Az Aldi 2017-től kezdve a MOL-tól vásárolt zöldárammal biztosítja valamennyi magyarországi létesítményének áramigényét. Az idei évtől az Aldi magyarországi üzlethálózata, a biatorbágyi 52 ezer négyzetméteres logisztikai...
Fehéroroszország nem ismeri el, hogy tartozna Oroszországnak az onnan kapott földgázért, ugyanakkor kész az ártárgyalások folytatására a vita megoldása érdekében - jelentette ki Vlagyiszlav Szicsevics, a fehérorosz kormány szóvivője pénteken Minszkben.
A tervek szerint a nyáron elkezdődhetnek a Lánchíd és a Váralagút teljes felújítási munkálatai, amelyek 2019 végéig tarthatnak majd - derült ki a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére benyújtott előterjesztésből.
A tervek szerint a nyáron elkezdődhetnek a Lánchíd és a Váralagút teljes felújítási munkálatai, amelyek 2019 végéig tarthatnak majd - derült ki a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére benyújtott előterjesztésből
Minden embernek vannak egyedülálló ötletei, elképzelései, amiket annak ellenére is meg akar valósítani, hogy jobban átgondolva már az első pillanatban sejthető: ez nem fog teljesen simán menni. Így van ez a galériánkban látható alkotásokkal is.
Már csak néhány nap és újból használható lesz a tiszacsegei komp. A hajó akkor rongálódott meg, amikor a jeges ár a folyó közepére sodorta. A fedélzetén rekedt kezelőt csak katonai helikopterrel tudták kimenteni, a kompot pedig még napokig sodorta a víz a hatalmas jégtáblák között. További részletek a videóban.
Meghirdették az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi) tartozó két operatív program teljes rendelkezésre álló keretét - jelentette be Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár pénteken sajtótájékoztatón.
A budapesti bírságolási botrány újabb fejleménye szerint sem a III. kerületi önkormányzat, sem a III. kerület közterület-felügyelet nem kapott engedélyt a Bécsi úti kamera felhelyezésére.
Az Egyesült Államok és az Európai Unió, illetve számos latin-amerikai ország és az ENSZ is mély aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Venezuelában a legfelsőbb bíróság megfosztotta minden hatalmától a dél-amerikai ország ellenzéki többségű...
Pénteken erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon. Az euró jegyzése a kora reggeli 308,93 forintról 308,77 forintra csökkent este hét órára, a dolláré 289,35 forintról 288,70 forintra, a svájci franké pedig 289,01 forintról 288,67 forintra ment le
14 Nobel-díjas közgazdász állt ki a CEU mellett egy nyílt levélben, amelyet Balog Zoltán emberi erőforrás miniszternek, Palkovics László oktatási államtitkárnak, és Szemerkényi Rékának, Magyarország amerikai nagykövetének címeztek - írja az Index. Így reagáltak a kormány kedden benyújtott törvényjavaslatára, amely a kormány érvelése szerint a Magya
Nyolcnapos sztrájkra készülnek húsvét után a BKV szakszervezetei. Az erről szóló bejelentést ma délelőtt vette át a cég vezérigazgatója. Bolla Tibor az ATV kérdésére azt mondta, hogy a harminc százalékos bérkövetelést a BKV nem tudja kifizetni. Tarlós István továbbra is a kormányzat segítségét várja.
A Dél-Amerikai Labdarúgó Szövetség (CONMEBOL) azt tervezi, hogy 12-ről 16 csapatosra növeli a 2019-es Copa América résztvevőinek számát, mégpedig úgy, hogy meghívnak négy európai válogatottat is.
Az európai tőzsdék belehúztak a végére, az amerikai társaik bizonytalanok. A Mol-ra megint nagy volt a forgalom, a cseh csomag majdnem teljes egészében elkelt, az ára azonban egyelőre rosszul fest. A forint fel is, le is kilengett, majd visszatért a kiinduló pontba. Négy részvényünk közül háromnak csúnya a technikai képe.
A Youtubeon hirdették a felnőtt tartalmat a magukat "kamera modelleknek" hívó lányok. Címnek viszont már félrevezetően annyi írtak; "Michael Schumacher sí balesete".
Van, ahol már hetek óta nem fogadják el a Sodexo utalványokat, hivatalosan viszont máig lehet felhasználni őket. Tavaly megszüntette Magyarországon a Sodexo az utalványok és kártyák kibocsátását, az utolsó utalványok viszont...
Donald Trump amerikai elnök első és menesztett nemzetbiztonsági főtanácsadója jelezte: kész tanúvallomást tenni a kongresszusban arról, hogy volt-e szerepe Oroszországnak a választási kampányban.
900 fő helyett 165 fő nem rendelkezik háziorvostani szakvizsgával, mert koránál fogva nem kellett szakvizsgát tennie – reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Magyar Nemzet pénteki cikkére, melyet az MTI nyomán a hirado
Bemowo Piskie – Amerikai NATO-katonák érkeztek a NATO keleti csapaterősítésének keretében az északkelet-lengyelországi Orzysz közelében levő Bemowo Piskie támaszpontjára.
Rendőrőkkel fenyegette meg az újságírókat Mészáros Lőrinc, amikor beléptek a felcsúti testületi ülésére. A polgármester és a jegyző meg szerették volna tiltani, hogy kép- és hangfelvétel készüljön az ülésről, ami egyébként nyilvános volt. Végül maradhattak az újságírók. További részletek a videóban.
A Central European University (CEU) a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény szerint megfelel a magyarországi működés feltételeinek. Ezt a felsőoktatási intézmény az Oktatási Hivatal állásfoglalására hivatkozva közölte péntek este....
Az innovatív irodaszer márkaként ismert Leitz folyamatosan a jövő munkahelyeit és a dolgozók jövőbeni munkavégzési szokásait kutatja és próbálja előrejelezni. Legújabb tanulmányában azt vizsgálja, hogy a design milyen hatással van ránk, környezetünkre és vállalatunk működésére.
2016 körülbelül 100 milliárd dollárt keresett a teljes videójátékipar, ezzel a szórakoztatószektor egyik legsikeresebbje is lett. Míg 20-25 éve gyakorlatilag nem volt választék, ma már az okostelefonoktól át a PC-ken keresztül a konzolokig bármin tudunk játszani, ráadásul nagyon könnyű akár napokra belemerülni a játékba. De hogy hat ez a munkaerőpi