A Tesco-Global Áruházak Zrt. a szakszervezetekkel kötött megállapodás értelmében további 2,8 milliárd forintot fordít a kiskereskedelemi dolgozók béremelésére – közölte az áruházlánc szerdán az MTI-vel.
A legfrissebb elemzésében a Bank of America szakértői 15 olyan jelet sorolnak fel, amik arra utalnak, hogy a pénzügyi rendszer több szegmensében is lufik fújódnak. A bank befektetésekért felelős vezetője, Michael Hartnett szerint 2017 tökéletesen...
„Élni fogok a Facebook adta lehetőséggel, hogy több részletben vegyek ki szabadságot” – mondta a Facebook vezérigazgatója, akinek ez év augusztusában született második lánya.
A kedvezményes, ötszázalékos lakásáfa ügyében már a jövő év elejére meghozza hosszabbítási javaslatát az ágazati szakszövetség. Koji László elnök lapunknak azt mondta, a lakáspiac az elkövetkező évtized húzóágazata lehet, különösen akkor, ha a felújításnál is visszaigényelhetővé tennék az áfát.
Szeretném tudni,hogy a tényleges nyugdíjam összege mennyi is. Az év elején kiküldött nyugdíjfolyósító számláján a nyugdíjam 2 sorban szerepel. 1.) öregségi nyugdíj 2.) saját jogú korrekció Miért szerepel két összeg,mi a jelentősége? Ha például egyszer csak a feleségem részére özvegyi nyugdíjat fognak megállapítani ( ennek a lehetőségnek lesz realit
Megtalálhatták a választ arra, hogy az olasz bankok milyen módon szabaduljanak meg az őket terhelő nem teljesítő hitelektől. Az erősen vitatott javaslat segítségével a pénzintézetek anélkül értékesíthetnék alacsonyabb áron rossz...
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) értékelte a Jobbik gazdálkodására vonatkozó, hatósági kockázatjelzés alapján birtokába jutott dokumentumokat, és tájékoztatta a pártot, hogy az idei év első félévében 331 millió 660 ezer forint összegben tiltott támogatást fogadott el - közölte az ÁSZ szerdán az MTI-vel.
Ahogy azt az atv.hu is megírta, a zalaegerszegi rendőrök a lakosság segítségét kérték dr. Zornné dr. Orosz Sarolta háziorvos megtalálásához, akinek hétfőn délután veszett nyoma.
Párom 2016 december 9-én 53 éves korában elhunyt. Én rokkant nyugdíjas vagyok B sorolás 40 % egészségkárosodásom van. Igényelhetem e az özvegyi nyugdíjat, mivel volt párom elérte volna már a nyugdíjkorhatár évének elérését vagy mikor leszek rá jogosult? 62. évemet töltöm 2018 júliusában, nem vagyok rehabilitálható.
Hegedűs Zoltánt (Fidesz-KDNP), Hódmezővásárhely jelenlegi alpolgármesterét jelöli a Fidesz és a KDNP helyi szervezete az elhunyt Almási István városvezetői posztjára a február 25-i időközi önkormányzati választásra - jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán sajtótájékoztatón a csongrádi városban.
Összesen 645 millió forintnyi jogdíj és mintegy 65 ezer magyar zenemű keresi gazdáját az Artisjusnál. Az úgynevezett függő számlán maradt, azonosítatlan művek után járó jogdíjak három év elteltével a közös kasszába kerülnének.
Jogsértő reklám miatt 30 millió forint bírságot rótt ki az Autocentrum AAA Auto Kft.-re (AAA) a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert a fogyasztók törvényes jogait úgy jelenítette meg reklámjaiban, mintha azok az AAA ajánlatának sajátosságai...
Egyre közelebb kerül az új lakások piaca a 2019 végi határidőhöz, amikor lejár a kedvezményes 5 százalékos áfa. Ha nem hosszabbítják meg a kedvezményt, akkor 2020-tól 21 százalékkal drágábbak lehetnek a lakások, ami a keresletet...
