Manapság már szinte minden cég foglalkoztat gyakornokokat. De ki pályázhat egy ilyen pozícióra és miért érdemes megpróbálni? Szakértőnk, Őri Júlia business- és management coach cikkét olvashatjátok.
Nyitva felejtett kapu, kéretlen köszöngetés, kérdés nélkül kínált falatok – egy játszótéren ez mind-mind megtörténhet. Játszóterezni jó, játszóterezni óriási öröm, de játszóterezni tanulságos is. Mert vannak szabályok ám!
Matarraña hegyvidékes spanyol földjén építették ezt a nagyon ambiciózus és különleges házat. A karika alakú, negyven méter átmérőjű rezidencia összesen valami egészen megdöbbentő, 90 ezer négyzetméteres területet foglal el; viszont az épület ebből mindössze 550 négyzetméter (ami nem „csak”, mert még így is extrém hatalmas).
Jacob Laukaitis vett egy 96-os Mazdát Aucklandben, majd a nyakába vette Középföldét. Az utazást nyálcsorgatósan szép fotókon örökítette meg, melyek megtekintése után nincs az a hatalom, hogy ne akarnád te is elszállítani Hobbitfalvától a Végzet hegyéig a gyűrűt.
Finomodnak azok az eljárások, amelyek révén műtét nélkül nagy biztonsággal megállapítható a magzati kromoszómarendellenesség - mondta az InfoRádiónak Vizsy Nóra biológus. Hozzátette: a modern módszerekkel ma már egy vérvizsgálatból pár nap alatt, a várandósság korai szakaszában kideríthető, hogy a születendő gyerek ki van-e téve a Down-, az Edwards
A vegán étrend követőinek tudniuk kell, hogy bizonyos vitaminokat és ásványi anyagokat növényi forrásból nem kapnak meg. Ezeket muszáj pótolni: mutatjuk, mivel lehet a legjobban!