2017. december 18. hétfő

dec. 18
15:59
Nahát, mi rejlett a fal mögött: elképesztő dolgokra bukkantak a focista pincéjében (Blikk)
Hatalmas üzletet kötött Mousa Dembélé (30), az angol Tottenham labdarúgócsapatának belga válogatott focistája.
dec. 18
16:00
Eddig tarthat a kormányalakítási folyamat következő szakasza (Infostart)
Január közepéig tarthat az új német szövetségi kormány megalakulásához vezető folyamat következő szakasza, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének egyeztetése a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) a közös kormányzás lehetőségeiről - mondta Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke hétfőn Berlinben. Egy szinté
dec. 18
16:00
Olimpia nem lesz, mégis új hidat terveztet a kormány (Alternatív Energia)
A pályázat 441 millió forintba kerül.
dec. 18
16:00
Videón is leleplezte a Mercedes-Benz az új G-osztály belterét (Auto Pult)
Az új generáció még nem ért ide egészen, de már úton van, addig pedig nem fukarkodunk előzetesekből. A belső térről közzétett galériát követően most videón is láthatjuk az új Mercedes-Benz G-osztály belső terét, amely eleget tesz a követeléseknek: az idejétmúlt kialakítást a múltba száműzve a luxust helyezi központba, úgy, ahogy azt a 20-80 milliós árcédula alapján minimum illik.
dec. 18
16:01
Miklós Edit nem elégedett a visszatérésével (Blikk)
Januári horrorbalesete és térdműtétjei után visszatért, s az elmúlt hetekben már Világkupa-viadalokon indult az olimpiai hetedik versenyző.
dec. 18
16:02
Azt kapta ez a Porsche, amit megérdemelt (Auto Pult)
Az autóipar legfurcsább történetei közé tartoznak az elfeledett istállókban talált dollármilliós értékű veteránok kalandjai. Ami hazánkból nézve jóformán elképzelhetetlen, az a jelek szerint külföldön továbbra is a valóság részét képezi. Ezúttal egy hagyatékok felderítésére szakosodott TV műsor stábja döntötte be az egyik rég elfeledett istálló kapuját, a leülepedő porban pedig egy ikonikus…
dec. 18
16:03
Szijjártó: Nem kívánjuk kommentálni Trump döntését (HírTV)
Az EU 27 tagja szerette volna elítélni azt, hogy Trump elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának, Magyarország azonban megakadályozta ezt.
dec. 18
16:03
Mesterséges intelligenciával becsül jövőbeli virtuális deviza árakat a magyar startup (ProfitLine)
Világelsőként, gépi intelligenciával jelzi előre a Bitcoinhoz hasonló kriptovaluták jövőbeli árfolyamát egy magyar startup.
dec. 18
16:03
Nem áll le az MNB, tovább önti a likviditást a piacra (Portfolio)
Egy és három hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az egy és három hónapos lejáraton egyaránt 25-25 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. A hétfői tenderek...
dec. 18
16:03
Az élelmiszeripar lehet az egyik húzóágazat (TőzsdeFórum)
A következő öt évben éves szinten 3-4 százalékkal nőket az élelmiszeripar teljesítménye. Az ágazat továbbra is a magyar gazdaság egyik legfontosabb szektora, az 500 legnagyobb hazai vállalat közül minden tizedik az élelmiszeriparban működik.
dec. 18
16:03
Kétszáz iskola kaphat 6 milliárd forintot a köznevelés digitalizációjára (hirado.hu)
A több mint 6 milliárd forintot egy EFOP (Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program) pályázaton nyerhetik el. További csaknem két milliárd forintról pedig később dönt a kormány.
dec. 18
16:03
Június első három napján rendezik a DTM mogyoródi futamát (m4sport.hu)
Az olaszországi Misanóba először látogat el, a londoni Brands Hatch-be négyéves kihagyást követően tér vissza a sorozat.
