2017. december 9. szombat

dec. 9
11:54
Karácsony: Ha kellek, jövök (HírTV)
A zuglói polgármester is beszédet mondott az MSZP választmányi ülésén, de a nagy bejelentés egyelőre elmaradt.
dec. 9
12:00
Lassan vége az olcsó cigarettának (Infostart)
Jelentősen csökkent a csempészett dohányáruk forgalma Európában, és Magyarország egy friss felmérés szerint még jobban áll: az illegális cigaretták aránya 4,3 százalék.
dec. 9
12:03
KKM: növekszik a nyomás Ukrajnán (Gondola)
Egyértelműen növekszik a nyomás Ukrajnán azt követően, hogy pénteken két fontos nemzetközi szervezet is megerősítette az ukrán oktatási törvénnyel szemben megfogalmazott magyar kritikákat - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kommunikációért és parlamenti koordinációért felelős helyettes államtitkára szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján
dec. 9
12:03
Az Irak teljes ellenőrzése alá vonta az iraki-szíriai határt (ATV)
Az iraki kormányerők teljes ellenőrzésük alá vonták az iraki-szíriai határ térségét, miután kifüstölték onnan az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet fegyvereseit - jelentette szombaton az al-Majadín hírtelevízió.
dec. 9
12:05
Schulz fordítva ül a lovon (Gondola)
Ő, aki oly szívesen prédikál a szolidaritásról és demokráciáról, most a kirekesztés bűnébe esett.
dec. 9
12:06
Tömegével ölik meg magukat az amerikai farmerek (Menedzsment Fórum)
Több mint kétszer annyian vetnek véget önkezükkel az életüknek, mint a háborús veteránok. A jelenség a világon mindenütt terjed.
dec. 9
12:06
Kiderült mennyi bevándorlót telepített be a kormány és mennyit kerestek rajta az offshore cégek (Privátbankár)
Sokan jártak jól a letelepedési kötvényekkel, a magyar állam annyira nem.
dec. 9
12:06
Sok ezer palesztin tüntetett Trump döntése ellen (ProfitLine)
Sok ezer palesztin tüntetett pénteken a muzulmán pihenőnapon a mecsetek elhagyása után Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemről hozott döntése ellen, több tucat helyen voltak összecsapások az izraeli biztonságiakkal, melyekben több százan megsebesültek - jelentette a ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.
dec. 9
12:12
Uniós álláspontot képvisel hazánk (USAracing)
Az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatos magyar álláspont az Európai Unió közös elvárásaként fogalmazódott meg Kijevvel szemben az EU–Ukrajna társulási tanács pénteki brüsszeli ülésén – jelentette ki Szijjártó Péter a találkozó után.
dec. 9
12:15
Programbemutató rendezvényt tartott az MSZP (Kripto Akadémia)
Beszédet mondott Molnár Gyula, Hiller István és Kunhalmi Ágnes.
dec. 9
12:15
Nagyon rossz hír érkezett Buffonról (Sport365)
A Juventus csapatának nagy nehézségeket kell leküzdenie a hétvégén.
dec. 9
12:18
Magyar szenzáció: kíváncsisága miatt fedezték fel az új emlősfajt (Infostart)
A zsetiszui szöcskeegér nyomára Kazahsztán észak-keleti magas hegységeiben bukkantak a magyar kutatók. Az MTA-DE Lendület Evolúciós Filogenomikai Kutatócsoport vezetője az InfoRádióban kiemelte, tudományos szenzáció mérsékelt övben új emlősfajt felfedezni.
dec. 9
12:18
Kiadták a vészjelzést - Nagyon nagy bajok lehetnek az időjárással (Portfolio)
A jelenleg érvényes prognózisok által előre jelzettnél is nagyobb lehet a forróság a Földön az évszázad végén, amennyiben nem történik meg az energiatermelés radikális karbonmentesítése - állítja egy új tanulmány. Mindez egyben...
dec. 9
12:18
Végleg kiűzték az Iszlám Állam katonáit Irakból (444.hu)
Romok maradnak utánuk.
dec. 9
12:18
Egy rock and roll közlegény (autopro)
A Generál együttessel élte meg első sikereit, szinte elképzelhetetlen népszerűségre tett szert a Piramissal. Szólópályáját hosszú szünetek után létrehozott értékálló alkotások jellemzik. Rock and roll közlegények nevű formációjával december 18-án, gitárral a kezében lép színpadra a MOM Kulturális Központban. Révész Sándorral beszélgettünk.
dec. 9
12:18
Camila Cabello huncut rendőrnőnek és égősornak öltözött a karácsonyi buliban! (Glamour)
A végletek embere!
