Március 29-én adta át a Kozma Lajos-ösztöndíjakat Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára a Klebelsberg Kultúrkúriában. A Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíjat 1987-ben alapította a Művelődési és Oktatási Minisztérium a 35 évnél fiatalabb, Ip
A teljes hő- és gőzenergia-igényét megújuló forrásból állítja elő a Hungrana Kft. egy most induló beruházás révén. A biomassza kazán 2018 végére megvalósuló bővítése 5 millió euróba kerül, ezzel a fejlesztéssel együtt...
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke ma összefoglalót adott ki az Egyesült Királysággal folytatandó tárgyalások menetéről. Ha néhány fontos kérdésben sikerül megegyezni, már menet közben is megkezdődhetnek a jövőbeni kereskedelemről folyó tárgyalások, a 27 tagú blokk viszont egységes lesz.
Átadták az érdekvédelmi szervezetek képviselői a hivatalos sztrájkbejelentésről szóló dokumentumot a BKV Zrt-nek, miután a pénteki kollektív munkaügyi vita megegyezés nélkül zárult.
Állami foglalkoztatási program indítását javasolja az építőiparban az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) - véli Koji László, a szervezet elnöke. Szerinte a közmunkások és a munkanélkülieken is segíthetne a megoldás.
A kormány által kitűzött március 31-i határidőre meghirdették az Emberi Erőforrások Minisztériumához (EMMI) tartozó két operatív program teljes rendelkezésre álló keretét - jelentette be Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért...
Rekordgyorsasággal zongorázta le és szüntette meg a rendőrség a Pécsi Egyházmegye egyik papjával szembeni nyomozást, akit kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt jelentettek fel. Megkérdeztük, hogy ezek után visszatérhet-e a népszerű „atya” a kozármislenyi plébániára.
Németországban a szövetségi parlament (Bundestag) után pénteken a törvényhozás tartományi kormányokat képviselő kamarája, a Bundesrat is szabad utat adott a külföldieket terhelő autópályadíj bevezetésének
A CEU pénteken közleményben reagált Orbán Viktor reggeli Kossuth-rádiós nyilatkozatára, amelyben az egyetemet ostorozta. A felsőoktatási intézmény felhívja a figyelmet, hogy a miniszterelnök kijelentésével ellentétben jelenleg nincsen...
Hatalmas felháborodást váltott ki az Yves Saint Laurent divatcég pornóra hajazó reklámkampánya. Anne Hidalgo polgármester szerint a francia főváros utat mutat „a sztereotípiák elleni harcban”.
A Pannónia Általános Biztosító Zrt. - mint a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. leányvállalata - közgyűlése döntése szerint lakásbiztosítási, társasház-biztosítási és kötelező gépjármű- felelősségbiztosítási állományát az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt.-re ruházza át a felügyeleti engedély megszerzésének függvényében és hatályával - közöl
A kortárs német képzőművészet egyik legismertebb alkotója, Georg Baselitz kiállításával nyílt meg pénteken a Magyar Nemzeti Galériában a 37. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF), amely április 23-ig 40 helyszínen több mint 150 koncerttel, kiállítással, színházi és táncelőadással várja a közönséget.
Német és olasz lapok a budapesti Közép-európai Egyetemet (CEU) érintő törvénymódosítási javaslattal, a Financial Times című brit lap Orbán Viktor máltai beszédével, a francia Le Monde pedig Lukács György szobrának a budapesti Szent István parkból történt eltávolításával kapcsolatban foglalkozott pénteken Magyarországgal
Már hétfőn, kivételes eljárásban tárgyalni fogják a külföldi egyetemek magyarországi működését szigorító törvényt, ami ellehetetlenítené a Közép-Európai Egyetem (CEU) működését is a jelenlegi formájában - értesült Emmi-közeli...
Tarlós István továbbra is eltörölné azoknak az autósoknak a büntetését, akiknek kizárólag a közterületi kamerák képei alapján szabták ki a büntetésüket. Emellett a 65 év feletti nyugdíjasok gyógyszerellátásának ingyenessé tétele és a fideszes országgyűlési képviselők több tízmilliós agrártámogatása is téma volt az ATV A nap híre című műsorában.
2017. április 1-jétől megkezdődik a tavi viharjelzési szezon, amely október 31-ig tart. A tavi viharjelzéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) adja ki a Siófoki Viharjelző Obszervatórium szakmai felügyelete mellett. A Balaton viharjelzési szempontból három medencére tagolt: a Keszthelytől Badacsonyig tartó nyugati, a Badacsonytól Tihanyi
Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelölt "bilincsben viteti el azokat, akik kritizálják őt" - kommentálta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője a Szeviép-ügy miatt a szegedi közgyűlésben pénteken történteket
Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelölt "bilincsben viteti el azokat, akik kritizálják őt" - kommentálta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője a Szeviép-ügy miatt a szegedi közgyűlésben pénteken történteket
Egy-egy utazás megtervezésénél a legtöbbünk igyekszik végiggondolni azt is, hol spórolhatna, hogyan hozhatná ki a rendelkezésre álló pénzből a legtöbb élményt. Ha a cél valamelyik európai nagyváros, érdemes ilyenkor utánanézni a turisták számára kínált városkártyáknak is. Ezekkel ugyanis több helyen is faraghatunk a költségekből anélkül, hogy bármi
Egymásnak estek a török elnök több híve és bírálója Brüsszelben a török nagykövetségnél, ahova azért mentek, hogy előzetesen leadják voksukat a török elnöki jogkör kiszélesítéséről szóló népszavazáson - adta hírül pénteken a brüsszeli ügyészség
A főpolgármesteri hivatal nagyon rászállt a közteresek kameráira, most levelet is írtak a III. kerületi önkormányzatnak, amiben arra figyelmezetik őket, hogy kitettek egy kamerát a bécsi úton, csak nincs rá engedély.
Sztrájkot jelentett be április harmadik és negyedik hetére a BKV-munkavállalók 80 százalékát képviselő két szakszervezeti szövetség pénteken. A munkabeszüntetés minden ágazatot érint.