Nem terjeszti ki a kormány az áfakedvezményt a lakásfelújításra - mondta el a Világgazdaság kérdésére Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A lakásfelújításra vonatkozó áfakedvezmény lehetséges...
Korábbi tesztünk alapján a többség nem tudja megmondani, hogy milyen kólát iszik. Egy szakértő most elárulta, hogyan különbözethetjük meg íz alapján a márkákat. Korábban írtunk a Pénzcentrumon körképet a magyar üzletekben...
A kormányzati szektor 2016. évi hiánya az előzetes adatok szerint 609,7 milliárd forint, a GDP 1,7%-a volt. Vagyis még azzal is a kitűzött 2% alatt maradt a deficit, hogy az utolsó negyedévben...
A boltok reklámjai és hirdetései, sőt sokszor maga a bolt megjelenése is arra ösztönöz bennünket, hogy minél többet vásároljuk. Ezt sokszor érzelmek keltésével érik el, ennek hatására viszont sokan hajlamosak arra, hogy túlvásárolják...
Tegnap a vezető amerikai részvényindexek a Dow, az S&P 500 és a Nasdaq is közel fél százalékot tudott emelkedni, Ázsiában azonban elromlott a hangulat, a vezető ázsiai részvényindexek közel fél...
Egyes jogértelmezések szerint jelenleg jogszabályba ütközik közterületen elhelyezett kamerák felvételei alapján kiszabott büntetés. Persze ez változhat, hamarosan egyértelműsíthetik a szabályokat. A Fővárosi Önkormányzat...
A Mercedes-Benz új, egy-két perces videókból álló sorozatot indított, amelyben Schumacher 18 éves fia egy Mercedes-AMG A 45-tel tanul vezetni. Lássuk, ki oktat kit?
Úgy tűnik elveszítheti régi álmát a magyar lottónyertes házaspár, a cukrászdájuk gépeit már lefoglalta az adóhatóság. Ugyan nem tudni, mi történt pontosan, az viszont kiderült, hogy adótartozás miatt vitték el az üzlethelység felszereléseit....
Tizenkilenc migránst találtak a magyar és a román rendőrök egy kamionban a csanádpalotai autópálya-határátkelőn - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezte ki Szöllősi Györgyöt Szijjártó Péter külügyminiszter javaslatára Áder János köztársasági elnök. A Nemzeti Sport főszerkesztője a magyar futball és a Puskás-ügyek nagykövete lett – derült ki a Tv2 I/I Azurák Csabával című műsorának felvételén.
Újabb hullámokat ver Európában a kamionsofőrök visszás helyzete. Az itthon kiemelkedő bérnek számító fizetésért a sofőrök széthajtják magukat. Előfordul, hogy hónapokig nem alszanak rendes ágyban és szinte semmire nem költenek külföldön...
Mindig felfoghatatlan, ha egy fiatal öngyilkossá válik. Tavaly januárban egy debreceni tinédzser felakasztotta magát, látszólag indok nélkül. Szép volt, jól is tanult. A 15 éves lány előtt állt az egész élet.
Manapság már szinte mindent meg lehet vásárolni a nagy élelmiszerboltokban. Akad azonban néhány termék, amit egyáltalán nem érdemes a szupermarketekből beszerezni, legalábbis, ha nem szeretnénk feleslegesen sokat költeni. Bár...
2019 közepére valósul meg az a pénzforgalmi alaprendszer, melyhez csatlakozva a magyarországi pénzforgalmi szolgáltatók képesek lesznek azonnali fizetési szolgáltatást nyújtani ügyfeleik számára. A fejlesztést a jegybank tulajdonában...
Az M0-ás, M1-es és M7-es autópályák által határolt "aranyháromszögben" hosszú évek után újraindult az elmúlt évtizedek talán legnagyobb agglomerációs ingatlanfejlesztése, melyben hamarosan átadásra...
Bőséges adag megfizethető áron, nem csoda, hogy Budapest egyre inkább közkedvelt úticélja a gasztroturistáknak - kezdi ajánlóját a Culture Trip, a világ egyik meghatározó kulturális és utazási oldala. Az utóbbi időben egyre...
Vége a pereskedésnek, megegyezett egymással a Heineken Románia és az Igazi Csíki Sört gyártó Lixid Project Kft. A két cég magyar és angol nyelvű közös közleményét a Csíki Sör Manufaktúra tette közzé hétfőn. A felek...
Csomós Mari Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes művészt választották a nemzet színészének hétfőn Budapesten - közölte a Nemzeti Színház Facebook-oldalán. A választást hagyományosan a Nemzeti Színházban...
