Munkaerő kölcsönzés módján kerültem egy áruházba polcszervizes munkakörben. A közvetítő által az adott cégek vonatkozásában megadott órabérek összege nem éri el a minimálbér összegét sem, konkrétan nettó 300 és 450 forint/ óra díjazást fizetnek. A kérdésem az ,hogyan lehetséges ez,amikor törvény szabályozza a legkisebb fizethető bér mértékét !?
A BÉT finanszírozásával tíz kis- és közepes kapitalizációjú hazai tőzsdei cég elemzését és árjegyzését kezdi meg négy befektetési szolgáltató. Az elemzőházak már december közepén részletes elemzésekkel jelentkeznek,...
Sebastian Kurz, az Osztrák Néppárt (ÖVP) kormányalakítással megbízott elnöke és Heinz-Christian Strache, az ÖVP-vel kormánykoalícióra lépő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője a bécsi Hofburgban zárt ajtók mögött tájékoztatta Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnököt a két párt között létrejött koalíciós megállapodásról, és bemutatták nek
A karácsonyi időszakban magasabb órabért kapnak a diákok, az a dolgozó pedig, aki beajánl egy megfelelő új munkaerőt 30 ezer forintot kap. Minden áruházlánc más módszerrel készült az ünnepi szezonra- írja a 24.hu.
A kkv-kat is jellemző növekvő beruházási kedv a hitelpiacon is lecsapódik, mondta el az mfor.hu-nak a Garantiqa Hitelgarancia Zrt vezetője, Dr. Búza Éva. A kockázatokat mérsékli, hogy egyre több hazai vállalkozás hitelgaranciájával jut ilyen forrásokhoz.
Trump ma jelenti be, hogy Kína „gazdasági agressziót” követ el azon törekvése során, hogy „aláássa a nemzetközi rendet”. Az új Nemzetbiztonsági Stratégia az elnök világképét tükrözi vissza, amely szerint a világban riválisok hada harcol egymással életre-halálra és ahol biztonsági szövetségeknek, békeszerződéseknek, vagy bármilyen más nemzetközi meg
Mi lehet a legnagyobb üzlet a dokumentumkezelési szektorban jövőre? Mit fejlesztenek, és mire költenek majd inkább a vállalkozások? Mire érdemes nagyobb hangsúlyt fektetniük a szolgáltatóknak a siker érdekében? A Xerox várakozásai szerint a digitalizáció jelentősen átformálja ezt a szektort, és számtalan lehetőséget teremt a kis-és középvállalatok
Egy átlagos hazai vállalkozás ezer számlánként félmillió forintot takaríthat meg a szoftveres megoldásra való átálással egy számlakezeléssel foglalkozó tanácsadó cég, az LLP Hungary felmérése szerint. A kutatásból kiderül, hogy...
Októberben 6,3 százalékkal haladta meg a kiskereskedelmi üzletek forgalma az előző év azonos időszakáét a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt – erősítette meg ma, második becslésében a december 5-én kiadott előzetes adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A hamis méztől védené meg a uniós piacot az úgynevezett mézjelentés, amelyet jelenleg tárgyal Brüsszelben az egyik szakbizottság. Sokat hallani itthon a mézhamisításról, a hazai méz háromnegyedét az unióban adják el, ezért is fontos, hogy mi lesz a mézjelentés eredménye.
Várhatóan nem változtat a kamatokon a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa idei utolsó kamatdöntő ülésén a Portfolio által megkérdezett közgazdászok szerint. Ugyanakkor lehetséges, hogy néhány részletet elárulnak a novemberben...
Magyarország büszke arra, hogy nemzetiségei identitása, öntudata, önismerete folyamatosan erősödik, és a magukat nemzetiséginek vallók száma folyamatosan nő.
Elindította hétfőn a Debrecen-Moszkva járatát a Wizz Air légitársaság. Az első debreceni járat a vnukovói reptérre szállt le, amelyet a légitársaság moszkvai járatai 2013 óta használnak.
José Mourinho azt ígérte, csapata az utolsó esélyéig harcolni fog a Premier League bajnoki címéért az idényben. A Manchester United, ha nem is könnyen, de legyőzte idegenben a West Bromwichot – de úgy tűnik, a City egyszerűen más nagyságrendet képvisel, mint a riválisai: 11 pont az előnye!
A munkaerő forrásai kimerültek, demográfiai okokból a helyzet a jövőben csak romlani fog a szakemberek szerint. 20 év múlva akár 800 ezer fős hiány mutatkozhat a munkaerőpiacon. Ezért az eddig atipikusnak tekintett módszereket és tartalékokat kell kihasználni. A forrás lehet a közszféra csökkentésével felszabaduló munkaerő, akiket fel tudna szívni
Három terrortámadást akadályoztak meg az idén Németországban, 2000 óta pedig tizenhatot – mondta Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban. Az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa a Bild am Sonntag című vasárnapi lapban kiemelte, hogy a terrorveszély változatlanul magas, de „egy
A Playboy történetében a legendás férfiakkal készített korszakalkotó jelentőségű nagyinterjúk mindig központi szerepet játszottak. Többek között Salvador Dalí, Fidel Castro, Bill Gates és John Lennon nagyinterjúi kerültek be a most megjelent Legendás beszélgetések című bookazine-ba. Olyan beszélgetések ezek, ahol az alanyok kendőzetlen őszinteségge
Huszonhét képviselő nem szólalt fel az Országgyűlés előző héten véget ért őszi ülésszakán, amelyen ezúttal is Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kereszténydemokrata államtitkára volt a legaktívabb megnyilatkozó.
A vádirat szerint a vádlott 2016. november 20-án dél körül az I. kerületben közlekedő 41-es villamoson menetjegy és bérlet nélkül utazott, ezért a vele szemben intézkedő jegyellenőr felszólította, hogy a pótdíjazás érdekében szálljon le vele a járműről. A vádlott ennek a Várkert Bazár megállónál eleget tett, ahol velük együtt leszállt a villamoson
Kigyulladt egy földgázkút a Szatmár megyei Nagymajtényban, három megye tűzoltói küzdenek a lángokkal a román-magyar államhatártól mintegy tíz kilométerre fekvő településen.
Fenntartással fogadta az olasz politika az új bécsi kormány bejelentését, miszerint osztrák állampolgárságban kívánja részesíteni az olaszországi Alto-Adige tartomány német ajkú lakosságát. Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke szintén bírálta a tervet, és egyúttal abbéli reményét fejezte ki, hogy Ausztria nem tart népszavazást az EU-kilépésr
A tüdőrák tüneteinek jelentkezése előtt is nagy százalékban felismerhető a megbetegedés, amennyiben rendszeresen részt veszünk a megfelelő szűrővizsgálatokon. A kezelés így korán elkezdődhet, és a gyógyulás esélye jelentősen megnőhet.