dec. 18
16:09
A rekedtség okai és kezelése (WebBeteg)
Számos különböző ok vezethet rekedtséghez, melyek lehetnek akár banálisak is, mint például a hangszalagok megerőltetése hangos beszéd vagy éneklés miatt, de olyan súlyos betegség is állhat a háttérben, mint például a gége rosszindulatú daganatos elváltozása.
dec. 18
16:09
Pénz kéne karácsonyra? Ezt mindenképpen tudnod kell (Portfolio)
Szabad felhasználás, hitelfedezet nélküli pénzhez jutás, kényelmes igénylés és gyors folyósítás - számos előnnyel rendelkezik a személyi kölcsön más hiteltípusokhoz képest. Nem véletlenül választják sokan arra is, hogy pénzügyileg...
dec. 18
16:09
Átadólistára került a magyar válogatott játékosa (ATV)
Az edzője azt is elmondta, mi a baja Gyurcsó Ádámmal.
dec. 18
16:09
Ebbe a patinás magánóvodába fog járni januártól a kétéves Sarolta hercegnő (hirado.hu)
A hercegi pár kislánya vélhetően csak délutánonként ismerkedik majd az új közeggel.
dec. 18
16:09
Lánya nélkül kénytelen ünnepelni a Szomszédok sztárja (Ripost)
Megható videóban mesélt a Kossuth-díjas Pásztor Erzsi arról, miért nem töltheti a családjával a karácsonyt.
dec. 18
16:09
Ez az óbudai karácsonyfa az angol Top5-be is bekerült - fotó (Ripost)
Több mint hatvan családnak jut tűzifa idén azokból az óriási építményekből, amiket egy magyar építészhallgatókból álló csapat talált ki. A HelloWood csoport karácsonyfái Londonig és Bécsig is eljutottak.
dec. 18
16:09
Több mint 13 milliárdból fejlesztette hazai hálózatát a Telenor (vg.hu)
A Telenor Magyarország 2016-ban és 2017-ben több mint 13 milliárd forintot fordított hálózatfejlesztésre, ebből a vidéki és budapesti 4G fejlesztésekre több mint 8,5 milliárd forint jutott a két év során – közölte a vállalat hétfőn.
dec. 18
16:09
A Mol 100 millió liter üzemanyagot ad el a Waberer's-nek (NRGreport)
A Waberer's Magyarország két évvel,  2019. október végéig meghosszabbította a Mollal  kötött üzemanyag vásárlási szerződését. A két év alatt mintegy 100 millió liter üzemanyagot szállít a Mol Magyarország a kamiontársaságnak, amivel a Waberer's legnagyobb belföldi üzemanyag ellátója lett.
dec. 18
16:11
Hódi Pamela élő adásban tálalt ki: Berkinek új barátnője van (Ripost)
"Soha nem fogunk kibékülni! Soha!"
dec. 18
16:11
Közel háromezer új kiserőmű létesült az első fél évben (NRGreport)
Az első fél évben 2850 háztartási méretű kiserőmű (hmke) létesült, beépített teljesítményük több mint 22 megawatt, a berendezések szinte mindegyike napelemes - közölte honlapján a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
dec. 18
16:12
Dárdai századik meccsén csodát tett a Hertha Berlin (Blikk)
Bravúros győzelemmel zárta az őszi szezont a német labdarúgó-élvonalban a Hertha BSC.
dec. 18
16:15
Kósa: A Fidesz nem engedi, hogy beteljesüljön a Soros-terv (hirado.hu)
Amíg a Fidesz vezeti Magyarországot, nem engedi, hogy beteljesüljön a Soros-terv – mondta a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn Debrecenben sajtótájékoztatón. Kósa Lajos hangsúlyozta: elkezdődött Magyarországon azoknak a civil szervezeteknek a szervezése, amelyek részt vesznek az Európai Parlament kötelező bete
dec. 18
16:15
Ilyen, amikor robotok szolgálják fel az ételt az étteremben (videó) (ATV)
Robotokkal bővítette személyzetét egy étterem az indiai Csennai városában. A világon több országban is működnek már hasonló vendéglők, ahol gépek szolgálják fel a rendeléseket. Az ázsiai országban ez az első ilyen hely.
