2017. december 6. szerda

dec. 6
14:45
Vádak és remények..! (Gondola)
KDNP: Miért fontos az advent ,- avagy ahol várakozás van, ott nincs üresség.
dec. 6
14:45
Ellenzéki megállapodás: az MSZP nem enged, de „nyitva tartják az ajtót” (ATV)
Önálló listával vág neki 2018-nak a DK – nyilatkozta portálunknak Gréczy Zsolt kedden. Mint ismert, a DK és az MSZP közötti vita a koordinált jelöltállítás arányairól robbant ki. A szocialisták ragaszkodnak a közös listához és a közös miniszterelnök-jelölthöz, közben a DK bejelentette, hogy önálló országos listát állítanak. Az atv.hu több magasrang
dec. 6
14:46
Csökken a gázolaj ára (Grill Receptek)
A benzin marad 356 forint.
dec. 6
14:47
Mogherini gyászruhában fogadta Tillersont (Gondola)
Mogherini, az EU csúcsdiplomatája úgy nézett ki, hogy boldogabban érezné magát egy fogorvos székében.
dec. 6
14:48
Döbbenetes fotók a Kaliforniában tomboló tűzvészről, szükségállapotot hirdettek (Infostart)
Az erős szél miatt megfékezhetetlenül tomboltak kedden is az erdő- és bozóttüzek Kaliforniában.
dec. 6
14:48
Az átkos elfeledett festői (autopro)
Tegnap nyílt meg a Műcsarnokban az EGY/KOR – Különutak és kivonulás a konszolidáció idején című kiállítás. A tárlat olyan alkotókkal foglalkozik, akik az átkosban (kiemelve a konszolidációnak mondott korszakot) valamilyen nehezen vagy csak szűk körök számára látható, esetleg teljesen láthatatlan, de konzekvens és gazdag életművet hoztak létre.
dec. 6
14:49
A brüsszeli meghallgatások őszintétlenek (Gondola)
Magyarország az Európai Parlament állampolgári, jogi, bel- és igazságügyi bizottság elé áll egy csütörtökre tervezett meghallgatás keretében.
dec. 6
14:51
Miért nem kapok évek óta határozatot a nyugdíjamról? (HR Portál)
Párom 1952-ben született. Magyarországon dolgozott 21 évet és nyugdíjas koráig Ausztriába szerzett éveket, ott mégis kapja rendesen a nyugdíjat, minden rendben. Januárban lesz 3 éve, hogy itthon is megigényeltem, küldenek havonta x összeget de még határozatot a mai napig sem kaptam. Nagyon sokszor hívtam az ügyintézőt de a válasz az, hogy várja a v
dec. 6
14:51
125 éves a magyar sísport (Síelők)
Pontosan 125 évvel ezelőtt, december 4-én kezdődött a síelés története Magyarországon. Ezen a napon csatolták fel először a Norvégiából hozott "lábszánkókat" a budapesti Vérmezőn.
dec. 6
14:54
Apple-ös márkamagazint készít a HG Media (Kreatív Online)
Az iCentre bízta meg őket a kiadvány elkészítésével.
dec. 6
14:54
660 millióra büntette a Jobbikot az ÁSZ (HírTV)
Összesen 331 millió 660 ezer forint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el a Jobbik jogi személyektől, amely a párttörvény 2014. január 1-től hatályos rendelkezései szerint tiltott, nem pénzbeli hozzájárulásnak minősül – közölte az Állami Számvevőszék, amely észrevételezésre megküldte az ellenőrzéséről szóló jelentéstervezetet a pártnak.
dec. 6
14:57
ÁSZ: a Jobbik tiltott támogatásból készített politikai reklámokat (Kripto Akadémia)
dec. 6
14:57
Vadai: több mint 100 ezer aláírást gyűlt már össze (ATV)
A DK alelnöke szerint az emberek azzal egyetértenek, hogy legyen kettős állampolgárság, de azzal nem, hogy az is szavazhasson, aki sohasem élt Magyarországon.
dec. 6
14:57
Megint havazni fog hétvégén (Háziállat)
Pénteken jön egy hidegfront, szombaton az ország sok területén jelentős mennyiségű hó eshet.
dec. 6
15:00
Áder János megkoszorúzta Esterházy prágai emlékhelyét (USAracing)
Áder János köztársasági elnök szerdán délelőtt a prágai Motol köztemetőben megkoszorúzta Esterházy Jánosnak, a szlovákiai magyarság két világháború közötti vezetőjének az emléktábláját, amely a temetőben létrehozott Kommunizmus Áldozatainak Emlékművén található.
