Az iskolákban könnyebben olvasható szövegekre, az életkorhoz jobban passzoló tananyagra, a gyerekek „kütyüaffinitására” építő, mobilos vagy számítógépes játékokra, témanapokra, csoportmunkára van szükség - mondta az Indexnek Csépe Valéria, az új Nemzeti alaptanterv kidolgozásával megbízott miniszteri biztos.
Sokféle névvel illetik: adókedvezmény betegségek után, személyi kedvezmény, személyi jövedelemadó kedvezmény, súlyos fogyatékossági adókedvezmény. Sokan nem ismerik, nem hallottak róla, pedig a jogosultság nagyszámú embernél fennáll. Egyes egészségügyi problémákkal küzdve fontos, hogy ismerjük és éljünk a jogszabályok adta lehetőségeinkkel. Jelen írásunkban azt foglaljuk össze, hogy az…
Felosztják a Mol-részvényeket, hatalmas pakkot adott el az OTP-ből a Groupama – ma a BÉT-en zajlik az élet, miközben a nemzetközi tőzsdék meg sem mozdulnak, de a devizák is megpihentek. Egyedül az olaj említésre méltó: egy kicsit emelkedett a tegnapi zuhanás után, igaz hogy inkább csak az olcsóbbik típus, a WTI.
Az Európai Unió jövőjéről, a kontinens előtt álló legfontosabb kihívásokról tárgyalt egymással Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke és Pier Ferdinando Casini, a Kereszténydemokrata Internacionálé tiszteletbeli elnöke, az olasz szenátus külügyi bizottságának elnöke két nappal a rendkívüli római uniós csúcstalálkozó előtt - tájekoztatta Havasi Bertalan a kormányfő sajtófőnöke csütörtökön az…
Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése óta alapvetően megszűntek Washington részéről azok a bírálatok, amelyek az előző vezetés idején a magyar demokráciával kapcsolatban hangzottak el – mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az AP amerikai hírügynökségnek adott interjújában
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet gyökeres kiirtását és vezetőjének likvidálását ígérték az amerikai fővárosban megrendezett terrorellenes nemzetközi konferencia résztvevői
Elhárítási szempontból a legnehezebb dolog kiszűrni egy olyan személyt, mint a londoni merénylet elkövetője. Ez egy „sötét ló”, bárki lehet, aki közlekedik a metrón vagy halad a forgalomban – jelentette ki Horváth József, a katonai titkosszolgálatok volt főigazgató-helyettese a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Megalakult a Nemzeti Versenyképességi Tanács és csütörtök délelőtt első ülésén be is mutatkozott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter felvezetésével. Varga Mihály azzal indokolta a testület...
Szerda este A szépség és a szörnyeteg budapesti premierjén a Cinema City Aréna mozi IMAX-termében tartott vetítés elején megjelent a film főgonoszát, Gastont alakító Luke Evans.
Az MNB 20 millió forint bírsággal sújtotta a Cofidis Magyarországi Fióktelepét, mivel egyes hitel- és pénzkölcsön-szerződéseinél megsértette a fogyasztók túlzott eladósodásának elkerülését célzó...
Nem is az a legnagyobb baj, hogy a kenyér nem elég tápláló, hanem az, hogy a rohadó kenyér elalgásítja a vizet, így gyakorlatilag elpusztítja a kacsák valódi táplálékát.
Nagyot esett az elmúlt hetekben az OTP árfolyama Mostanra már nem kirívóan drága az OTP, sőt, van olyan mutató, ami alapján már olcsónak mondható Falnak ment az OTP Február közepén írtunk arról...
A válság óta több mint háromszorosára nőtt Oroszország aranytartaléka, ezzel pedig immár a világ országai közül a 6. legnagyobb állománnyal rendelkezik. Az aranytartalékok témájával sokat foglalkozó,...
Miami - Nem a két játékos volt a főszereplője a Tommy Haas-Jiry Vesely teniszmeccsnek a Miamiban zajló ATP-torna első fordulójában, hanem egy iguána, ami kicsit sem zavartatva magát rohangált a pályán.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 20 millió forint bírsággal sújtotta a Cofidis magyarországi fióktelepét, mert a cég egyes szerződéseinél megsértette a fogyasztók túlzott eladósodásának elkerülését célzó adósságfék-szabályokat
Hatályon kívül helyeztetné a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség azt a tavaly őszi, elsőfokú ítéletet, amelyben a Budapest Airportot (BA) és a BKV-t is érintő vesztegetési ügyben többeket szabadságvesztéssel sújtottak - írja csütörtöki számában a Magyar Idők.
A közmédia M5 csatornájának Ismerd meg! című műsora plakáttervező pályázatot hirdet 8 és 12 év közötti fiatalok számára. A címe az, hogy Tervezd meg! és egy dal is kapcsolódik hozzá.
1957-ben születtem, érdeklődnék, hogy a csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj 62 éves kortól vonatkozik-e rám, vagy az a törvény már megszűnt? 1979 óta folyamatosan dolgozom , illetve előtte 3 évet egyetemre jártam. Közben 10 évet voltam otthon GYES, GYET, főállású anyaság címen.
A pesti kerületekben év elején csökkent a befektetési szándékkal vásárlók aránya. Ezzel szemben Budán februárban rekord szintre emelkedett ez az arány. Március vízválasztó lesz, a hónap felénél egyelőre csökkenés mutatkozik.
"Az EU-források felhasználási tapasztalatai - Gyorsaság és/vagy fenntarthatóság?" témakörében rendezett első panelbeszélgetésen Csepreghy Nándor a kormány képviselőjeként, illetve...
Nem értek egyet a nyugdíjam kiszámításának módjával, ebben a kérdésben szeretném a segítségét/állásfoglalását kérni. Elutasították a fellebbezésemet másodfokon is és a munkaügyi bíróságon is mivel a jogszabály szerint csak ily módon számolhatják ki a nyugdíjamat, habár igazat adtak az érvelésemnek. Azt tanácsolták, hogy forduljak a Kúriához, mivel az esetemben a jogszabályi háttér nem megfelelő. A…
Szignifikáns pozitív hatást gyakorolnak a gazdaságfejlesztési EU-források a létszámra és a teljesítményre, ugyanakkor a munkatermelékenység nem változott jelentősen a támogatások hatására - mutatja...