dec. 18
16:15
A nyilasokhoz hasonlította a Fideszt Ungváry Krisztián (HírTV)
A történész a 24.hu-nak azt mondta, hogy még Szálasi Ferenc frakciója sem követte olyan mértékben a központi utasításokat, ahogy Orbán Viktoré.
dec. 18
16:15
Reizer: a fizetős töltés segít az e-autók terjedésében (NRGreport)
Komoly szerepe van a tájékoztatásnak abban, hogy Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben az elektromos autók száma a visegrádi országok között – mondta az NRGreportnak Reizer Levente, a Nissan elektromos autózásért és infrastruktúráért felelős marketing menedzsere Közép-Kelet Európában. Interjú.
dec. 18
16:17
Karácsony állítja: csak közös listás indulás esetén lesz miniszterelnök-jelölt (hirado.hu)
Karácsony Gergely azt állítja, hogy csak közös listás indulás esetén lesz miniszterelnök-jelölt. A Párbeszéd társelnöke egy hétfői háttérbeszélgetésen azt mondta, arra készül, hogy februárra megvalósul az összefogás, ezért vészforgatókönyvet nem készít, a DK csatlakozására pedig az utolsó lehetséges pillanatig kész várni.
dec. 18
16:18
Narancsos-fahéjas macaron (Mindmegette)
dec. 18
16:18
Zöld utat kapott az OTP (Infostart)
A román Versenytanács jóváhagyta az OTP Bank újabb romániai akvizícióját, amelynek nyomán megvásárolta a Banca Romaneasca pénzintézetet.
dec. 18
16:21
Európai merényletekre készülő dzsihadistát tartóztattak le a török hatóságok (hirado.hu)
A török hatóságok előzetes letartóztatásba helyezték az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet egyik tagját, akit azzal gyanúsítanak, hogy merényletekre készült Törökországban és Európában – jelentette hétfőn az Anadolu hírügynökség.
dec. 18
16:27
Kirúghatnak mert nem vagyok szimpatikus a főnöknek? (HR Portál)
Szeretnék érdeklődni hogy én már 12 éve egy cégnél dolgozok, határozatlan idejű szerződésem van. Azért mert én nem vagyok szimpatikus a mostani felettesemnek kirúghatnak? A munkámat ugyan úgy elvégzem, mint eddig.
dec. 18
16:27
Törökországban elfogtak egy dzsihadistát: Európában robbantgatott volna (ATV)
A török hatóságok előzetes letartóztatásba helyezték az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet egyik tagját, akit azzal gyanúsítanak, hogy merényletekre készült Törökországban és Európában - jelentette hétfőn az Anadolu hírügynökség.
dec. 18
16:27
Kigyulladt egy földgázkút a román-magyar határnál (NRGreport)
Kigyulladt egy földgázkút a Szatmár megyei Nagymajtényban, három megye tűzoltói küzdenek a lángokkal a román-magyar államhatártól mintegy tíz kilométerre fekvő településen.
dec. 18
16:29
Előre menekül a kínai acélgyártás (NRGreport)
Kína növeli acélgyártását jövőre és többet fog exportálni az ideinél, miután a belső kereslete minimálisan visszaesik.
dec. 18
16:30
Nagy sikert ért el a Richter (Infostart)
A Richter és az Allergan gyógyszeripari vállalatok vizsgálatai szerint a cariprazine hatásosnak bizonyult a bipoláris depresszió egyik típusában szenvedő betegeknél, a sikeres klinikai vizsgálatok alapján az Allergan a tervek szerint 2018 második felében benyújtja a kiegészítő törzskönyvi kérelmet az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógysz
dec. 18
16:33
Végleg visszavonul a brazilok utolsó aranylabdása (Blikk)
Kaká volt az utolsó játékos, aki Cristiano Ronaldo és Lionel Messi előtt aranylabdát nyert.
