Ha nem olyan családban nőttél fel, ahol a fater szabómesterként keresi a kenyerét, akkor valószínűleg te is feltetted már magadban a kérdést, hogy miért van bevarrva az új zakók zsebe?
Még idén elkezdődhet a veronai buszbaleset tárgyalása Olaszországban - tudta meg az ATV Híradó. A gyászoló családok elhúzódó perre számítanak. Közben a szülők nyílt levélben tiltakoznak a tragédiában érintett buszos cég és dolgozói ellen. A cég vezetője nem akarta kommentálni a levélben leírtakat.A levélben összegyűjtötték a baleset óta tudomásukra
Ferenc pápa és Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke telefonon egyeztetett egymással Donald Trump amerikai elnök Abbásznak tett bejelentését követően, miszerint Jeruzsálemet kívánja elismerni Izrael fővárosaként, és Tel-Avivból Jeruzsálembe kívánja áthelyezni az amerikai nagykövetséget - közölte a szentszéki szóvivő
Afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Ukrajnából származó, a záhonyi határállomáson elkobzott sertéshús mintában. A súlyos gazdasági kárral járó betegség terjedésében jelentős szerepe van a felelőtlen emberi magatartásnak, mivel a fertőzött állatok húsának illegális szállításával rövid idő alatt nagy távolságokra eljuthat a vírus. A…
A pénzügyi világhoz kapcsolódó egyértelmű fogalmak a gyermekeknek gyakran megfoghatatlan, rejtélyes dolognak tűnnek. Mi az a bank? Mi a hitel? Hogy lehetséges, hogy egy gépből pénzt kapunk? Hogyan takarékoskodhatunk? A hét évvel ezelőtt indított K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő résztvevőinek ezek már nem ismeretlen kérdések. Mikulás alka
Kivonulna az Egyesült Királyság északi-tengeri vizein folytatott kutatás-termelési tevékenységből a Mol négy évvel a régióban történt megjelenését követően - értesült a Reuters. A Reuters banki forrásokra hivatkozva azt írta...
Októberben is folytatódott az ipari bővülés, 7,6 százalékos volt a többlet, és az egész éves növekedés bőven 5 százalék felett lehet. Az ipar jövője azonban felemás lehet: a növekedéshez adottak a feltételek, ugyanakkor a munkaerőhiány problémát okozhat.
"Súlyos hiba" lenne átköltöztetni az Egyesült Államok izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe - jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerdán Brüsszelben, hozzátéve, hogy erre korábban amerikai kollégáját, Rex Tillersont is figyelmeztette
Tizenhét ország szerepel az uniós pénzügyminiszterek által kedden elfogadott feketelistán, ami az úgynevezett nem együttműködő adózási joghatóságok nevét tartalmazza. Az EU ugyanakkor beéri a megnevezéssel és a megszégyenítéssel, szankciókkal nem kívánja sújtani a tisztességtelen adógyakorlatokat fenntartó országokat.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a hús- és húskészítmények behozatali tilalmára hívja fel ismét a figyelmet, miután legutóbbi szúrópróba-szerű vizsgálaton afrikai sertéspestis (ASP) vírust mutatott ki a záhonyi határállomáson elkobzott, Ukrajnából származó sertéshús mintában.
Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzó, egykori georgiai elnök nem szándékozik feladni magát az ukrán hatóságoknak, ehelyett szerda estére nagygyűlést hívott össze a parlament elé - közölte maga a politikus szerdán Kijevben újságírókkal tüntetésének helyszínén
A Tesco-Global Áruházak Zrt. a szakszervezetekkel kötött megállapodás értelmében további 2,8 milliárd forintot fordít a kiskereskedelemi dolgozók béremelésére - közölte az áruházlánc szerdán az MTI-vel.
Az elektromos autók elterjedése szempontjából kritikus, hogy milyen mértékben csökken a következő években az akkumulátorok ára, hiszen az elektromos járművek árának még mindig legnagyobb részét, közel felét ezek teszik ki az akksik. A...
Miközben rövid pályás gyorskorcsolyázóink történelmi tettre készülnek, hogy a phjongcshangi ötkarikás játékokon 38 év után legyen újra magyar érem a téli olimpiákról – és az első aranyunkra is megvan az esély –, tegnap „történelmi” bejelentésre került sor, ami a sportágat érinti.
1973 és 1993 között állami vállalatnál (a gyár megszűnéséig) ledolgoztam 20 évet technikusként magas fizetésért. A velem együtt dolgozó kollegám 1993 után Magyarországon semmi bejelentett munkát nem végzett. 2016 ban elérve a nyugdíj korhatárt a volt kollegámnak a 20 év szolgálati ideje alapján járó 53% szorzóval és az 1993 előtti keresete valorizá
Az elektromos autók elterjedése szempontjából kritikus, hogy milyen mértékben csökken a következő években az akkumulátorok ára, hiszen az elektromos járművek árának még mindig legnagyobb részét, közel felét ezek teszik ki az akksik. A...
Ukrajna azáltal, hogy a kisebbségi jogokat súlyosan sérti, elfogadta az új oktatási törvényét, vállalt európai uniós kötelezettségei mellett NATO-kötelezettségeinek sem tesz eleget – jelentette ki Szijjártó Péter szerdán Brüsszelben, a NATO-tagországok kétnapos külügyminiszteri tanácskozásának szünetében.
A Fővárosi Ítélőtábla ma kihirdetett jogerős ítéletében helyben hagyta az elsőfokú bíróság azon ítéletét, amely elutasította az OTP Bank egy részvényese által benyújtott keresetet, amiben a részvényes a tavaly áprilisi közgyűlés...
Kedden idei mélypontjára esett a forint az euróval szemben, így egy hajszálra jár a jegyzés a 315-ös szinttől, amire tavaly december óta nem volt példa. Közben a feltörekvő devizák megint gyengülni kezdtek, és az angol fontot is büntetik...
Októberben 7,6 százalékkal haladta meg az ipari termelés az egy évvel korábbit a naptárhatástól megtisztított és a kiigazítatlan adat szerint egyaránt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Május óta ez a legmagasabb növekedési ütem.
A Toyota ugyan hivatalosan sosem jelentette ki, hogy a januári Detroiti Autószalonon bemutatja majd a várva várt új Suprát, szinte mindenki azt gondolta, hogy a japánok végre leleplezik majd az autót. Most azonban bejelentették a gyáriak, hogy nem viszik el az autót az amerikai seregszemlére, sőt, ami talán még sokkolóbb lehet a rajongók számára, még az sem teljesen biztos, hogy Supra marad a…