Tovább javította a várakozásokat egyébként is meghaladó ipari termelési adatokat a KSH: a második becslés az egy héttel korábban közzétett számoknál is jobb lett. A háttérben egy szokatlanul nagy adatszolgáltatói hiba áll. Jöhet a vártnál magasabb GDP-növekedés?
Gőzmozdonyon, sínautóban és kerti vasúton is utazhatnak az érdeklődők a szombaton és vasárnap zajló Gőzmozdony matinén a budapesti Vasúttörténeti Parkban
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija azt mondta a közmédia péntek reggeli műsorában, hogy nem tud olyan nemzetközileg elfogadott normáról, amely szerint a „sorosozás” antiszemita beszédnek számítana
Új bevallást kell kitölteniük azoknak, akiknek a papíron megküldött személyijövedelemadó-tervezetet ki kell egészíteniük, és érdemes átnézni az adókedvezmények és jóváírások érvényesítését is – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője.
Megalapozott a 2018-as központi költségvetésről szóló törvényjavaslat, a tervezésénél figyelembe vett makrogazdasági előrejelzés megvalósulása esetén a bevételi előirányzatok teljesíthetők - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteken az MTI-vel.
Míg az érdekképviselet elképesztő ötletnek tartja, Harrach Péter a javaslat egyik beterjesztője szerint viszont kettős igényt is kielégítenének a nyugdíjas szövetkezetek. Enyhítenék a munkaerőhiányt és kereseti lehetőséget is biztosítana azoknak, akik erre igényt tartanak.
Tegnap mérsékelten estek a tengerentúli részvénypiacok, ez a hangulat átragadt az ázsiai kereskedésre is, ahol a kínai részvénypiac kivételével, a vezető részvényindexek közel fél százalékot estek a mai kereskedésben. A magyar piacra...
Hiába ül több mint 250 milliárd dollár készpénzen az Apple, újabb kötvénykibocsátásra kerített sort. Ezúttal 7 milliárd dollár folyt be a céghez, amiből a részvényesi készpénz-visszajuttatási programját finanszírozza. Változó...
Lázár János szerint akár hazai forrásból finanszírozhatók lesznek a paksi atomerőmű bővítésének egyes tételei, és nem lesz szükség a teljes orosz hitelkeret lehívására.
Hogyan néz ki a magyar gazdaság pályája a következő években és hogyan alakulhat a forint árfolyama? Hogyan hidalják át a szegedi, győri és debreceni térség legnagyobb vállalatai a szakképzett munkaerő hiány problémáját, ki milyen...
Négy év alatt a tizedére esett vissza Magyarországon az uzsorázás miatt indult rendőrségi nyomozások száma, egyes megyékben teljesen eltűntek az ilyen ügyek – tudta meg a Magyar Idők. A humán tárca államtitkára a fő okok között a büntetőrendelkezések módosítását, a rendőrség megerősítését és azt nevezte, hogy ma már szinte mindenki találhat magának
Donald Trump elnök kormányzata nem sieti el környezetvédelmi döntéseit - jelentette ki Rex Tillerson, az amerikai diplomácia irányítója Alaszkában, miután az északi-sarki térség országainak külügyminisztereivel környezetvédelmi kérdésekről...
Ritka lépésként tiltakozó levelet küldött az amerikai képviselőháznak Észak-Korea parlamentje a legújabb amerikai büntetőintézkedések miatt - derül ki az észak-koreai állami média pénteki híradásából.
Megalapozott a 2018-as központi költségvetésről szóló törvényjavaslat, a tervezésénél figyelembe vett makrogazdasági előrejelzés megvalósulása esetén a bevételi előirányzatok teljesíthetők - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteken az MTI-vel.
Megalapozott a 2018-as központi költségvetésről szóló törvényjavaslat, a tervezésénél figyelembe vett makrogazdasági előrejelzés megvalósulása esetén a bevételi előirányzatok teljesíthetők – közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteken az MTI-vel.
