London — Már egy hónapja sincsen arra Anthony Joshuának és Vlagyimir Klicskónak, hogy felkészüljön az április 29-én esedékes Wembley stadionbeli világbajnoki címmérkőzésükre.
A menedékkérelmek elbírálásának és az illegális bevándorlók kiutasításának gyorsítását is előírja az új olasz migrációs törvénycsomag, amelyet az olasz parlament felsőháza szerdán bizalmi szavazással fogadott el
A kubaiak 81,9%-ának, aki megpróbált "B"-vízumot szerezni az Egyesült Államokba, visszadobták a kérelmét 2016-ban. Utánuk következik Afganisztán, 73,8%-kal, Mauritánia pedig a harmadik, 71,5%-kal, de...
A Fővárosi Törvényszék és a Fővárosi Ítélőtábla után a Kúria is elutasította a Szabadság téri Református Egyházközségnek a Hit Gyülekezete egyház ellen indított keresetét - írja az MTI.
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt másfél év fogházra ítélte szerdán a Pécsi Törvényszék azt a dél-baranyai férfit, aki tavaly októberben a légpuskával sebesítette meg 11 hónapos gyermekét; a csecsemő kilenc nappal később meghalt - közölte a Pécsi Törvényszék az MTI-vel.
Elfogadta az amerikai képviselőház azt a javaslatot, amelynek értelmében az internetszolgáltatók a jövőben az ügyfelek engedélye nélkül is felhasználhatják és akár tovább is adhatják előfizetőik adatait, a többi között például azt is, hogy milyen weboldalakat látogattak
Első alkalommal szállítottak vissza szerdán migránsokat a görög égei-tengeri szigetekről Törökországba, mióta nemrég újabb feszültségek keletkeztek Ankara viszonyában az Európai Unióval
A vezető amerikai részvényindexek vegyes képet mutatnak ma a kereskedők hangulatáról: míg a Dow Jones Industrial enyhe mínuszban van, az S&P 500 és a Nasdaq mérsékelt pozitív irányú elmozdulást...
A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) és társszövetségei szerint a kormány a reklámadó 9 százalékra emelésével hadat üzent a hazai média iparnak. Továbbra is úgy látják, hogy a reklámadót meg kell szüntetni, mert nemcsak az iparágra káros, hanem a teljes magyar gazdaságra, ahogy ezt az MRSZ reklámgazdasági hatástanulmánya is alátámasztotta - közölték a szövetségek az MTI-hez szerdán eljuttatott…
A két készülék gyakorlatilag keretmentes Infinity Display-jel, összekapcsolt szolgáltatás-ökoszisztémával és intelligens kezelőfelülettel mutatkozott be.
Hamis százeurós bankjegyekkel csalt egy bűnözői csoport, a Fővárosi Főügyészség hét ember ellen emelt vádat az ügyben - közölte a fővárosi főügyész szerdán az MTI-vel.
A Samsung bemutatta telefon-kínálatának legújabb zászlóshajóját, a Galaxy S8-at. Egyetlen gomb sincs az előlapon, szinte az egész egy hatalmas kijelző.
Naponta több mint háromezren menekülnek el otthonaikból élelmet és ivóvizet keresve Szomáliában az országot az elmúlt 20 évben sújtó legsúlyosabb aszály következtében.
Felére akarja csökkenteni az Európai Unió a súlyos közúti balesetek számát, ezért a jelenleginél több magas kockázatú területen kerülne bevezetésre 30 km/órás sebességkorlátozás. A Nemzeti...
A kormány döntése szerint az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI), vagyis a Sportkórház véglegesen a budapesti Karolina úton működik majd - hangzott el a Magyarországi sportegészségügy jelene és jövője című szakmai fórumot követő szerdai sajtótájékoztatón.
Az MSZP szerint amikor a Fidesz Botka László szegedi polgármestert támadja, akkor nem a dolgozó embereket félti, hanem a saját összelopott milliárdjait.
Nyilvánosságra került a nemzeti konzultáció egyik kérdése, mely azt tartalmazza, mit tegyen Magyarország, azzal kapcsolatban, hogy az illegális bevándorlókat az embercsempészek mellett bizonyos nemzetközi szervezetek is törvénytelen tevékenységekre ösztönzik. Az ATV stúdiójában csapott össze a Helsinki Bizottság és a Migrációkutató Intézet.
Húsvétkor az ünnepi menü elmaradhatatlan része a kalács. A sonkához édeskés, töltetlen jár, de desszertnek más variációban is készíthetjük. Az alábbi válogatásban a legfinomabbakat gyűjtöttük össze az édestől a sóson át a töltöttig. Ráadásul az sem baj, ha kezdő vagy, a kalácsok között ugyanis találsz kelesztés nélkülit is. Íme 13 imádnivaló recept.
Magyarország - "Chatbottal", azaz a mesterséges intelligenciát és az emberi interakciót ötvöző új kommunikációs megoldással toboroz a MOL-csoport - olvasható a cég közleményében, ahol arra is felhívják a figyelmet, hogy így a fiatal felhasználók hasznos információkat kaphatnak a vállalat toborzó programjáról, a GROWWW-ról.
Különösen nagy kárt okozó csalás gyanújával házi őrizetbe helyezte egy moszkvai bíróság Mihail Novikovot, a szentpétervári Ermitázs igazgatóhelyettesét - közölte szerdán a törvényszék szóvivője.
Az Egyesült Királyság elhagyja az Európai Uniót, de nem hagyja el Európát, a britek továbbra is elkötelezett partnerei és szövetségesei maradnak európai barátaik számára.
Ismeretlenek keresik telefonon az adózókat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nevében. A híváskor a csalók adó-visszatérítést helyeznek kilátásba, amennyiben az ügyfél megadja bankszámlaszámát – közölte a NAV.