Többé-kevésbé egyforma nagyságú táborra osztja a cseh közvéleményt Andrej Babis kormányfőhelyettesnek, pénzügyminiszternek, a koalíciós ANO mozgalom elnökének személyisége, aki az immár két hete tartó csehországi kormányválság központi alakja - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet a Kantar TNS ügynökség készített a független baloldali Právo című napilap számára
Szélesebb alapokra került a gazdasági növekedés Kelet-, Közép- és Délkelet-Európában – állapította meg a Nemzetközi Valutaalap legfrissebb tanulmányában, amelyben egyúttal méltatta Magyarország növekedésbarát gazdaságpolitikáját.
Szemlátomást kifulladt a pénteken kezdődött, számítógépes vírus okozta nagyszabású támadássorozat, amelyet egy brit kiberbiztonsági szakértő lényegében a szerencsének köszönhetően állított le - közölték szakértők szombaton.
Balatonfüreden az ünnepi zászlófelvonást és a tó megkoszorúzását követően Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szombaton megnyitotta a 2017-es vitorlás évadot
A kormány a jövő évi költségvetési törvény javaslatában 100 milliárd forinttal kevesebbet szán a közfoglalkoztatásra, mint az idei tervekben szerepelt. Ezzel visszalépnek a 2014. évi szintre. Az a kérdés, hogy mi lesz a most közmunkán élőkkel, vagy a munkaerőhiány mindenre a megoldás? A Policy Agenda heti elemzésében ezt a kérdést vizsgálta.
Nem tudni, szándékos szabotázs, vagy egy jó nagy figyelmetlenség eredménye volt-e, de egy kanizsai kereszteződésben összekeverték a STOP felirat betűit.
Végleges válaszok helyett tovább fokozódó izgalmakat várhatunk a labdarúgó NB I mai, 31. fordulójától. Mindkét bajnokaspiráns, tehát a Honvéd és a Videoton is kiesés elől menekülő fővárosi csapat – az MTK, illetve az Újpest – ellen játszik. Élet-halál harcot vív a két borsodi gárda, a DVTK és a Mezőkövesd Debrecenben, merthogy pályaválasztóként a D
Vasárnap este kilenc órától ismét FINA-kék színnel világítják meg a Lánchidat, de ezúttal az akcióhoz csatlakozik a Duna Aréna és a Müpa is - tudatta a budapesti vizes világbajnokság szervezője.
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint a családbarát szülészetek biztosíthatják a jó szülési élményt, amely segíthet egy újabb gyermek vállalásában is.
Korábban már beszámoltunk arról, milyen nagy anyagi terhet jelenthet kijutni az Eurovíziós dalfesztiválra. A szakértők szerint azonban megtérülhet a befektetése Pápai Jocinak, ugyanis ha a ma esti döntőn jól szerepel, akkor több millió...
Most vasárnap tovább folytatódik a hotelek tesztelése az utazók szemszögéből az RTL Klub-on 13:05-kor AZ ÉV HOTELE című műsorban, amiben ezúttal egy fiatal pár Hanna és Bánk utazik el egy wellness hétvégére, ahol kipróbálják és értékelik is a hoteleket. (X)
Az angolok szombati negyeddöntős sikerével eldőlt, hogy a magyar válogatott játszhat a világbajnoki részvételt jelentő ötödik helyért a Horvátországban zajló U17-es labdarúgó Európa-bajnokságon.
Az asztmások nagy részének betegsége egyensúlyban tartható a hagyományos farmakológiai készítményekkel, ám a betegek egy csoportja nem reagál a jól bevált terápiás módszerekre. A páciensek 5 százalékának lenne szüksége valamilyen más terápiás lehetőségre.
Mindenkinek megvan a kedvenc alvós pozíciója, van aki a jobb, van, aki a baloldalán, más pedig csak a hátán tud nyugodtan, és kiegyensúlyozottan aludni. Mit árul el egy nőről az, hogy milyen pozícióban szokott aludni?
Miskolc – Meghalt Pásztor Albert (†62) nyugállományú rendőr ezredes, jogász, egykori miskolci rendőrfőkapitány szombaton - erősítette meg az MTI értesülését Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Milyen érzés száguldani a Hungaroringen egy versenyautóban? Olvasóink közül gyaníthatóan sokan szívesen átélnék ezt az érzést. A túraautó-világbajnokság hétvégi Magyar Nagydíjára hangolva bárki megteheti ezt: Michelisz Norbert (32) mellé ülhetnek be egy virtuális körre.
A nukleáris katasztrófák hosszú távú hatásai több ezer évre kiterjedhetnek, becslések szerint Csernobil térsége még körülbelül 20 ezer évig nem lesz biztonságosan lakható. A nukleáris balesetek, különösen súlyosabbak azonban rendkívül...
Néhány kedves virágunk még egy további elképesztő tulajdonsággal is bír: a káros rovarokat eltávolítják a hasznos növényeinkről, így sokszorozva meg kiskertünk terményeit. Vessük vagy ültessük a rovarűző virágokat a zöldségeskert megfelelő ágyásainak közvetlen közelébe. Jó az is, ha csak néhány cserépnyi virágtövet pakolunk a védeni kívánt növényei
Meghalt Pásztor Albert nyugállományú rendőr ezredes, jogász, egykori miskolci rendőrfőkapitány szombaton - erősítette meg az MTI értesülését Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A nukleáris katasztrófák hosszú távú hatásai több ezer évre is kiterjedhetnek, becslések szerint Csernobil térsége még körülbelül 20 ezer évig nem lesz biztonságosan lakható. A nukleáris balesetek, különösen súlyosabbak azonban...