Nem a segélyhívó központ operátora, hanem a szolnoki katasztrófavédelmi tevékenységirányító központban a segélyhívást fogadó tűzoltók hibáztak, amikor nem küldtek fecskendős tűzoltóautót október 22-én az egy ember halálát okozó szolnoki tűzeset helyszínére - jelentette ki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője a katas
A Gazdasági és Monetáris Unió elmélyítésére tett ma átfogó javaslatokat az Európai Bizottság és ezek minden eleme afelé mutat, hogy lehetőleg Magyarország is lépjen be az eurózónába, amelyhez ösztönzőket is kap. Fontos, hogy ezek...
Aki eddig izgult, és lerágta a körmét, az most megnyugodhat: Vlagyimir Putyin orosz államfő bejelentette, hogy indul a jövő évi elnökválasztáson. Bizonyára senkit sem lep meg Putyin bejelentése, korábban azonban hivatalosan nem közölte...
A sajjttal, zöld fűszerekkel és paprikával készült kenyér magában is tökéletes, egy szendvicsben vagy valamilyen forró krémleves mellé pedig valóban páratlan ízélményt nyújt.
Csaknem 100 millió forint beruházásával egy mintegy hat méter magasan és több mint 300 méter hosszan épített Lombkorona sétányt adtak át szerdán a Karcagi Parkerdőben, a beruházás a Nefag Zrt
Nem a segélyhívó központ operátora, hanem a szolnoki katasztrófavédelmi tevékenységirányító központban a segélyhívást fogadó tűzoltók hibáztak, amikor nem küldtek fecskendős tűzoltóautót október 22-én az egy ember halálát okozó szolnoki tűzeset helyszínére - jelentette ki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője a katas
Évente 3 millió ember hal meg világszerte a légszennyezés következtében – mondta V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára a Környezetbarát fatüzelés című konferencián a Herman Ottó Konferencia Központban.
Az elmúlt hónapokban sokat vesztett erejéből a forint, ám ha a hosszabb távú tendenciákat vizsgáljuk, akkor leginkább oldalazás jellemzi az EURHUF mozgását. Ilyen esetben a sávtető jó eladási zóna lehet, így érdemes figyelni a forint...
Matuska Zoltán közölte, hogy a két, egyébként évtizedes tapasztalattal rendelkező tűzoltó ellen, akik tévesen azonosították a körülményeket, fegyelmi eljárás indult, illetve feljelentést tett ellenük a Központi Nyomozó Főügyészségnél szolgálatban elkövetett kötelezettségszegés miatt.Hablicsek Nikoletta, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) ügyel
Nem a segélyhívó központ operátora, hanem a szolnoki katasztrófavédelmi tevékenységirányító központban a segélyhívást fogadó tűzoltók hibáztak, amikor nem küldtek fecskendős tűzoltóautót október 22-én az egy ember halálát okozó szolnoki tűzeset helyszínére - jelentette ki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője a katas
Jelentős létszámleépítést jelentett be egy hónapja a General Electric Most kiderült, csak Európában 4500 főt bocsátanának el A General Electric már egy hónapja bejelentette, hogy komoly létszámleépítést tervez azt azonban nem közölték...
Hét év óta folyamatosan erősödik és egyre stabilabb Balatonföldvár helyi gazdasága, ezért az üdülőváros képviselő-testülete úgy döntött: első lépésben az állandó lakosokat, de a nyaralókat is érintő adókat mérsékeli.
A kerekesszékkel közlekedők személygépkocsi-vásárlásának támogatására hirdetett pályázatot a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Kft. az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felkérésére. Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a mintegy 50 millió forint keretösszegű pályázat részleteit ismertetve szerdán, budapesti…
Magyarország túraútvonalai rendkívül változatosak, ha azonban már szereztünk egy kis rutint, és kipróbálnánk magunkat magasabb szinteken is, ajánlatos a környező országokban szétnézni. Mutatjuk a legjobbakat!