Ezzel a dallal köszöntöm. Szóba jött még a Gonna Get Along és a Take Me to the Limit is, de az előbbi még 5 évig nem aktuális, az utóbbi meg talán túl radikális lenne a közjogi méltósághoz. A Coco Jambónak meg persze semmi értelme. Jó éjszakát!
A lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ekstraklasa) 25. fordulójában Litauszki Róbert együttese, a Cracovia hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Zaglebie Lubinnal. A magyar légióst nem nevezték a meccsre. Ez volt a krakkói csapat idénybeli 12. bajnoki döntetlenje!
Kedden újabb két csapat jut be a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. A Juventus hazai pályán kétgólos előnyből folytatja a Porto elleni csatáját, míg a Leicester City 1–2-ről próbál meg fordítani a Sevilla ellen. Németországban a Dortmund harmadosztályú ellenfele otthonában harcolná ki a nemzeti kupa elődöntőjébe jutást. A Mol Ligában elkezdi a finálét a DVTK és a MAC, a női vízilabda ob I-ben pedig…
Hátrányos helyzetű fiatalok továbbtanulási és elhelyezkedési esélyeit akarja javítani a Google 87 millió forintos támogatásával induló Kódklub projekt - közölte a vállalt az MTI-vel hétfőn.
Huszonötmillió forintot lopott a gyanú szerint szüleitől egy kaposvári férfi, akit több bűntársával együtt előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság hétfőn - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Budapest — Lenyúlták a zenésznyugdíjakat – fakadt ki a Blikk hétfői cikkében Demjén Ferenc (70), aki úgy emlékszik, az államszocializmusban az Országos Rendező Iroda (ORI) és a külföldi fellépéseket felügyelő Interkoncert minden fellépése után levonta a nyugdíjjárulékot, de a kimutatások eltűntek, és ezért kap csak havi 48 500 forintot.
A munkáltatók hatalmas segítséget nyújthatnak abban a dolgozóiknak, hogy nyugdíjas éveik alatt ne kelljen aggódniuk az anyagiak miatt, ezt akár rendszeres hozzájárulás, akár időszakos munkáltatói adományok formájában tehetik meg - olvasható az OTP Nyugdíjpénztár MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
Nemesgörzsöny — Bár már egy hét telt el azóta, hogy fény derült az idei év egyik legsokkolóbb gyilkosságára, még mindig nem nyugodtak az indulatok az alig 800 fős településen, Nemesgörzsönyben.
A gyümölcsösökben nem okozott jelentős fagykárt a szokatlanul hideg tél - állapította meg a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Zrt. (MKSZN) tizennégy gyümölcsfajta rügyeinek laboratóriumi vizsgálata alapján.
Kitiltják Madrid belső kerületeiből a környezetszennyező személyautókat 2025-től - jelentette be Manuela Carmena polgármester, ismertetve a város levegőminőségének javítása érdekében készített cselekvési tervet hétfőn.
A hedge fundok nettó eladók voltak az árupiacon a pénteken (március 10.) kiadott COT-riport szerint (ez a riport tartalmazza a hedge fund-ok és vagyonkezelők devizapiaci és árupiaci pozícióit) a március 7-vel záruló egyhetes időszakban. A fő okok a növekedő kínálat és a Fed Nyíltpiaci Bizottságának március 15-i ülésével kapcsolatos várakozások voltak. A legnagyobb mértékben olajat, aranyat, rezet…
Eljött a nagy nap, Donald Trump egyik legnagyobb megmérettetése a nemzetközi politikában, ezt csak az fogja felülmúlni, amikor az orosz elnökkel találkozik. Talán simán mennek a dolgok, hisz a japán miniszterelnökkel is simán mentek, bár Merkel nem csak országát, hanem egész Európát is képviseli bizonyos mértékig.
Nem foglalkozik sérülésével az agyrázkódáson átesettek többsége, pedig egy ilyen fizikai trauma nagyon súlyos szövődményekkel is járhat. A páciensek által gyakran csak könnyű sérülésnek tartott agyrázkódás járulékos következményei közé tartozik az alvászavar, szorongás, memóriazavar, de állandósult fejfájást is okozhat. Egy új felfedezésnek köszönhetően a jövőben a hagyományostól eltérő módon…
Kathryn Brooker a legnagyobb nyugalommal nézte végig, ahogy férje testéből lassanként elfogy az élet. Ő ölte meg, szánt szándékkal, bármennyire is nehezen akarják ezt elhinni neki a rendőrségen. Az áldozat azonban mégsem a férj. Kathryn bántalmazással és megalázásokkal telt házassága alatt mindent elveszített, amit csak lehetett.