2017. március 24. péntek

márc. 24
10:35
Nemzetközi díjat nyert a Bartók-film (Alternatív Energia)
Silver Hugo-díjat ítélt oda a zsűri a Bartók Világversenyt és Fesztivált ajánló kisfilm készítőinek.
márc. 24
10:35
"Hú, én elfáradtam öreg" Fiával fekvőzött Rubint Réka (ATV)
Naponta háromszor jelentkezik az ATV csatornáján a TV torna Norbival és Rékával című műsor. Együtt tornázik Rubint Réka és kisfia Norbi.
márc. 24
10:37
Ezeket a kérdéseket tuti, ne tedd fel egy dolgozó anyának (Blikk)
Anyának lenni nem könnyű, főleg egy dolgozó anyának. Amikor először áll vissza dolgozni egy már amúgy is meggyötört szülő a munkába, akkor nem csak a bűntudatával, de még beszólások hadával is szembe kell néznie. Ezekből gyűjtöttünk össze néhányat.
márc. 24
10:37
Orgazdaság: Őrizetbe vették Tasnádi Pétert (ATV)
Orgazdaság miatt elfogott két embert, egy budapesti üzletembert és a bűntársát a Budapesti Nyomozó Ügyészség csütörtökön - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel. A 24.hu úgy tudja, hogy a meggyanúsított üzletember Tasnádi Péter.
márc. 24
10:39
Útmutató az új jövedékiadó-ellenőrzési szabályokhoz (Adózóna)
2017. július 1-jén lépnek hatályba a jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény (a továbbiakban: Jöt.) és az új Jöt. egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 45/2016. (XI. 29.) NGM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) ellenőrzésekre és jogkövetkezményekre vonatkozó szabályai.
márc. 24
10:39
Még hogy válság? Elképesztő számokat produkál az európai gazdaság (Portfolio)
Az erős évkezdet után még magasabb fokozatba kapcsolat az eurózóna két legnagyobb gazdasága: a német és a francia beszerzésimenedzser-indexek márciusi értéke jelentősen felülmúlta a várakozásokat. A...
márc. 24
10:39
Legendás kifizetés: a Porsche dolgozói 9111 eurós bónuszt kapnak (Auto Pult)
Ezúttal kimondottan örülhetnek a Porsche AG dolgozójuk, hogy a gyártó legendás modellje nem például 211, hanem 911 néven lett híres: erre reflektálva a különösen sikeres évet zárt márka 9111 eurós, azaz közel hárommillió forintos bónuszt adott németországi alkalmazottainak.
márc. 24
10:39
Hat fegyveres megölt hat orosz katonát Csecsenföldön (444.hu)
Az éjszakai támadás elkövetőit még nem azonosították, de mindegyiket "semlegesítették".
márc. 24
10:41
Elektromos autózásba fektetnél? Izgalmas részvény landolt ma a tőzsdén (Portfolio)
Megkezdődött a kereskedés az Aumann papírjaival, a vállalat az elektromobilitás területén nőne nagyra, hibrid és teljesen elektromos autókhoz gyártanak alkatrészeket, és az alkatrészek legyártásához...
márc. 24
10:41
Visszaszólt a társadalmi nemeket elutasító Balog Zoltánnak az Oktatói Hálózat (444.hu)
A tiltakozó tanárok szerint a miniszter jobban tenné, ha nem ütné bele az orrát tudományos kérdésekbe.
márc. 24
10:43
Van az a pénz, ami elég az egészségügynek? (Portfolio)
Bár az állami egészségügyi kiadások 2013 óta folyamatosan nőnek, reálértéken először csak 2015-ben haladták meg a 2008. évi szintet. Uniós és régiós viszonylatban is kevés pénz jut itthon az...
márc. 24
10:43
A londoni támadás után a brit közmédiában magyarázta el egy újságíró, miért hiba ilyenkor terrorizmusról beszélni (444.hu)
Sir Simon Jenkins le is szúrta a BBC-t, amiért terroristáztak. A BBC pedig kitette ezt a jelenetet a Facebookjára.
márc. 24
10:48
Nagyot kaszált, aki a Groupamától vett OTP-t (Privátbankár)
Tegnap napközben szépen magához tért az OTP, hiába adott el a Groupama olcsón egy jó nagy pakkot. A tőle vásárló intézményekre szép nap virradt, a forgalom alapján zsebre is tehették a csinos profit egy részét. A papír ma is emelkedik, a forint közben gyengélkedik, a lengyel zloty viszont erős.
márc. 24
10:51
Repülő elefántok: így szállítják az elkábított állatokat - fotók (Blikk)
Több tonnányi elefántot kellett az egyik afrikai vadrezervátumból elvinnie a kutatócsoportnak, mert új helyükön már nem tudtak volna vigyázni rájuk. Az állatokat elkábították, majd egy daru segítségével a lábuknál fogva ráemelték őket egy platóra, és eredeti élőhelyükre, az orvosok által megfigyelt területre szállították őket. A szakemberek nem tudták megmagyarázni mi lehetett az elefántok…
márc. 24
10:51
Fiatal magyar csillagászt ismert el az UNESCO (Gondola)
Kóspál Ágnes csillagász, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának munkatársa csütörtök este átvette Párizsban az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) és a L'Oréal nők számára létrehozott nemzetközi tudományos díja fiatal tehetségeknek szóló elismerését
márc. 24
10:53
Gólyahír: Újra babát vár a királyné (Blikk)
Stockholm - Károly Fülöp felesége a svéd hercegi pár második gyermekét várja.
