Felminősítette az FHB bank által kibocsátott jelzálogleveleket csütörtökön a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő indoklása szerint a lépés elsődleges oka az, hogy az FHB mind szorosabban integrálódik a magyar takarékszövetkezeti...
A magyar rendőrség nem mert ujjat húzni az oroszokkal, ezért nem nyomoznak a vörös csillagos és sarló-kalapácsos zászlókkal Budapestre jött orosz motorosok ügyében.
Az új francia elnök, Emmanuel Macron magánélete igencsak felkapott téma lett az utóbbi hetekben, hiszen felesége, Brigitte (64) húsz évvel idősebb párjánál, ráadásul a nő Macron drámatanára volt egy elit iskolában.
Puskás Ferenc nevéhez számos megdönthetetlennek tűnő rekord fűződik a nemzetközi labdarúgásban, azonban most az egyiket elvehetik tőle: Gianluigi Buffon lehet ugyanis a legidősebb futballista, aki Bajnokcsapatok Európa-kupáját vagy Bajnokok Ligáját nyer.
Több mint egymilliárd forint bevétele és másfél milliárd forint kiadása volt a Fidesznek 2016-ban a Hivatalos Értesítőben csütörtökön közzétett pénzügyi beszámoló szerint.
Európa problémáira - legyenek azok gazdasági, népesedési vagy foglalkoztatási gondok - egészen biztosan nem az illegális bevándorlás a válasz - mondta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában
A magas színvonalú fajtaminősítésekkel a gazdaságosan termeszthető fajtákból minőségi magyar élelmiszer kerül az emberek asztalára - mondta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tenyésztési és növénytermesztési elnökhelyettese csütörtökön Mosonmagyaróváron.
Megérkezett a tavasz, itt az ideje, hogy végre leszámoljunk a téli szürkeséggel, és élettelivé varázsoljuk kimerült bőrünket. Az alapos tisztítás, a frissítő arcradírozás és az üdítő hidratálás mellett a fényvédelemről se feledkezzünk meg. Dr. Kriston Renáta elárulja, milyen szépségpraktikákkal járulhatunk hozzá bőrünk tavaszi felfrissüléséhez.
Rekordbevételt ért el és növelte nyereségét az első negyedévben a Scania AB svéd haszongépjármű gyártó vállalat - tájékoztatta a Scania Hungária Kft. csütörtökön az MTI-t.
Az európai országok között szinte egy sincsen, ahol olyan biztonságban és méltósággal tudnának élni a vallásos zsidó közösségek, mint Magyarországon – mondta a Magyar Hírlapnak Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izreaelita Hitközség vezető rabbija
Bejutott Pápai Joci az Origo című dallal az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe csütörtökön este Kijevben. „Nekem már az győzelem, hogy egyetlen romaként a döntő résztvevője lehetek” – fogalmazott az énekes az MTI-nek.
Idei teljesítményével az építőipar jelentősen hozzájárul a bruttó hazai termék (GDP) növekedéséhez - állapították meg elemzők a KSH csütörtökön kiadott jelentését az MTI-nek kommentálva. Tavaly, amikor 2,0 százalékos volt a GDP növekedése, az építőipar visszaesése 0,6 százalékpontot rontott az adaton.
Kijev – Csodát alkotott a 62. Eurovíziós Dalfesztivál színpadán Pápai Joci (35). Az énekes hetedikként mutatta meg a kijevi közönségnek az Origót, amely nagy eséllyel juthat be a szombat esti döntőbe. A magyar énekes dalát ugyanis imádják, annak ellenére énekelte az egész aréna, hogy nagy valószínűséggel a közönség nagy része nem is értette, miről
A magyarországi befektetési ingatlanpiac idei forgalma meghaladhatja a tavalyi 1,54 milliárd eurót (480 milliárd forintot) a CBRE nemzetközi ingatlan-tanácsadó budapesti irodája szerint.