A kínai elnök Egy övezet, egy út stratégiája nagyon komoly lehetőségeket jelent Európának, amiket a kontinensnek ki kell használnia – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Pekingben zajló Egy övezet, egy út nemzetközi fórumon a közmédiának.
Kisiklott egy görög Intercity-vonat Szaloniki közelében, a balesetben négyen életüket vesztették és többen megsérültek - derült ki vasárnapi médiajelentésekből
A Virtuózok harmadik évadában is sok tehetséges gyerek zenei produkcióját értékeli a zsűriben Batta András. A neves zenetörténész, egyetemi tanár egyben a Kisvirtuózok Alapítvány kuratóriumának az elnöke is.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint az Airbnb-hálózat szállásadóinak 81 százaléka szerzett több bevételt annál, mint amennyit Magyarországon bevallott – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-vel vasárnap.
Berobbant egy megcsapolt kőolajvezeték Mexikó Veracruz nevű szövetségi államában, négy ember életét vesztette - derült ki vasárnapi médiajelentésekből.
Egy brit kiberbiztonsági szakértőnek sikerült leállítania a példátlan világméretű számítógépes támadást okozó zsarolóvírus további terjedését - közölték szombaton szakértők, akik mindazonáltal újabb támadások veszélyére figyelmeztettek.
A belügyminiszter minapi állásfoglalása egyértelműen rögzíti, hogy a közterület-felügyeletek kizárólag a térfigyelő kamerák felvételei alapján nem szabhatnak ki büntetést szabálytalankodó autósokra - közölte Tarlós István a Karc FM-nek nyilatkozva
Fémdetektoros kapukat és röntgensugaras átvilágítóberendezéseket telepítettek a bíróságokra. Ezek segítségével az elmúlt időszakban 21 ezer olyan eszközt, fegyvert is találtak, amelyeknek nincs helye a bíróságokon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pénteken történelmi csúcson, 34 435,53 ponton zárta a hetet, ami 1571,49 ponttal, 4,78 százalékkal haladja meg az előző hetit. A tőzsde forgalma enyhén emelkedett az egy héttel korábbihoz képest.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint az Airbnb-hálózat szállásadóinak 81 százaléka szerzett több bevételt annál, mint amennyit Magyarországon bevallott - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-vel vasárnap.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint az Airbnb-hálózat szállásadóinak 81 százaléka szerzett több bevételt annál, mint amennyit Magyarországon bevallott - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-vel vasárnap
Bár a szaunázás sok átmeneti szív-, és érrendszeri és hormonális változást okoz, a legtöbb egészséges felnőtt és gyermek mégis könnyen és jól viseli, sőt szereti, és jó hatással van egészségükre is.
Az Arany János-évforduló alkalmából egész évben számtalan izgalmas, a költőt bemutató programon vehetnek részt az érdeklődők. Ezek közül kiemelkedik a Petőfi Irodalmi Múzeum Önarckép álarcokban című, Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából szervezett kiállítása.
Két településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást: Kislétán polgármestert, Kisorosziban pedig községvezetőt és képviselőket is választanak.
Két településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást: Kislétán polgármestert, Kisorosziban pedig községvezetőt és képviselőket is választanak.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint az Airbnb-hálózat szállásadóinak 81 százaléka szerzett több bevételt annál, mint amennyit Magyarországon bevallott – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-vel vasárnap.
A mai napig rengeteg menekült próbál meg bejutni keletről Európába, egy jelentős hányaduk azonban kísérő nélkül érkező fiatalkorú. Bár a számok valamelyest csökkentek a tavalyi évhez képest, még mindig rengeteg gyerek érkezik a határra. Hová tartanak? Mi a céljuk? Az Eurostat összegyűjtötte.
Fodor volt az, aki eltitkolta, hogy jogerősen elítélték sikkasztás miatt, és aki kommentekben gyalázta a pécsi választókat. A polgármester két év alatt a jelek szerint megbocsátott neki.