Donald Trump elnök a reggeli Twitter-bejegyzésében csak megjegyzést tett, és nem megfenyegette a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) volt igazgatóját – hangoztatta pénteken Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője. Közben újabb részletek kerültek napvilágra Trump és James Comey konfliktusáról.
Egy nap pihenés után folytatódott Oszter Sándor (68) pere. Hosszas, több mint hat órán át tartó tárgyalás várt pénteken Oszterre a Környéki Törvényszéken.
-A kereskedelmi mérleg márciusban 956 millió euró többletet mutatott. -A fogyasztói árindex áprilisban 2,2 %-kal növekedett. -Az építőipari termelés volumene márciusban 33,3 % -kal növekedett az előző év ugyanezen időszakához képest.
Az asztrológusok meghatározzák, hogy mely csillagjegy szülöttéhez melyféldrágakő való hoznak neki szerencsét, erőt és sikereket. ha a csillagjegyünknek megfelelő követ a zsebünkben hordjuk segíteni fogja kiegyensúlyozni életünket.
Ellopták Birminghamben J.K. Rowling egy postai levelezőlapra írott történetét, amely a Harry Potter regények előtt játszódik - írta pénteken a BBC News.
Fotó: ANTHONY DEVLIN/AFPEgy magabiztos szezon (és a többi nagycsapat látványos bukdácsolása mellett) a West Bromwich ellen elért 0-1-es győzelemmel már két fordulóval a vége előtt megnyerte a bajnokságot Conte csapata.
Kibertámadás érte pénteken több brit kórház informatikai és távközlési hálózatát és számos spanyol vállalatot, a zsarolóvírussal végrehajtott támadás azonban a BBC értesülése szerint péntek estig 74 országra terjedt ki. A Kaspersky Lab orosz számítógépes biztonsági cég szerint a legtöbb fertőzési kísérlet Oroszországban történt.
Az utóbbi években divatba jöttek a balerinacipők, amiket sokszor nagyon kényelmesnek érzünk, de hosszú távon sok egészségügyi kackázattal jár a viselésük. Íme a 4 leggyakoribb probléma, amit a balerinacipő okozhat.
Megerősítette változatlan stabil kilátással a devizában és forintban kibocsátott hosszú lejáratú magyar államadósság "BBB mínusz" szintű, befektetési ajánlású osztályzatát pénteken a Fitch Ratings
Kibertámadás érte pénteken több brit kórház informatikai és távközlési hálózatát és számos spanyol vállalatot, a zsarolóvírussal végrehajtott támadás azonban a BBC értesülése szerint péntek estig 74 országra terjedt ki. A Kaspersky Lab orosz számítógépes biztonsági cég szerint a legtöbb fertőzési kísérlet Oroszországban történt.