márc. 24
10:53
Mavir: jelentős az óraátállításból származó megtakarítás (Gondola)
A Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. összesítése szerint az óraátállítással naponta 2-3 százalékos áram megtakarítás érhető el az átállítást követő időszakban - mondta Berczelly Réka, a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt
márc. 24
10:54
Kétezer embert bocsáthat el a Teva (HR Portál)
Kétezer embert bocsáthat el a TevaVeszteséges üzletágait felszámolja vagy eladja, dolgozói számát pedig radikálisan csökkenti, továbbá felvételi stopot rendel el a több magyarországi üzemmel is rendelkező Teva Pharmaceutical - írja a Világgazdaság.
márc. 24
10:54
Kicsit gyorsabban fogy a magyar az idén (ProfitLine)
Az első hónapjában fél százalékkal kevesebb gyermek született, mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma 19 százalékkal növekedett a 2016. januárihoz képest. A természetes fogyás is jelentősebb az egy évvel korábbinál - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-t.
márc. 24
10:54
Darts: történelmet írt a klasszis (Sport365)
Eldőlt, melyik két játékos esik ki a PL-ből.
márc. 24
10:55
Kegyetlenül kivégezte a tinit, mert nem akart vele szexelni (Blikk)
Burtálisan kivégzett egy fiatal lányt egy férfi Ivádon. A 18 éves Katalin bűne annyi volt, hogy nem akart lefeküdni a férfivel. A gyilkos életfogytig tartó büntetést kapott.
márc. 24
10:55
Scotland Yard: 50 sérült, ketten válságos állapotban (Gondola)
Ötvenen sérültek meg a szerdai londoni merényletben, két sérült állapota válságos - mondta péntek reggeli sajtótájékoztatóján Mark Rowley, a Scotland Yard terrorelhárítási ügyosztályának parancsnoka
márc. 24
10:56
Gyakornok foglalkoztatásának járulékai (HR Portál)
Gyakornok foglalkoztatásának milyen járulékfizetési költségei vannak?
márc. 24
10:57
Angliában tűnt el Kiss Ádám: másfél hónapja nem tudnak róla semmit (Blikk)
Másfél hónapja nem tudnak semmit a 23 éves egri fiatalemberről, Kiss Ádámról.
márc. 24
10:57
Az áramfogyasztásnak jót tesz az óraátálltás (Portfolio)
A Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. összesítése szerint az óraátállítással naponta 2-3 százalékos áram megtakarítás érhető el az átállítást követő időszakban - mondta...
márc. 24
10:58
70 évre emelnék a briteknél a nyugdíjkorhatárt (HR Portál)
A fenntarthatóság irányába navigálnák a rendszert. Az éves kötelező emeléseket is visszafogják - írja a Világgazdaság.
márc. 24
11:06
Több százmillió ment el a budapesti olimpia reklámfilmjeire (Kreatív Online)
Az Umbrella, a Network 360, a Gyár Utómunka és CineSuper Kft. kerestek rajta sokat.
márc. 24
11:09
Neki ítélték a labdát, örömében behúzott egyet csapattársának - videó (Blikk)
Nagyon szerencsétlen és egyben vicces eset történt a csütörtök esti Anadolu Efes – Fenerbahce mérkőzésen az Euroligában.
márc. 24
11:09
Dragóner Attila: Bátraké a pont (Alternatív Energia)
A korábban Portugáliában játszó védő szerint inkább az Eb-kvalifi kációt kell megcélozni.
márc. 24
11:09
Alagutat ástak a rabok egy mexikói börtönben, 29-en szöktek meg (ATV)
Egy 40 méter hosszú alagúton keresztül legalább 29 rab megszökött az egyik északkelet-mexikói börtönből.
márc. 24
11:11
Brutális baleset Albertirsánál: a tűzoltók vágták ki a sérültet, mentőhelikopter vitte el - fotók a helyszínről (Blikk)
Brutális baleset történt Albertirsa közelében.
márc. 24
11:11
Láttam,hallottam...- Békés Itala 90 (Alternatív Energia)
Bóta Gábor blogja.
márc. 24
11:12
Autólopási ügy miatt őrizetbe vették Tasnádi Pétert (444.hu)
Nem tartott sokáig: fél évet töltött szabadlábon.
márc. 24
11:13
Fáj a vádlija, hideg, száraz a bőre? Ez lehet az oka (Blikk)
Előfordul, hogy sokáig nem okoz panaszt, de járáskor rendszeresen jelentkező vádlifájdalom esetén érdemes megvizsgáltatni, nem érszűkület áll-e a háttérben.
