Vlagyimir Putyin orosz elnök köszönetet mondott amerikai hivatali partnerének, Donald Trumpnak azért az amerikai Központi Hírszerző Szolgálattól (CIA) kapott információért, amely pokolgépes terrortámadásokat segített megakadályozni Szentpéterváron - közölte vasárnap a Kreml sajtószolgálata
Visszatért Németországba több száz szélsőséges iszlamista, akik kivándoroltak Irakba vagy Szíriába, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz (IÁ) vagy más terrorszervezethez - írta vasárnap a Berliner Morgenpost című német lap kormányzati adatokra hivatkozva
Robbantás történt a németországi Hamburgban vasárnap a városi gyorsvasút (S-Bahn) egy állomásán, sebesültek nincsenek - jelentette a Bild című német lap az online kiadásában.
A Szent László-emlékév legfontosabb tapasztalata volt, hogy a "lovagkirály" tisztelete ma is él - mondta Gaal Gergely (KDNP) országgyűlési képviselő, a Szent László-év tanácsadó testületének elnöke vasárnap az M1 aktuális csatornán
Kapás Boglárka révén egy arany-, valamint Kenderesi Tamás által egy bronzérmet nyertek a magyar úszók a vasárnapi zárónapon a koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokságon, melyet a küldöttség 8 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzéremmel, az éremtáblázat második helyén zárt
Beteg kisfiún próbál segíteni a Ferencváros. A klub a bükfürdői Pukler Ábel (7) gyógykezeléséhez igyekszik hozzájárulni azzal, hogy a labdarúgócsapat tagjai által aláírt mezt küldött a gyermek családjának – árverésre.
Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap bejelentette, Kelet-Jeruzsálemben nyitna nagykövetséget országának, követve az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) december 13-i határozatát, amellyel Kelet-Jeruzsálemet nyilvánította Palesztina fővárosává
Több ezren tüntettek Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzó, egykori georgiai elnök vezetésével vasárnap Kijevben Petro Porosenko ukrán elnök menesztését követelve
Az okos eszközök hanggal és érintéssel történő irányítását átveszi a testbeszéddel, arckifejezésekkel és hanglejtéssel való irányítás, ami megkönnyíti a gyorsuló technológiai változások követését, az újabb eszközök kezelését az Ericsson idén hetedik alkalommal kiadott, legfontosabb fogyasztói trendeket bemutató éves jelentése szerint.
Szelidné Gerencsér Angyalkát (független) választották meg vasárnap a Somogy megyei Kisbajom polgármesterének - közölte a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel
Franciaország válogatottja két góllal legyőzte a címvédő és Európa-bajnok norvég csapatot a Németországban rendezett női kézilabda-világbajnokság vasárnapi döntőjében, Hamburgban
A független Bán Istvánt választották meg vasárnap a Tolna megyei Pusztahencse polgármesterének - közölte Gazdag Ferenc, a helyi választási bizottság elnöke az MTI-vel
Aggodalmuknak adtak hangot az olaszországi zsidó közösségek III. Viktor Emánuel egykori olasz király maradványainak Olaszországba való visszatérése miatt
A szolidaritás és az európaiság nem jelentheti csak a betelepítési kvótáknak megfelelést - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója vasárnap az M1 aktuális csatornán az ott korábban elhangzott európai parlamenti képviselői interjúkra reagálva
Miután az Európai Bizottság (EB) versenyjogi fenntartások miatt nem járult hozzá, hogy a Lufthansa csoport átvegye a flyNikit, nem marad más az Air Berlin osztrák leányvállalata számára, mint "a fizetésképtelenség és a leállás", mert más vevőjelöltek nincsenek - közölte szerdán a német kormányszóvivő. A flyNiki közölte, hogy december 14-től beszünt
Az RMDSZ felelősségét hangoztatta a legnagyobb román ellenzéki párt vezetője A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szavazatai nélkül a román Szociáldemokrata Pártnak (PSD) nem sikerült volna elfogadtatnia a képviselőházban az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló törvénycsomagot - hangoztatta Ludovic Orban, a legnagyobb román ellenzéki erő, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL)…