Az Egyesült Államok északkeleti szövetségi államában, New Hampshire-ben a törvényhozók leszavazták azt a törvénytervezetet, amely be akarta tiltani az orosz vodka árusítását.
Az elmúlt napokban számos nyugdíjasoknak szóló ígéret látott napvilágot. Szavazz, szerinted melyik terv megvalósulása lenne a legjobb. Csak úgy szórták a nyugdíjasoknak szóló ígéreteket az elmúlt időszakban. Ez persze nem...
A méregtelenítő kúrák nagy többsége egyszerű pénzszerző trükk, mivel méregtelenítés nem létezik - mondta Zacher Gábor toxikológus. Egyre több tanulmány támasztja alá Zacher Gábor toxikológus állítását, miszerint a méregtelenítés...
Csaknem 130 millió font pénzbírságot fizet a Tesco a három évvel ezelőtt kipattant könyvelési botrány miatt. A súlyos csalási bűncselekmények felderítésére szakosodott brit nyomozóhatóság (Serious Fraud Office, SFO) kedden...
Februárban az ipari termelői árak átlagosan 4,0 százalékkal emelkedtek. A belföldi értékesítési árak átlagosan 7,0, ezen belül a feldolgozóipari árak 10,2 százalékkal magasabbak voltak a kőolaj világpiaci árváltozása miatt, míg a szintén jelentős súlyt képviselő villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás belföldi értékesítési árai 0,7 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit -…
Néhány rendszám eltűnik idén, de kapunk újat is. A harmadik rendszám igénylése először csak választható lesz, később kötelezővé tennék a felhelyezését.
A Váralagutat, a Lánchidat, a Millenniumi hidat és a Szabadság hidat mossák a jövő héten, emiatt éjszakánként forgalomkorlátozásokra kell készülni - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.
Itt a tavasz, és lassan beköszönt a színkavalkád a piacokon és az élelmiszerüzletekben is. A pultokon megjelennek az újabb és újabb zöldségek, gyümölcsök, telis tele vitaminokkal, ásványi anyagokkal. Sokkal egészségesebbek, mint gyorsfagyasztott...
Szép számmal képviseltetik magukat hazánkban a 100 év felettiek. A legidősebb magyar nyugdíjas nő, aki tavaly ünnepelte a 109. szülinapját. Az ellátottaknak egyébként több mint a fele nő, akik átlagosan 6 évvel kapják tovább a nyugdíjukat...
Dagad az élelmiszerbotrány: a termékek 70 százaléka eltér a nyugati boltokban árultaktól. A Nébih 96 terméket vizsgált meg az elmúlt hetekben, a korábban kirobban élelmiszerbotrány miatt.A tapasztalatok szerint a termékek 70...
Februárban az ipari termelői árak átlagosan 4,0 százalékkal emelkedtek. A belföldi értékesítési árak átlagosan 7,0, ezen belül a feldolgozóipari árak 10,2 százalékkal magasabbak voltak a kőolaj világpiaci árváltozása miatt, míg a szintén jelentős súlyt képviselő villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás belföldi értékesítési árai 0,7 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit -…
Tátva maradt a szánk Vajna Timi legújabb videójától. Andy Vajna felesége a Maldív-szigeteken vett részt egy divatfotózáson, ahol még a melltartójától is megszabadult.
Az eddig becsült 1,9%-kal szemben 2,1 százalékkal bővül a tavalyi negyedik negyedévben az amerikai gazdaság - derül ki a csütörtökön publikált végleges adatokból. A hírre a dollár tovább erősödött az euróval szemben. Az előzetes...
A 24.hu érdeklődése után a jegybankelnököt törölték az Országos Doktori Tanács honlapjáról. Az NKE közlése szerint Matolcsy Györgynek nincs doktori fokozatszerzési eljárása folyamatban.
Jól teljesített a tavalyi évben a Spar Magyarország. Idén 24 áruház újulhat meg és 5 új áruház nyitja meg a kapuit. Hamarosan pedig a Spar webshop is elindulhat - hangzott el az áruházlánc szerdai sajtótájékoztatóján. 2016-ban...
Hatvankét kilogramm marihuánát találtak a vámosok egy utánfutóban a röszkei határállomáson - közölte a rendőrség, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénteken az MTI-vel
Északi-sark - Kiterjedt jég alatti algavirágzást észleltek a kutatók. A természeti anomáliárt a klímaváltozás felel, a vékonyodó jég ugyanis egyre több napfényt enged be a Jeges-tengerbe, ami elősegíti a fotoszintetizáló élőlények megtelepedését.