Kitart a jó hangulat a világ tőzsdéin, ami főként az amerikai adóreform elfogadásával kapcsolatos várakozásoknak köszönhető, ugyanis jelenleg a piac arra számít, hogy az amerikai törvényhozók még a héten elfogadják a tervezetet....
A tanácsukat kérném a következő ügyben: a 6 hónapos próbaidőm 5-ik hónapjában közölték velem, hogy nem akarnak tovább foglalkoztatni a munkakörben, amire felvettek. Felajánlottak egy alacsonyabb pozíciót, amit viszont én nem fogadtam el, így megállapodtunk, hogy a munkaviszony megszűnik (a 6 hónapos próbaidő hamarosan járt volna le). Ebben az esetb
A lengyel határhoz közeli Zdiar (Zsgyár) falu több sítereppel is büszkélkedhet. Az idei szezonban a Strachan síközpontban adnak át egy négyszemélyes ülőliftet. Az idén nemcsak új liftet építenek, hanem egy új vendéglő és egy új parkoló is várja itt a síelőket.
Tűrhetetlenek Észak-Korea provokációi - jelentette ki a japán védelmi miniszter hétfőn Tokióban John Richardson tengernaggyal, az amerikai haditengerészet műveleti főparancsnokával folytatott tárgyalásán.
Decemberben újabb történelmi csúcsára került a GKI konjunktúraindexe. A gazdaságkutató által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint ez az üzleti várakozások még soha nem voltak ilyen kedvezőek, a fogyasztóiak pedig csak 2002-ben, a Medgyessy-kormány 100 napos programjának néhány hónapjában voltak ennél jobbak.
Igazi hiánypótlóra találhatnak azok az urak, esetleg hölgyek, akik szeretnék kipróbálni, milyen egy robotra gerjedni. Ugyanis en megnyílik az első legális robotbordélyház, ahol négyféle szexbaba közül is választhatunk.
Erősödéssel kezdte a hetet a forint az euróval szemben, így ismét 314 alatt járt a jegyzés, azonban onnan hamar a gyengülés útjára lépett a magyar deviza. Közben a többi feltörekvő piaci deviza jó teljesítményt mutat hétfő reggel....
A Mol Nyrt. december 15-én 750 millió euró összegű rulírozó hitelszerződést kötött 13 bankcsoporttal - tette közzé a társaság pénteken a BÉT honlapján.
Ösztöndíjjal tartaná itthon az ápolókat a kormány, a területen ugyanis akkora a hiány, hogy a dolgozók még túlórával sem tudják maradéktalanul ellátni a rájuk bízott feladatokat.
A korábban becsült 25-27 százalék helyett idén várhatóan 30 százalékkal magasabb lesz az építőipar teljesítménye az előző évinél az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerint.
Nem szeretnék az alapkezelői szektorban dolgozók, hogy csak a vezető beosztású személyeket kelljen egy központi rendszerbe regisztrálni. A cél az lenne, hogy minden portfóliómenedzser szerepeljen az adatbázisban, amit a brit felügyelet 2019-re...
A vádirati tényállás szerint az akkor 23 éves férfi figyelmetlenül vezetett, emiatt autójával fellökte az előtte kerékpározó 22 éves lányt Győrben. A sértett az ütközéstől elesett és elvesztette az eszméletét. A vádlott a halottnak hitt lányt a csomagtartóba tette, majd elindult, de néhány perc elteltével hangokat hallott a csomagtartóból.A férfi e
Berlinben a Szociáldemokrata Párt elnöksége pénteken a koalíciós tapogatózás mellett foglalt állást, a kancellár pedig tempós tárgyalásokat szorgalmazott, ezért már most szerdán összeülnek a felek a puhatolózás folytatására.
Kitart a jó hangulat a világ tőzsdéin, ami főként az amerikai adóreform elfogadásával kapcsolatos várakozásoknak köszönhető, ugyanis jelenleg a piac arra számít, hogy az amerikai törvényhozók még a héten elfogadják a tervezetet....
Nagyon sokan keresik a nordmann fenyőt. Olcsóbban kijön viszont a luc, pláne az ezüstfenyő, ami ennek ellenére visszaszorulóban van a karácsonyfa-piacon.
Az ünnepek után pár héttel máris megkezdődik a második félév az iskolákban. Ezekre a dátumokra érdemes figyelni 2018 tavaszán a diákoknak - írja az eduline.hu oldal.
A Mátra és a Kékestető komplex fejlesztéséről hozott kormányhatározatokról tartott múlt héten sajtótájékoztatót Horváth László, a térség országgyűlési képviselője Gyöngyösön. Új kabinos lift, új csákányos lift, felújított hóágyúrendszer, új parkoló és új szánkópálya a tervek között.
Klímavédelmi alapítványt hozott létre Áder János köztársasági elnök, az államfő ezt szombaton jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján. Az államfő azt is bejelentette, megújult az Élő bolygónk (www.elobolygonk.hu) honlap, ahol a klímaváltozás megelőzése szempontjából fontos írásokat szemléznek majd.
Az ellenzék csak gyalázkodik, a tömegkommunikáció felgyorsult, az üzenetek leegyszerűsödtek, a Fidesz nem tehet mást, mint hogy alkalmazkodik a viszonyokhoz, mondja a házelnök.