Kelemen Hunor szerint meg kell óvni a romániai társadalmat attól, hogy Románia és Erdély egyesülése jövő évi centenáriumának a fő üzenete a magyarok ellen irányuljon. A kongresszuson felszólalt Liviu Dragnea, a román kormánykoalíció vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, aki burkoltan kormányzásra hívta az RMDSZ-t.
Alapszabálya módosításával női kvótát vezetett be testületeiben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kongresszusa szombaton, és arról is határozott, hogy a szórványmagyarság számára is képviselői helyet kell biztosítani
Michelisz Norbert hatodikként fejezte be a túraautó-világbajnokság mogyoródi versenyhétvégéjének szombati időmérőjét, így a vasárnapi nyitófutamon - a fordított rajtsorrend szabálya értelmében - az ötödik, a fő viadalon pedig a hatodik helyről rajtolhat.
Rózsaszín ruhák, fél tucat lánybicikli és játékok, amíg a szem ellát, az udvaron pedig hat önfeledten futkározó kislány. Aki nem ismeri őket, nem is sejti, milyen tragédia árnyékolja be Kertészék életét.
Szemlátomást kifulladt a pénteken kezdődött, számítógépes zsarolóvírus vírus okozta nagyszabású támadássorozat, amelyet egy brit kiberbiztonsági szakértő lényegében a szerencsének köszönhetően állított le - közölték szakértők szombaton
Milyen bejelentési kötelezettségei vannak az adózónak, ha készpénzfizetés esetén gépi nyugta helyett számlát állított ki? Olvasói kérdésre dr. Kelemen László adószakértő jogász válaszolt.
Még két napig, május 15-ig adhatják le hiteligénylési kérelmüket a Diákhitelre jogosult hallgatók. Aki kifut a határidőből, legközelebb csak a 2017/2018-as őszi tanévben juthat pénzhez - írja közleményében a társaság. Érdemes...
Még a nyáron a mozikba kerül Csupó Gábor új zenés filmje, a Pappa Pia, amelyről már most azt mondják, simán felveszi majd a versenyt a Csinibabával vagy a Made in Hungáriával. A film rosszfiúját alakító Stohl Andrással beszélgettünk a film forgatásáról, a kollégákról és más munkáiról.
Két hónap múlva kezdetét veszi a vizes vb, amelyet en és Balatonfüreden reneznek július 14. és 30. között, melynek kapcsán ismét kék színbe öltöznek a főváros ikunikus épületei.
A jelenlegi európai uniós fejlesztési ciklusban rendelkezésre álló 12 ezer milliárd forint legalább hatvan százalékát gazdaságfejlesztési célokra kell fordítani - jelentette ki a Baranya megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos szombaton Pécsett.
Az angolok szombati negyeddöntős sikerével eldőlt, hogy a magyar válogatott játszhat a világbajnoki részvételt jelentő ötödik helyért a Horvátországban zajló U17-es labdarúgó Európa-bajnokságon
Bár az elmúlt évtizedekben sok országban jelentős előrelépés történt a női egyenjogúság tekintetében, még mindig van hova fejlődni. A Világbank 2016-os tanulmánya szerint minél nagyobb egy országban a nemek közti egyenlőtlenség...
Sok nő esik abba a hibába, hogy már terhessége alatt is "kettő helyett eszik". Természetesen erre a szoptatás időszakában sincs szükség, még ha a fogyókúra szintén ellenjavallt is mind a terhesség, mind a szoptatás alatt.
Jelentős mennyiségű jégeső hullott Gyöngyös térségében szombat délután, a katasztrófavédőket több tucatnyi helyre riasztották. Az Időkép.hu honlapra felkerült videók tanúsága ...
Csupán egy minimálkonszenzussal végződött az Egyesült Államok ellenállása miatt a világ vezető gazdasági hatalmait tömörítő G7-csoportnak az olaszországi Bariban tartott találkozója
Télen rövidebbek a nappalok, többet vagyunk a lakásban, tévézünk, olvasunk, fárad a szemünk. A szem természetes öregedése mellett a szemet ért környezeti ártalmak eredményezik a látásromlást, szemfáradást. A szem számára fontos természetes hatóanyagokkal tartósan frissen tartható szemünk akár a képernyő előtt vagy autóvezetés során. Segítségükkel a
Semjén Zsolt szerint Magyarország kész "újragombolni a mellényt" a magyar-román államközi kapcsolatokban. A magyar miniszterelnök-helyettes a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) zilahi kongresszusán mondott köszöntőjében szombaton beszélt erről a tanácskozáson jelen lévő Liviu Dragneához, a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöké
Nyugat felől fokozatosan tovább szakadozik, csökken a felhőzet, egyre inkább keleten várható zápor, zivatar, eleinte helyenként jégeső, felhőszakadás még lehet.
Jelentős mennyiségű jégeső hullott Gyöngyös térségében szombat délután, a katasztrófavédőket több tucatnyi helyre riasztották. Az Időkép.hu honlapra felkerült videók tanúsága szerint Gyöngyös több utcájában is jeges víz hömpölygött és árasztotta el az utakat, kerteket.