márc. 24
11:15
Elvette gyereke telefonját, 15 éves fia bíróság elé vitte anyját (Blikk)
Egy spanyol asszonynak azért kellett bíróság elé állnia, mert mobilfüggő kamaszfia feljelentette, miután elkobozta a telefonját. A fiú szomorúan távozott, a bíróság ugyanis elmarasztaló ítélet helyett megdicsérte az anyját.
márc. 24
11:15
Az áramfogyasztásnak jót tesz az óraátállítás (Portfolio)
A Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. összesítése szerint az óraátállítással naponta 2-3 százalékos áram megtakarítás érhető el az átállítást követő időszakban - mondta...
márc. 24
11:15
Az óraátállítás igazi oka: ezt titkolják előttünk? (Pénzcentrum)
Nézd meg a videónkat, és SZAVAZZ!...
márc. 24
11:17
Csilingel a kassza a svájci banknál: milliós bónuszt vihet haza a bankvezér (Portfolio)
Megemelte a bónuszkeretet 6%-kal a Credit Suisse, a cég vezére, Tidjane Thiam 11,9 millió svájci frankos bónuszt vihet haza az első teljes éves munkájáért a bankban - írja a Bloomberg. Thiam 2015-ben...
márc. 24
11:24
Óriási hiba - tényleg nincs kiürítési terve a brüsszeli reptérnek? (Privátbankár)
Óriási hiányosságok lehetnek a forgalmas reptereken.
márc. 24
11:27
Ha ön állami dolgozó, akkor van egy nagyon jó hírünk (Blikk)
Várhatóan áprilisban kapják meg a megemelt fizetést az állami cégeknél dolgozók, januárig visszamenőleg - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.
márc. 24
11:27
Többet keresnek Orbánnál a lefújt olimpiai pályázat felelősei (HR Portál)
A lefújt budapesti olimpiai pályázatért felelős cég vezetői többet keresnek a miniszterelnöknél is. Mihók Attila vezérigazgató havonta 1,8 milliót visz haza - írta a 24.hu.
márc. 24
11:27
Labdarúgás: folytatódik a csata a világbajnokságért (Sport365)
A vb-címvédő németek Azerbajdzsánba utaznak.
márc. 24
11:27
Megduplázott nyereség az Appeninnél (ProfitLine)
Több mint duplázódó nyereséggel zárta a 2016-os évet az Appeninn, így történetében először fizethet osztalékot részvényeseinek. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett ingatlanbefektetési társaság részvényenként 7 forintos osztalékra tesz javaslatot a közgyűlésen, ami a csütörtöki záróár alapján 3,2 százalékos osztalékhozamnak felel meg.
márc. 24
11:27
Meghosszabbíthatják Jordán Tamás kinevezését (ATV)
Ha a város közgyűlése megszavazza, 2018. szeptember 30-ig, vaqyis a következő színházi évad végéig meghosszabbíthatják Jordán Tamás igazgatói kinevezését a szombathelyi Weöres Sándor Színház élén, ugyanakkor új pályázatot is kíírnak az ügyvezetői állásra - ez a javaslat szerepel a testület március 27-re összehívott rendkívüli ülésének, az interneten is közzétett határozati javaslatai között.
márc. 24
11:27
Magyar válogatott: Kidőlt Storck egyik alapembere (Agroinform)
Fiola Attila térdsérülése kiújult, emiatt erősen kétséges a játéka szombaton a portugálok ellen.
márc. 24
11:29
Újabb szökés: 29 rab jutott ki egy mexikói fegyházból (Blikk)
Mexikó – Titkos alagúton keresztül szöktek meg a foglyok egy északkelet-mexikói fegyházból.
márc. 24
11:29
Óvodai horror: Gyerekek sorát mérgezte meg egy dolgozó (ATV)
Őrizetbe vették egy dél-kínai magánóvoda egyik dolgozóját, mert antipszichotikus gyógyszerekkel sorozatosan mérgezte a rábízott gyermekeket, akik közül tucatnyian kórházba kerültek - jelentette pénteken a Beijing News című napilap.
márc. 24
11:31
Kilóg a hatalmas lószerszám a csodakanca lába közül a Kincsemben (Blikk)
Olykor engedtek a hitelességből – ismerte el a Kincsem c. film rendezője, Herendi Gábor, annak a felbolydulásnak kapcsán, amit az keltett, hogy az egykori telivér csodakancát egyes jelenetekben egy félvér ló alakította, amelyik ráadásul még nem is volt kanca.
márc. 24
11:33
Szeméttelepre vitte a kukásautó a meggyilkolt férfi holttestét (Blikk)
Egy grazi szeméttelepen találták meg egy 58 éves szlovák férfi holttestét. Bécsben ölhették meg, a kukásautó vitte el Grazig.
márc. 24
11:33
Átnevezik az MKB volt biztosítóit (Portfolio)
A MKB Életbiztosító neve Pannónia Életbiztosítóra, az MKB Általános Biztosító neve pedig Pannónia Általános Biztosítóra változik - írja a biztosítók új tulajdonosa, a CIG Pannónia közleményben. ...

Keresés