A héten újabb meghallgatások kezdődtek a Zuglóból nyomtalanul eltűnt szocialista képviselő, Sápi Attila ügyében – értesült az atv.hu. A több mint egy éve zajló kőrözési eljárás új lendülete egybeesik Németh Szilárd Fidesz alelnök nyilatkozatával, amelyben maffiamódszereket sejtetett az ügy hátterében.
A rendőrök a saját házában fogták el azt a 26 éves túronyi férfit, akit egy helyi, egyedül élő, 80 éves, német állampolgárt ölt meg, majd kifosztotta a lakását. A gyilkosság még 2016 májusában történt, a gyanúsítottat most kapták el. Az elfogásról videó is készült:
Videófelvételen jelentette be Vári Éva, Kossuth- és Jászai Mari díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja a visszavonulását. "Az az igazság, hogy elfáradtam, megállás nélkül dolgoztam 18 éves korom óta"- indokolta lépését a művésznő a megható felvételen, melyet fent megtekinthet ön is.
Miután most március 31-ig az összes pályázatot meghirdeti az intézményrendszer, fokozatos lesz a kb. 180 pályázat tényleges megnyitása, így június végéig nem lesz olyan nap, amikor 10-nél több...
Az Opel háza táján az elmúlt hetekben viharos szelek fújnak: bizonyára mindenki hallott róla, hogy március elején a francia PSA megvásárolta a német márkát az amerikai GM-től, mégpedig igencsak alacsony áron, aminek oka az Opel veszteséges működése volt a GM érában. Sokan megijedtek a hír hallatán, ám tudni érdemes, hogy a PSA vezetősége az elmúlt években csodát tett a konszernnel, és ha az Opelt…
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint csütörtökön napközben a Dunántúlon és az ország középső részén a gomoly- és fátyolfelhők mellett alapvetően már napos idő valószínű, ugyanakkor főként az északkeleti, keleti országrészben több és vastagabb felhőzetre számíthatunk, majd estére mindenütt csökken a felhőzet. A Duna-Tisza közén é
A Germanwings-katasztrófa halálos áldozataira emlékeztek a hozzátartozók egy nappal a tragédia második évfordulója előtt a barcelonai El Prat repülőtéren csütörtökön
A Krizshow házigazdája, Krizsó Szilvia olyan ismert és elismert hírességeket lát vendégül, akik őszintén vallanak magánéletükről és munkájukról egyaránt. A ma este vendége, Nyáry Krisztián.
Járókelők közé hajtott egy autós az észak-belgiumi Antwerpen egyik belvárosi sétálóutcájában, de sikeresen megállították, senki sem sérült meg - közölte a La Libre Belgique című belga napilap csütörtökön.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) visszavonta a Diófa Alapkezelő Zrt. Euro-Mall Kft. feletti irányításszerzését engedélyező határozatot, egyúttal 7 millió forint eljárási bírságot szabott ki, mert a Diófa Alapkezelő Zrt. félrevezető tájékoztatást adott a vállalatcsoport irányítási viszonyairól.
A rendes évi szabadság kiadása a munkaadó feladata, de a munkavállalót is megilletik jogosultságok – derül ki a MAZARS legfrissebb összefoglalójából. A dolgozó mindössze évi 7 nap kivételéről dönthet és megmaradt szabadságát is csak kivételes esetben viheti át a következő évre. Biztonságban viszont még akkor sem érezheti magát teljesen, ha már elutazott: főnöke a törvény által meghatározott…
Az 59,6 karátos Rózsaszín csillag gyémánt hamarosan elérhetővé válik az érdeklődők számára, ugyanis április 4-én a Sotheby's Hong Kong-i árverésén kikiáltásra kerül a korábban 83 millió dollárért...
A Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT) csütörtöki alakuló ülésén olyan javaslatokról is tárgyaltak, amelyek már rövid távon javíthatják a magyar gazdaság versenyképességét - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az ülés után tartott sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy ezeket döntésre előkészítve továbbítani fogja a gazdasági kabinetnek, illetve a kormánynak.
Emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya Szobonya László ellen.
Megjelent a Magyar Közlöny csütörtöki számában az a belügyminiszteri rendelet, amely rögzíti a tranzitzónák működésének rendjét és a tranzitzónában tartózkodás szabályait.
Gyakran előfordult, hogy egy-egy területen időnként felborul az időjárás, de ami idén történt, az szinte egyedülálló. Januárban nálunk volt 30 éve nem látott hideg, múlt héten pedig Amerika keleti felét borította el a márciusi hó. Eközben az Északi-sarkon fagypont fölötti hőmérséklet is előfordult, a téli jég kiterjedése pedig a valaha mért legkisebb lett.
A hagyományos mexikói finomság a legkülönfélébb összetevőkkel és többféle formában, például a tortillalapokat töltve vagy rakottasan is elkészíthető. Az alábbiakban az egyszerűbb, utóbbi változathoz adunk egy receptet.
Négynapos gyalogos zarándoklat indul Gyomaendrődről Nagyváradra Szent László király tiszteletére májusban - hangzott el a programot beharangozó sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten
Hűvösebb levegő érkezik a hétvégére: kezdetben még 20 Celsius-fok körül, vasárnap néhol már csak 10 fok alatt alakulnak a maximumok. Szombaton száraz lesz az idő, vasárnap viszont már többfelé várható eső - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
Hűvösebb levegő érkezik a hétvégére: kezdetben még 20 Celsius-fok körül, vasárnap néhol már csak 10 fok alatt alakulnak a maximumok. Szombaton száraz lesz az idő, vasárnap viszont már többfelé várható eső - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből.