumát (Gondola)
Két évvel meghosszabbították Jens Stoltenberg NATO-főtitkár megbízatását - jelentette be kedden a katonai szervezet, miután a tagállamok nagykövetei megállapodtak ebben
dec. 12
17:47
Orbán Viktor gratulált az új lengyel miniszterelnöknek (Gondola)
Magyarország és Lengyelország évezredes, közös felelősséget visel Európa békéjéért, szabadságáért és boldogulásáért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Mateusz Morawiecki új lengyel kormányfőhöz címzett gratuláló levelében, melyet Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője bocsátott az MTI rendelkezésére
dec. 12
17:48
Kelendő lett a Haladás szupertehetsége (Sport365)
Tizenhét évesen robbant be az élvonalba.
dec. 12
17:49
I. Harsogtak mellette és ellene..! (Gondola)
Az év utolsó ülésnapján sok száz oldalnyi javaslatot lapozgatva tengernyi pénz sorsáról is döntöttek a képviselők.
dec. 12
17:51
Vesztésre áll a világ a klímaváltozással szemben? (ATV)
Emmanuel Macron francia államfő szerint a világ vesztésre áll a klímaváltozás és a globális felmelegedés elleni harcban.
dec. 12
17:54
Az élet soha nem volt olyan könnyed, mint most (Player)
Köszönjük meg ezt egy angol ruhaüzletnek.
dec. 12
18:00
Ez komoly? Így reagált a szolgáltató az összetákolt szadai távközlési oszlop kapcsán (Blikk)
Kicserélték azt a távközlési oszlopot a Székely Bertalan utcában, amelyet, mint megírtuk, mind­össze egy műanyag szalaggal próbáltak összetákolni.
dec. 12
18:00
Az InnoEnergy stratégiai partnere lett a MOL-csoport (NRGreport)
A két cég együttműködésének fókuszában az energetikai célú fejlesztések támogatása áll.
dec. 12
18:02
Ráborult egy daru a villamosmegállóra a Margit hídnál (Blikk)
Daru dőlt a villamossínre a Margit hídnál – leálltak a fonódó villamosok.
dec. 12
18:03
Letiltották Hodorkovszkij mozgalmának honlapját (Gondola)
Letiltották Oroszországban az emigrációban élő Mihail Hodorkovszkij által alapított és finanszírozott, ellenzéki Nyitott Oroszország mozgalom honlapjának hozzáférhetőségét
dec. 12
18:05
Vádat emeltek a manhattani terrorista ellen (Gondola)
Vádat emeltek a manhattani robbanás felelőse, a bangladesi származású Akayed Ullah ellen terrorista fenyegetésért, terrorcselekmény támogatásáért és jogtalan fegyvertartásért – jelentette kedden a Reuters hírügynökség
dec. 12
18:06
Kapaszkodj meg: újabb futball-pálya épül az országban (Privátbankár)
Lassan eléri az egy főre eső stadionok száma az elméleti maximumot, de a gépezet nem állhat meg: ha a soccer-terv már kész, forduljunk a football felé!
dec. 12
18:06
Kitilthatók-e a mobilok és az okos eszközök az iskolákból? (Infostart)
A francia általános iskolákban a 6 és 15 év közötti diákok jövő szeptembertől nem használhatják az órákon és a szünetekben sem mobiltelefonjukat és az egyéb okos eszközöket sem, csak ha erre az oktatás részeként vagy vészhelyzetben szükség lenne. Miként vélekedik erről a gyermekpszichológus?
dec. 12
18:06
Jobb ha ezt tudod, mielőtt fedélzeti kamerát szerelsz a kocsidba (Pénzcentrum)
A hazai vezetők között egyre népszerűbbek az autóba szerelhető fedélzeti kamerák (más néven menetkövetők, angolul dashcam-ek), amelyek jó szolgálatot tehetnek egy közlekedési baleset körülményeinek tisztázása során akár a biztosító...
dec. 12
18:12
Orbán Viktor gratulált az új lengyel miniszterelnöknek (ProfitLine)
Magyarország és Lengyelország évezredes, közös felelősséget visel Európa békéjéért, szabadságáért és boldogulásáért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Mateusz Morawiecki új lengyel kormányfőhöz címzett gratuláló levelében, melyet Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője bocsátott az MTI rendelkezésére.
dec. 12
18:12
Tőkeemelésről és a Wamsler SE fejlesztéséről döntött az Opus (Portfolio)
Ázsiós alaptőke emelésről döntött az Opus igazgatósága - közölte a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden, tőzsdezárás után a társaság. Az Opus Global a Konzum PE Magántőkealappal szemben fennálló korábbi, 1 milliárd...
dec. 12
18:15
Munkagép dőlt a fonódó villamosok megállójára (ATV)
A Margit híd budai hídfőjénél a fonódó villamosok megállójára dőlt egy több tonnás munkagép. Az első információk arról számoltak be, hogy egy daru borult le.
dec. 12
18:18
Ráborult egy munkagép a villamosmegállóra a Margit hídnál (Blikk)
Munkagép dőlt a villamosmegállóra a Margit hídnál – leálltak a fonódó villamosok.
dec. 12
18:18
Gyász: szörnyethalt a világhírű német divattervező (Blikk)
Monte Carlo – Sajtóhír alapján, Otto Kern kizuhant 10. emeleti luxuslakásából.