dec. 18
16:33
A tűzijátékok és a petárdázás veszélyeire figyelmeztetnek az állatvédők (hirado.hu)
Az év vége közeledtével a tűzijátékok és a petárdázás időszakában az állatvédők fokozott óvatosságra intik az állattartókat.
dec. 18
16:33
Ingyenes fotótrükkök, ütős poénok a Google új alkalmazásaival (hirado.hu)
Most egyszerre három újdonságot hoztak ki az Android és az iOS mobillal fotózók örömére.
dec. 18
16:33
Amikor a mókás kedvű United-védő az életével játszik (m4sport.hu)
Elsöpört, mint a Katrina hurrikán.
dec. 18
16:36
Különleges karácsonyra készülnek Lajcsiék, először vállalkoznak erre (Blikk)
Különleges a mostani karácsony Galambos Lajoséknál. Most először apa és lánya - Bogi - együtt készítik el az ünnepi menűt.
dec. 18
16:39
Kiderült, mikor mutatják be az új F1-es Ferrarit! (F1világ)
Négy nappal az első előszezoni teszt előtt mutatja be a nagyközönségnek 2018-as Forma-1-es autóját a Ferrari. Tovább »
dec. 18
16:39
Bemutatta programját az MSZP (ATV)
Ma délután Miskolcon tartja programbemutató választási gyűlését a szocialista párt. A rendezvényen felszólal Varga László frakcióvezető-helyettes, Tóth Bertalan frakcióvezető, Kunhalmi Ágnes, a párt budapesti elnöke és Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt. Facebook-oldalunkon és itt is élőben közvetítettük az eseményt, az erről készült felvételt
dec. 18
16:39
A kormány elítéli a kvettai templomrobbantást (hirado.hu)
A magyar kormány a leghatározottabban elítéli a kvettai templomrobbantás embertelen tettét, és részvéttel osztozik az áldozatok hozzátartozóinak gyászában – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkársága hétfőn az MTI-vel.
dec. 18
16:39
Villar a spanyol kormányt okolja a kétséges vb-szereplés miatt (m4sport.hu)
„A kormány veszélybe sodorta Spanyolország szereplését" - mondta az eltiltott spanyol elnök.
dec. 18
16:39
Drágul a Brent New Yorkban (NRGreport)
Pluszban nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén hétfőn. A Brent ára nőtt a kereskedés kezdetekor.
dec. 18
16:42
Új ügyfél a Hive Creative-nál (Kreatív Online)
A Staffino teljesítményértékelő rendszer választotta őket.
dec. 18
16:42
Több mint hatmilliárdból fejleszt a Danubius Hotels (vg.hu)
Még impozánsabb elnöki lakosztály és megújuló étterem a Hilton Budapestben, de fejlesztik a Radisson Blu Béke Hotelt, a Danubius Hotel Heliát, továbbá a balatonfüredi Annabellát és Marinát is.
dec. 18
16:44
Zöld utat kapott a román Versenytanácstól az OTP (vg.hu)
A román Versenytanács jóváhagyta az OTP Bank újabb romániai akvizícióját, amelynek nyomán megvásárolta a Banca Romaneasca pénzintézetet. A tranzakciót még a Román Nemzeti Banknak is engedélyeznie kell.
dec. 18
16:45
Mínusz 17,2 fokot mértek ma reggel Szlovákiában (Síelők)
A vasárnapról hétfőre virradó éjszaka ugyancsak hideg volt, főleg a Felső-Garammentén, Besztercebánya megyében. Feketebalogon (Čierny Balog) -17,2 Celsius-fokot mértek - jelentette honlapján a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet. Itt az előrejelzés a további napokra, péntekig.

Keresés