Érdekes fényképet osztott meg Facebook-oldalán Stefano Bottoni történész. A fotón Rákosi Mátyás 1947-es angyalföldi beszéde füzet formájában kiadott leiratának címlapja látható, rajta a címmel, amely pontosan megegyezik az MSZP miniszterelnökjelölt-jelöltjének mai szlogenjével. A leletre Eric Beckett Weaver, a Debreceni Egyetem Politikatudományi Ta
Tavaszi jelentésében javította a magyar gazdasági növekedésre vonatkozó várakozásait az Európai Bizottság. A magyar kormány álláspontja, hogy gazdaságunk ennél is gyorsabban, négy százalék felett növekszik majd a következő években, ami egyben azt is jelenti, hogy a bruttó hazai termék (GDP) bővülése érdemben magasabb lesz az Európai Unió átlagos nö
Jelentősen csökkent a dubaji székhelyű Emirates légitársaság nyeresége a március 31-ével végződött pénzügyi évben, az adózott eredmény 80 százalékot meghaladó mértékben esett az előző évihez képest
A műtéteket két kategóriába sorolhatjuk sürgősségtől függően. Ezek alapján halasztható és sürgős beavatkozásokról beszélhetünk. A sürgős műtéteket a diagnózis felállítását követően rövid idő alatt elvégzik, elmaradásuk súlyos, életveszélyes komplikációkat is okozhat.
Nem is olyan régen a BMW már hivatalosan is bejelntette, hogy a 8-as sorozat képében érkezik egy igazi nagykupé a kínálatba. Mostanra már az első kedvcsináló skicc is megjelent az autóról, melyet már 2018-ban bemutatnak a gyáriak. Mindezt a bajorok új stratégiájának köszönhetjük, mely a magasabb haszonnal kecsegtető sportautókra fókuszál.
Európa problémáira - legyenek azok gazdasági, népesedési vagy foglalkoztatási gondok - egészen biztosan nem az illegális bevándorlás a válasz - mondta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.
Idén is nyereséggel számolnak a Sziget fesztivál szervezői – mondta a Világgazdaságnak Kádár Tamás, a Sziget operatív vezetője a Világgazdaságnak. Hozzátette: a nyári fesztivál bevétele hétmilliárd forint körül alakulhat, és a rendezők 10 százalékos nyereséggel számolnak.
Az ötödik legnagyobb bankot vette meg Horvátországban az OTP Ma végre megtudtuk, mennyit fizetett a Splitska Bankáért a magyar bank Az OTP még tavaly december 20-án kötött adásvételi szerződést a Société Générale Csoporttal, a magyar...
Részlegesen felfüggesztette az MNB a Strategon Értékpapír Zrt. tevékenységét és visszavonták a szolgáltató engedélyét is - írja a felügyelet közleményében. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma publikált határozatában részben felfüggesztette...
Átfogó egyeztetés kezdődik a jövő héten a 2012-ben hatályba lépett munka törvénykönyvének módosítási javaslatairól - értesült a kormányközeli Magyar Idők. A szakszervezetek többek között a felmondás szabályait, a jogellenes...
Egyszerre elégítenek majd ki gazdasági és társadalmi igényt a közérdekű nyugdíjasszövetkezetek, hiszen csillapítják a munkaerőhiányt és kereseti lehetőséget biztosítanak az arra igényt tartóknak - mondta az M1 aktuális csatorna péntek reggel műsorában Harrach Péter
Mostantól felvétel is igazolja azt, amiről egy ideje több szakértő és politikus is beszél: a civil szervezetek, vagyis az úgy nevezett: NGO-k - megsértve egy ország felségvizeit - a Földközi-tengeren gyűjtik be a migránsokat azért, hogy Európába szállítsák őket
A Világgazdaság a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő legfrissebb adatait összegezve azt írja, a februárban elérhető 41 663 fekvőbeteg-ellátásra alkalmas betegágy kihasználtsága nem éri el a száz százalékot, az országos átlag februárban 76 százalék volt.
Rex Tillerson, az amerikai diplomácia irányítója környezetvédelmi kérdésekről tanácskozott csütörtökön Alaszkában az északi-sarki térség országainak külügyminisztereivel, és kijelentette: Donald Trump elnök kormányzata nem sieti el a döntéseit ezen a területen.
Várhatóan két tervezet kerül az Európai Parlament elé Magyarországról a jövő héten. Az egyiket a konzervatív pártokat tömörítő Néppárt, a másikat egy négypárti - szociáldemokrata, liberális, zöldpárti és radikális baloldali - alkalmi koalíció készítette. Az EP plenáris ülése szerdán Strasbourgban szavaz az áprilisi vita nyomán készült előterjesztés