dec. 12
18:18
Tőkeemelésről és a Wamsler SE 3,6 milliárdos fejlesztéséről döntött az Opus nyrt. (AQUA)
Ázsiós alaptőke emelésről döntött az Opus Global Nyrt. igazgatósága – közölte a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden, tőzsdezárás után a tőzsdei társaság. Az Opus Global a Konzum PE Magántőkealappal szemben fennálló korábbi, 1 milliárd 313 millió forintos kölcsöntartozását új részvények zártkörű forgalomba hozatalával egyenlíti ki. A tőkébő
dec. 12
18:20
Poénra vették az ünnepvárást a debreceni tűzoltók (Blikk)
Poénra vették az ünnepvárást a debreceni tűzoltók: egy különleges fényinstallációt állítottak fel laktanyájuk udvarán, amelyen egy LED-ekből kirakott tűzoltó az épület ablakát locsolja egy fecskendővel.
dec. 12
18:21
Minority SafePack - A Rákóczi Szövetség is csatlakozik (Gondola)
A Rákóczi Szövetség csatlakozik a FUEN Minority SafePack európai polgári kezdeményezéshez, hogy hozzájáruljon az egymillió aláírás összegyűjtéséhez
dec. 12
18:21
Téli Olimpia: Mégis mennek az oroszok (Sport365)
Úgy tűnik, megkapják a szükséges támogatást.
dec. 12
18:22
Kisbabát tervezhettek a párjával – Ezt mondták a helybéliek a férjét hidegvérrel lekaszaboló rácalmási asszonyról (Blikk)
Lapzártánkkor is tartott a hajtóvadászat a kazah nő, Godo Aizada (41) ellen, aki a gyanú szerint hidegvérrel kivégezte férjét Rácalmáson.
dec. 12
18:27
Hosszú Katinkáé lehet a csillebérci úttörőtábor (ATV)
Már a héten Hosszú Katinkáé lehet a Csillebérci szabadidő, és ifjúsági központ írja a 24.hu. A portál már nyáron is foglalkozott az üggyel, akkor azt írták azért volt a pereskedés utáni gyors megállapodás a korábbi tulajjal, hogy átadhassák az úszónőnek az ingatlant. Pető Péter hiányolja az ügyben a pályáztatást, szerinte más érdeklődő is lett voln
dec. 12
18:27
Darts-vb: Phil Taylort soha nem lehet leírni - összejön "The Power"-nek a 17.? (Agroinform)
Rod Harrington szerint egykori riválisának megvan a játéka ahhoz, hogy 2013 után ismét világbajnok legyen.
dec. 12
18:30
Száguld a német szuperexpressz (AQUA)
Nagy sebességű vasútvonal köti össze mostantól Berlint a volt nyugati tartományokkal, a főváros és München közötti 623 kilométeres távot kevesebb mint négy óra alatt teszik meg a német ICE szuperexpresszek. Az új járatok sokkal gyorsabbak, mint az autósztrádabuszok, és versenyeznek a repülőgépekkel is.
dec. 12
18:33
Időjárás - ezer embert evakuáltak Olaszországban (Háziállat)
Északnyugat-Olaszországban a jég, az olasz félsziget középső részén a heves esőzések miatti áradások okoztak vészhelyzetet. Emilia-Romagna tartományban ezer embert evakuáltak kedden az Enza-folyó áradása miatt - írja az MTI.
dec. 12
18:36
A téli szünetben is kapnak meleg ételt a rászoruló gyerekek (ProfitLine)
Az idei téli szünetben is igényelhetik a rászoruló tanulók szülei az ingyenes étkeztetést a gyermekeik számára - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkársága kedden az MTI-t.
dec. 12
18:36
Tényleg több CBA-t is átvesz a Lidl (Portfolio)
Korábbi értesüléseink helyesnek bizonyultak, tényleg több üzletének üzemeltetési jogát is átadja a Lidlnek Baldauf László, a CBA alapítója. A magyar sajtóban mi írtunk elsőként arról, hogy eladja üzleteinek legalább egy részét...
dec. 12
18:39
Macron: vesztésre áll a világ (Gondola)
Emmanuel Macron francia államfő szerint a világ vesztésre áll a klímaváltozás és a globális felmelegedés elleni harcban.
dec. 12
18:39
Adatokat gyűjt a NAV a kormánynak az adókedvezményt igénybe vevőkről (Adózóna)
Tegnap terjesztette be a nemzetgazdasági miniszter, és ma már el is fogadta az Országgyűlés az állam által biztosított egyes kedvezmények és juttatások kedvezményezettjeinek megfelelő tájékoztatása érdekében szükséges törvénymódosításokról, valamint a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot.
dec. 12
18:39
Megdőlt a fővárosi és az országos melegrekord (Háziállat)
Ma az ország nagy részén tavasziasra fordult az időjárás. Sok helyen 10 Celsius-fok körüli értékeket mértek.
dec. 12
18:42
Hét CBA-t vesz át a Lidl (444.hu)
Budapesten és környékén.
dec. 12
18:48
Megindult az OTP, de Mészáros fújta a passzátszelet (Privátbankár)
Holnapra várják a Fed újabb kamatemelését, az amerikai részvények mégis emelkednek, bár a tech-szektor eléggé nyomott. Itthon az OTP vitte a BUX indexet, de az igazi, kétszámjegyű sztori megint a mészáros-papírokban volt. A forint erősödött.

Keresés