dec. 6
15:00
660 millióra büntették a Jobbikot (HírTV)
Összesen 331 millió 660 ezer forint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el a Jobbik jogi személyektől, áll az ÁSZ közleményében.
dec. 6
15:03
A #metoo lett az év embere a Time-nál (Menedzsment Fórum)
Donald Trump a második helyen futott be.
dec. 6
15:03
Csökken a gázolaj ára (Gondola)
Csökkenti bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt
dec. 6
15:03
Iszonyú, ami kiderült Harry herceg menyasszonyának a múltjáról (Blikk)
Ő maga mondta el...
dec. 6
15:03
Magyar euróbevezetés: csak cukorkát, nem maffiaajánlatot kaptunk ma Brüsszeltől (Portfolio)
A Gazdasági és Monetáris Unió elmélyítésére tett ma átfogó javaslatokat az Európai Bizottság és ezek minden eleme afelé mutat, hogy lehetőleg Magyarország is lépjen be az eurózónába, amelyhez ösztönzőket is kap. Fontos, hogy ezek...
dec. 6
15:03
Nagyot kaszálhatsz most ingatlannal: mutatjuk, hol érdemes vásárolni (Pénzcentrum)
Idén is folytatódott a lakásárak országos emelkedése, de egyes részpiacokon már látszódik a megtorpanás. A lakáspiac mellett a befektetők pedig szinte sorban állnak a legjobb elhelyezkedésű irodafejlesztésekért, illetve kiskereskedelmi...
dec. 6
15:03
Hangtámadás? Újabb részletek a rejtélyes módon megbetegedett diplomatákról (ATV)
Agyi elváltozást állapítottak meg az orvosok a havannai amerikai nagykövetség rejtélyes módon megbetegedett munkatársainál, akik hallási, látási, egyensúlybeli és memóriaproblémák miatt szorultak kezelésre az Egyesült Államokban - értesült az AP amerikai hírügynökség szerdai jelentése szerint.
dec. 6
15:05
Olcsóbb lesz a dízel pénteken (Menedzsment Fórum)
A benzin nem.
dec. 6
15:06
Magyaroknak szurkolhatunk (Azenpenzem)
Ma véget érnek a labdarúgó Bajnokok Ligájában a csoportküzdelmek, az utolsó napon hét csapat számára van tétje a találkozóknak, közülük kerül ki a négy-négy csoportelső és második.
dec. 6
15:06
Brutális sárgával hergeli a szemet ez az angol lakás (Player)
A konyhánál *cseppet* túltolták a cuccot.
dec. 6
15:06
Nincs más ügy: tovább üti a nem létező „forró őszt” a Fidesz (HírTV)
„Bűnbakokat kell keresni nem létező problémákra, amelyeket végül természetesen a kormánypártok oldanak meg” – vélte Ceglédi Zoltán.
dec. 6
15:12
Tudta? Ennek az ajándéknak örülnek a legjobban az emberek (Blikk)
Ajándékutalvány? Könyv? Vagy mégis inkább valami elektromos kütyü? Egyik sem! A kutatók most kiderítették, milyen ajándéknak örülünk a legjobban, írja a freundin.de.
dec. 6
15:12
Új neveket kapnak a budapesti közterületek (Femcafe)
Nekünk a Placid Atya park a kedvencünk!
dec. 6
15:12
Támogatás a kerekesszékesek autóvásárlásához (NRGreport)
A kerekesszékkel közlekedők személygépkocsi-vásárlásának támogatására hirdetett pályázatot a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Kft. az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felkérésére.
dec. 6
15:15
Megszólalt a volt katalán elnök: A spanyol kormány fél a belga igazságszolgáltatástól (ATV)
A spanyol vezetés fél a belga igazságszolgáltatástól, ezért vonták vissza az előző napon az európai elfogatóparancsot a Brüsszelben tartózkodó egykori katalán vezetők ellen - jelentette ki Carles Puigdemont leváltott katalán elnök szerdán, saját magára és kormányának négy volt tagjára utalva.
dec. 6
15:18
Négy macskát mentettek ki a tűzoltók egy égő budapesti lakásból - képek (Infostart)
Tűz keletkezett egy négyszintes társasház egyik első emeleti lakásában kedd este Budapest XVIII. kerületében, a Tinódi utcában.
dec. 6
15:18
Pippa Middleton szoknyája egy álom (Glamour)
Bámulatosan szép ebben a szerelésben
dec. 6
15:20
A Facebook megcsinálja a világ legnagyobb barátságfüzetét (Glamour)
Húha, internetes forradalom készül
dec. 6
15:21
Nem normális a Bitcoin függőleges grafikonja (Menedzsment Fórum)
Miután a múlt héten úgy tűnt a Bitcoin megrogyhat, most ismét kirobbanó formában van a virtuális pénz. Sokan gondolják, hogy ez már messze nem elfogadható.