dec. 9
12:24
Krumplit osztott az államtitkár, az Együtt tiltott finanszírozást gyanít (HírTV)
Nem kell számla az adománykrumplihoz Rétvári Bence szerint. Az Együtt tiltott pártfinanszírozás sejt.
dec. 9
12:30
Kiszorulnak a hajléktalanok a népkonyháról? (HírTV)
Már több nyugdíjast és nagycsaládot látnak el étellel a népkonyhák, mint hajléktalant.
dec. 9
12:33
Éhségsztrájkba kezdett Szaakasvili (ATV)
Éhségsztrájkot kezdett szombatra virradóra a fogdában Miheil Szaakasvili volt georgiai elnök, aki az elmúlt években Ukrajnában politizált, és az ellenzék vezéralakjává vált - jelentették ukrán hírügynökségek.
dec. 9
12:36
Kicsit gyorsult az infláció (AQUA)
Novemberben két és fél százalékkal nőttek éves összevetésben a fogyasztói árak, ez lényegében megfelel piaci várakozásoknak. A kosárban kiugró mértékben emelkedett a tojás ára, ez viszont nem elég ahhoz, hogy a piaci várakozásokat módosítsa, ennek megfelelően megmaradhat a jegybank eddigi laza politikája. A középtávú inflációs cél elérését most is
dec. 9
12:39
Válassz egy madarat, és kiderül, mi hiányzik az életedből (Blikk)
Erre van most a leginkább szükséged. Te melyiket választottad?
dec. 9
12:39
Phenjan kész a rendszeres kapcsolattartásra az ENSZ-szel (Blikk)
Az észak-koreai kormányzat készen áll a szorosabb kapcsolattartásra az ENSZ-szel - közölte szombaton a kommunista ország állami médiája, miután véget ért a világszervezet politikai ügyekért felelős főtitkárhelyettesének ötnapos látogatása.
dec. 9
12:39
Az ítéletidő miatt elhalaszthatják a manchesteri derbit (Blikk)
Az erős havazás miatt veszélyben lehet az angol bajnokság legjobban várt meccse.
dec. 9
12:39
Arénakoncertet ad februárban a 100 Tagú Cigányzenekar (Gondola)
Évadnyitó koncertet ad február 25-én a 100 Tagú Cigányzenekar a Papp László Budapest Sportarénában
dec. 9
12:39
A tudósokat is meglepte: ez az Alzheimer-kór legfontosabb ellenszere (Blikk)
Ezt tedd, hogy megelőzd az időskori demenciát
dec. 9
12:41
A világ legismertebb karácsonyi dala, olyan előadásban, amit még sosem hallottunk. Gyönyörű (Blikk)
Ezt érdemes meghallgatni!
dec. 9
12:41
Hollik: Példátlan nyomásgyakorlás és zsarolás kezdődött (Gondola)
A kormánypártok szerint példátlan nyomásgyakorlás és zsarolás kezdődött az országgal szemben az Európai Unióban azért, mert Magyarország útjában áll a Soros-tervnek - erről Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője beszélt szombati, budapesti sajtótájékoztatóján
dec. 9
12:43
December 16-án temetik Mihály királyt (Gondola)
A királyi ház szerdán közölte az egy nappal korábban svájci rezidenciáján elhunyt I
dec. 9
12:48
Egyre nagyobb nyomás nehezedik Ukrajnára (USAracing)
Egyértelműen növekszik a nyomás Ukrajnán azt követően, hogy pénteken két fontos nemzetközi szervezet is megerősítette az ukrán oktatási törvénnyel szemben megfogalmazott magyar kritikákat – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kommunikációért és parlamenti koordinációért felelős helyettes államtitkára szombaton, Budapesten tartott sajtótájék
dec. 9
12:51
Karácsony Gergely az MSZP gyűlésén: „Döntsétek el ti, milyen szerepet szántok nekem!” (444.hu)
Karácsony azzal az őszinte beismeréssel indított, hogy „mindenkinek könnyebb lenne, ha én most nem lennék itt.”
dec. 9
12:51
Bejelentették az Iszlám Állam elleni háború végét (ATV)
Bejelentette az Iszlám Állam (IÁ) terrorista szervezet elleni, három éve kezdődött háború végét Haider al-Abádi iraki kormányfő szombaton.
dec. 9
12:54
Már 17 magyar sportoló bukott meg a doppingteszten idén (Infostart)
Soha ennyi hazai versenyző nem akadt fenn a rostán.
dec. 9
12:54
Zaklatónak kampányol Trump? (HírTV)
Roy Moore a vád szerint egy tizenhat éves lánnyal erőszakoskodott, amikor a harmincas éveiben járt.
