Gyakran még a kézbesítők táskájába sem férnek bele a külföldről levélként feladott küldemények, így a postaládákba sem dobhatók be. A Magyar Posta Zrt. lapunk megkeresésére cáfolta azt az állítást, miszerint szándékosan tartja vissza a leveleket.
Nem ment meg minket az EU a korrupciótól és a jogállamiság leépülésétől, a változást országon belül kell elindítani – ezt hangsúlyozta több előadó is egy budapesti konferencián.
Rex Tillerson szerint Jeruzsálem helyzetéről a végső döntés az izraeliek és a palesztinok közötti megállapodás függvénye. Az orosz külügyminiszter tiltakozott, a Hezbollah széles körű ellenállásra szólított fel.
Nyugalomra és higgadtságra szólított pénteken Donald Trump amerikai elnök azt követően, hogy korábban bejelentette, az Egyesült Államok Izraelben lévő nagykövetségét Tel-Avivból áthelyezik Jeruzsálembe, amelyet Izrael fővárosaként ismer el.
Az ingatlanok között található vályogház és falusi iskola, továbbá helyi védelem alatt álló, országos műemléki védelmet élvező, valamint a Világörökség részét képező örökségi elem is.
Kettős mércét alkalmaz Magyarországgal, Lengyelországgal és Csehországgal szemben az Európai Bizottság a kötelező kvóta ügyében az Európai Bíróság előtt indítani tervezett eljárással - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter szombat reggel telefonon az MTI-nek, miután találkozott Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszterrel
Üdvözölte a román külügyminisztérium pénteken a Velencei Bizottságnak az ukrán oktatási törvényről aznap közzétett véleményét, amelyben az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló konzultatív testülete jogosnak nevezte a jogszabályt ért bírálatokat
Nemanja Nikolics menedzsere, Vladan Filipovics a DIGI Sport híradójának azt mondta: a Chicago Fire magyar válogatott csatára - Robert Lewandowski helyetteseként - a Bayern Münchenben sem vallana szégyent.
Imádom a sütőtököt, mert nagyon változatosan fel lehet használni különféle ételekhez. Én most süteményt készítettem belőle, ráadásul cukormenteset, úgyhogy cukorbetegeknek is bátran ajánlom az elkészítését! Próbáljátok ki!
Kiosztották az elmúlt év legkiválóbb klasszikus zenei és jazz lemezfelvételeinek járó szakmai elismeréseket, a 2017-es Gramofon-díjakat pénteken a budapesti Duna Palotában
Mintegy nyolcezren töltötték ki a Nők Lapja Egészség és a HáziPatika.com idei Nagy Egészségtesztjét. A negyedik alkalommal elkészített átfogó kutatás 49 kérdés segítségével igyekezett feltérképezni az olvasók életmódjának és általános egészségi állapotának minőségét. A felmérésből többek között kiderül, hogy a válaszadók milyen káros szenvedéllyel
A kormány határozatban foglalt állást arról, hogy a népi építészeti emlékeket és a műemléki értéket képviselő vidéki épített örökséget megóvja és fenntartja – közölte a Miniszterelnökség szombaton
Elszántság címmel tartotta programbemutató nagygyűlését az MSZP a Vasas Szakszervezeti Székházban. Szóba került többek között a sokak jóléte, az ingyenes gyógyszerellátás, a “smart” programok és a negyedik köztársaság. Karácsony Gergely meghívott vendégként elsőként szólalt fel a sorban Molnár Gyula MSZP-s pártelnök után. A Párbeszéd társelnöke a k
A magyar utakon futó autók átlagos kora megállíthatatlanul növekszik, június végén már elérte a 14 évet - derül ki a KSH által most közzétett Statisztikai Tükörből. A magyar utakon futó autók átlagos kora már 14 év A friss...
A tél végétől valamennyi szegedi közösségi közlekedési járművön jegyet válthatnak majd egyérintéses bankkártyával az utasok - tájékoztatta a SZKT Kft. az MTI-t. A közlemény szerint a Tisza-parti városban az úgynevezett...
Izraeli harci gépek légicsapásokat mértek szombatra virradóra a Gázai övezetben a Hamász radikális palesztin szervezet létesítményeire, miután előző este az onnan kilőtt rakéták csapódtak be a zsidó állam területén; a légi támadásokban három palesztin meghalt.
Kettős mércét alkalmaz Magyarországgal, Lengyelországgal és Csehországgal szemben az Európai Bizottság a kötelező kvóta ügyében az Európai Bíróság előtt indítani tervezett eljárással – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter szombat reggel telefonon az MTI-nek, miután találkozott Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszterrel.
Két évvel ezelőtt még Vadászék voltak a legboldogabb család, amikor a legkisebb gyermekük, Jázmin elnyerte Az ország legszebb babája címét a Blikk versenyén.
A kutya- és macskatulajdonosok több mint fele nincs tisztában azzal, hogy a kisállatok is szenvedhetnek cukorbetegségben, pedig a súlyos rendellenesség egyre gyakrabban alakul ki háziállatoknál is: minden századik kutyát érint a diabétesz, macskáknál pedig a tíz leggyakoribb megbetegedés közé tartozik. A cukorbetegség az orvostudomány jelen állása
Az észak-koreai kormányzat készen áll a szorosabb kapcsolattartásra az ENSZ-szel - közölte szombaton a kommunista ország állami médiája, miután véget ért a világszervezet politikai ügyekért felelős főtitkárhelyettesének ötnapos látogatása....
Az észak-koreai kormányzat készen áll a szorosabb kapcsolattartásra az ENSZ-szel - közölte szombaton a kommunista ország állami médiája, miután véget ért a világszervezet politikai ügyekért felelős főtitkárhelyettesének ötnapos látogatása.
Az észak-koreai kormányzat készen áll a szorosabb kapcsolattartásra az ENSZ-szel - közölte szombaton a kommunista ország állami médiája, miután véget ért a világszervezet politikai ügyekért felelős főtitkárhelyettesének ötnapos látogatása....