dec. 6
15:21
Ha hallasz egy hangot ez a néma videó alatt, akkor az nagyszerű dolgot árul el az agyadról: (Blikk)
Ezt jelenti, ha te is hallod a néma videónak a hangját! 10 emberből 5 hallja!
dec. 6
15:21
Miniszterelnöknek nevezte ki Andrej Babist a cseh államfő (Gondola)
Milos Zeman cseh államfő szerdán Prágában kormányfővé nevezte ki Andrej Babist, az októberi képviselőházi választáson győztes ANO mozgalom elnökét
dec. 6
15:21
Íme a Honvédelmi Sportszövetség új elnöke (ProfitLine)
Nébald Györgyöt, a szöuli olimpiai bajnok kardcsapat tagját választotta új elnökének a Honvédelmi Sportszövetség (HS) közgyűlése.
dec. 6
15:21
E-mail helyett postán kapjuk a fizetési felszólításokat (Portfolio)
Az európai vállalatok mindössze 18%-a küld digitális fizetési felszólításokat, Magyarország az átlagnál előrébb tart a folyamatban - olvasható az EOS közleményében. Az EOS Csoport európai fizetési szokásokat vizsgáló tanulmánya...
dec. 6
15:21
Téli olimpia: Döntött a NOB - Oroszországot kizárták az olimpiáról (Agroinform)
Az orosz atléták kizárólag országmegjelölés nélkül indulhatnak Pjongcsangban.
dec. 6
15:22
A várandós Katalin hercegné ismét Diana előtt tisztelgett ezzel a kedves gesztussal (Glamour)
Kate Middleton Diana kedvenc kiegészítőjében
dec. 6
15:24
Szörfsuli Brazíliában - Fotógaléria (Alternatív Energia)
Egy nyugalmazott tűzoltó ötlete volt, hogy a gyerekek ne csak a fociban kereshessék az örömöt.
dec. 6
15:24
Hősök emberi hibákkal (autopro)
A harmincas évei elején járó írónak több mint tízezer rajongója van a Facebookon – ez is mutatja, hogy a magyar olvasókat érdekli a szórakoztató irodalom, keresik azokat a könyvújdonságokat, amelyekben a saját világukra és korukra ismernek. Csabai Márk a könyveiben nemcsak izgalmas történeteket mesél az utcai csibészek világából, hanem arra is figy
dec. 6
15:27
Káoszt okozhat Trump döntése? (HírTV)
A törökök szerint bizonytalanságot és káoszt hozna, ha Donald Trump hivatalosan is elismerné Jeruzsálemet fővárosként.
dec. 6
15:30
Sallai lehetősége: top bajnokságokból figyelik (Sport365)
Az APOEL magyar csatára eladhatja magát a mai BL-meccsen.
dec. 6
15:33
Elfogadták a margitszigeti zajrendeletet (ProfitLine)
A margitszigeti szabadidős létesítmények és a közterületi tevékenységek zavaró hanghatásainak, zajterhelésének tartamát is korlátozó zajrendelet megalkotásáról is döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
dec. 6
15:36
Így még soha nem láttuk Tóth Gabit, különleges fotót mutatott (Femcafe)
Meglepte rajongóit a képpel.
dec. 6
15:39
Havazással tör be az országba az újabb hidegfront (Blikk)
Újabb hidegfront - ezzel együtt havazás- tart Magyarország felé a hétvégén péntektől.
dec. 6
15:39
660 millió forintra büntette a Jobbikot az állam (Blikk)
Összesen 331 millió 660 ezer forint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el a Jobbik jogi személyektől, amely a párttörvény 2014. január 1-től hatályos rendelkezései szerint tiltott, nem pénzbeli hozzájárulásnak minősül – közölte az Állami Számvevőszék, amely észrevételezésre megküldte az ellenőrzéséről szóló jelentéstervezetet a pártnak.
dec. 6
15:39
Azt hittük, ilyen csak a filmekben van: döbbenetes dolog zavarta meg a focimérkőzést – videó (Blikk)
Megreformálták a pályára "berohanás" fogalmát az Egyesült Arab Emírségekben.
dec. 6
15:39
Az egész ország gyászolja a francia Elvist – fotók (Blikk)
Egész Franciaország gyászolta szerdán a 74 éves korában elhunyt, "a francia Elvisként" is ismert Johnny Hallyday francia rokcsztárt, aki csaknem hatvanéves karrier után több mint ezer dalt és világszerte több mint 100 millió eladott lemezt hagy maga után.

Keresés