Folyamatosan nő az a lexikális tudásmennyiség, amit a diákoknak meg kell tanulniuk, ezen azonban lehetne változtatni a Magyar Tudományos Akadémia Közoktatási Elnöki Bizottságának egyik vezetője szerint.
Pénteken lett volna két hete, hogy az üzemanyagárak nem változtak, de a MOL ma bejelentette, hogy december 8-tól csökkenti a dízel árát: a hír értelmében a gázolaj követi majd a benzint, amelynek pénteken lesz két hete, hogy literenkénti átlagára 2 forinttal csökkent – a dízel tehát most ugyanennyivel kerül majd kevesebbe.
Megtérülhet, sőt, hasznot is hozhat a paksi atomerőmű bővítése, mivel jelentős mértékben csökken a következő évtizedekben az európai villamos energia termelési kapacitás - mondta Aszódi Attila az InfoRádió Aréna című műsorában. A Paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár hozzátette, az üzemeltetéséhez lesz elég mérnök.
A falugazdász program határokon át egyesíti a magyar gazdatársadalmat, erősíti a Kárpát-medencében élő termelők kapcsolatát, segít a pályázati lehetőségek kihasználásában, a termőföld megtartásában és a következő nemzedékek megélhetésében azokon a területeken is, amelyek most nem a magyar államhoz tartoznak – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi m
Magyarországon minimálisra csökkent a fém- és kábellopások, valamint a rongálások száma és az illegális fémkereskedelem a 2013-ban bevezetett fémkereskedelmi szabályozásnak köszönhetően – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén felfüggesztette az Orosz Olimpiai Bizottság tagságát, aminek következtében az orosz sportolók csak semlegesként, olimpiai zászló alatt indulhatnak Phjongcshangban a februári téli játékokon. Vitalij Mutko volt orosz sportminiszter büntetése – kitiltották minden ötkarikás eseményről
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a hús- és húskészítmények behozatali tilalmára hívja fel ismét a figyelmet, miután legutóbbi szúrópróba-szerű vizsgálaton afrikai sertéspestis (ASP) vírust mutatott ki a záhonyi határállomáson elkobzott Ukrajnából származó sertéshús mintában.
Hamis Hollóházi porcelánok készítése és forgalmazása miatt indítottak eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói - közölte Kovács Dorina, a NAV Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense szerdán...
Terveztük, dolgoztunk érte, megcsináltuk! 2187 látogató, 78 kiállító, 129 szakmai program - ez az idei Personal Hungary HR-szakmai kiállítás gyors mérlege. Még az utómunkálatok folynak, azonban már most tudjuk, hogy 2018. november 7-én és 8-án ismét nagy örömmel várjuk a kiállítókat és a látogatókat. A gyors visszajelzések, a két nap alatt elhangzo
A BKIK Békéltető Testülete összefoglalta mit tehet a fogyasztó, ha nem érkezik meg karácsony előtt az online megrendelt csomag, vagy hibás, esetleg nem tetszik a megajándékozottnak.
Aggodalmát fejezte ki szerdán Kína amiatt, hogy „kiéleződhetnek a régióbeli feszültségek” annak hatására, hogy Washington várhatóan bejelenti: elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának.
- A többek között a Debrecen és az MTK stadionját is tervező Bord Építész Stúdió Kft. nyerte a Nemzeti Korcsolyázó Központ létrehozására kiírt nemzetközi tervpályázatot. A hírt Kósa Lajos tárca nélküli miniszter, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség, egyben a bíráló bizottság elnöke jelentette be a keddi sajtótájékoztatón.
Kovács Béla európai parlamenti (EP-) képviselő kilép a Jobbikból. A politikus az MTI-hez szerdán eljuttatott nyilatkozatában úgy fogalmazott: nagy örömmel értesült arról, hogy három és fél éves "kálváriája" után vádat emel vele szemben az ügyészség, mert így végre lehetősége nyílik a bíróság előtt bizonyítékokkal cáfolni az ellene felhozott vádakat, gyanúsítgatásokat
Az új korridor létrejöttén túl a tagállami szakminisztérium vezetők tudomásul vették az elért előrehaladásról szóló jelentést a fuvarozók külföldi munkavégzését nagyban befolyásoló szabályozási tervekről, és politikai vitát folytattak az útdíj-rendszerek átalakításának, egységesítésének lehetséges irányairól a Közlekedési Tanács ülésén Brüsszelben.
1961-ben született nő vagyok, pedagógusként dolgozom, 30 év munkában eltöltött idővel rendelkezem jelenleg. 17 évesen - iskolából kimaradva - születette meg első gyermekem - akit akkor középsúlyos fogyatékosnak minősítettek. Vele 8 évig voltam otthon, és közben második gyermekem is megszületett. Csak emelt családi pótlékot kaptam erre a 8 évre. Bes
Bár a legtöbb új lakás Budapesten épül, az országnak vannak olyan területei, ahol a lakosságszámhoz képest szintén nagyon erős a fejlesztői jelenlét. Ilyen például a Balaton-part, ahol a válság alatt is stabilak voltak az árak, a mostani...
Izraelben feszülten várják Donald Trump amerikai elnök bejelentését, hogy elismeri-e Jeruzsálemet Izrael fővárosának. A nemzetközi közösség nem ismeri el a történelmi települést az állam fővárosaként, mint ahogyan Kelet-Jeruzsálem izraeli annektálását sem fogadja el, ám a kérdésnek vallási jelentősége is van – hangsúlyozta az InfoRádió kérdésére Cs