dec. 9
12:54
Khloé Kardashian már sportot űz a hastakargatásból! (Glamour)
Egyre durvább!
dec. 9
12:56
Rita Ora a legszexibb fehérneműkben tekereg (Glamour)
Ez a videó tényleg forróra sikerült
dec. 9
12:57
Öt egyforma kártya? Nem! Válassz egyet és tudd meg milyen üzenete van számodra (Blikk)
Nagyon igaz!
dec. 9
12:57
Hangolódjon az ünnepre adventi vásárokon (Blikk)
A levegőben fűszeres forralt bor illata száll, a szabadtéri nyárson sült malac forog – az adventi vásári forgatag ugyanúgy hozzátartozik a karácsonyi készülődéshez, akár a mézeskalácssütés.
dec. 9
12:57
Kiderült: ezt okolja betegségéért Zimány Linda (Blikk)
Hiba volt
dec. 9
12:57
Olasz foci: Megmutathatja az Öreg Hölgy, hogy melyik a legtökösebb csapat Itáliában (Agroinform)
Ha a Napoli után az Inter skalpja is összejönne a Juventusnak, az igen komoly erődemonstráció lenne.
dec. 9
12:59
Így tisztíthatod meg a szőnyeged. Ha ezt csinálod, olyan lesz, mint újkorában (Blikk)
Nagyon egyszerűen megtisztíthatod így!
dec. 9
13:00
Szigorítják a csomagküldési rendszert a börtönökben (HírTV)
A hozzátartozók a legkreatívabb módon csempésznek a rabokhoz tiltott tárgyakat.
dec. 9
13:06
Az MSZP meghirdette választási programja fő üzenetét (Infostart)
Az MSZP választási programjának fő üzeneteként jelölte meg Molnár Gyula pártelnök azt, hogyan lesz negyedik magyar köztársaság.
dec. 9
13:06
A román szülők fele szerint a testi fenyítés a gyermek hasznára válik (ProfitLine)
A romániai szülők 51 százaléka saját bevallása szerint a "gyermek érdekében" alkalmaz testi fenyítést, mert úgy véli, a verés "csak hasznára válik" a gyermeknek. A következtetést a World Vision Romania gyermekvédelmi szervezet Miért verjük a gyermekeket című reprezentatív felmérése tartalmazza, amelyet csütörtökön ismertetett a román sajtó.
dec. 9
13:06
Súlyos a helyzet a boltokban: ilyen is rég volt Magyarországon (Pénzcentrum)
Közeleg a karácsony, a szokásoshoz képest ilyenkor jóval több pénzt hagyunk a pénztárnál. Korántsem csak ajándékokra költünk, az év ezen időszakában az élelmiszereken sem spórolunk. Becslések szerint egy átlag magyar család nagyjából...
dec. 9
13:09
Nagy az öröm: választási megállapodást kötött a DK és a Szolidaritás Mozgalom (444.hu)
Fotó: Mohai Balázs/MTI/MTVAA megállapodást Gyurcsány Ferenc és a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke, Székely Sándor írta alá. A civil szervezet jelöltjei a DK listáján indulhatnak. Gyurcsány azt is elmondta, hogy  a demokratikus ellenzéki pártok programjában nincs olyan érdemi különbség, amely kizárná az összefogást, azonban kompromisszumok sokasá
dec. 9
13:15
Milyen színű a szemed? Ezt árulja el rólad (Blikk)
A szem tényleg a lélek tükre.
dec. 9
13:15
Izrael légicsapásokkal válaszolt a rakétatámadásokra - többen meghaltak (Blikk)
Izraeli harci gépek légicsapásokat mértek szombatra virradóra a Gázai övezetben a Hamász radikális palesztin szervezet létesítményeire, miután előző este az onnan kilőtt rakéták csapódtak be a zsidó állam területén; a légi támadásokban három palesztin meghalt.
dec. 9
13:18
Nyugodt pihenés a hajrá tétje (Azenpenzem)
A magyar labdarúgásban közeleg az év vége, a hangulat is olykor már ünnepi – ennek jegyében fogadta csütörtök este Georges Leekens, a magyar válogatott szövetségi kapitánya az NB I-es csapatok vezetőedzőit kötetlen vacsorára. Az mlsz.
dec. 9
13:21
Érdekes: Ronaldo szerint ez a játékos a világ legjobbja (Sport365)
Fura nyilatkozatot tett a Real Madrid portugál klasszisa.
dec. 9
13:24
Nagy bejelentés: vége a háborúnak (Infostart)
Bejelentette az Iszlám Állam terrorista szervezet elleni, három éve kezdődött háború végét Haider al-Abádi iraki kormányfő.

Keresés