A Seat Ibiza kívül-belül teljesen megújult, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy a spanyolok kisautója még soha nem volt ilyen szép és ilyen jó. Az Ibiza jelentősen megnőtt, a formaterv tekintetében a Leon nagytestvérhez igazodott, utas- és csomagtere igazán tágas lett, technikailag pedig szintén nagyot lépett előre az autó. És az Ibiza immár hazánkba is megérkezett: máris rendelhető nálunk a…
Remek formában játszik a magyar válogatott mezét korábban tizenhatszor magára öltő csatár, aki bajnoki címet szerzett az ETO FC Győrrel az NB III Nyugati csoportjában.
A tánc nem múzeumba zárható hagyomány. Talán a testünk az egyetlen, amelybe a táncot zárni lehet, bár aki táncolt valaha is, pontosan tudja, hogy a bezárásnak ennél tökéletesebb ellentéte nem is létezik.
A világ első működőképes robotzsaruja került bemutatásra Dubaiban. Az Arab Emirátusok úgy tervez, hogy 2030-ra a rendőreik negyedét robotok teszik majd ki.
Több mint két és félmilliárd forintot szán a kormány jövőre arra, hogy Magyarországnak helye legyen az Európai Űrkutatási Intézet (ESA) asztalánál - számol be a benyújtott törvényjavaslat alapján az mfor.hu
Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint globális szinten 41 millió öt évnél fiatalabb gyermek túlsúlyos és ez a szám 2025-re megduplázódhat. Az Európai Elhízás Elleni Napon dietetikusok és gyermekorvosok az "Első 1000 Nap Programra" hívták fel a figyelmet.
Miután a minap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter már pedzegette, hogy lehet személyi következménye a sajtóban megjelent, botrányos lebonyolítású, fiatalok vállalkozását célzó uniós pályázatnak, ma meg is született a döntés:...
Maximális önmérsékletre szólította fel az Egyesült Államokat és északkelet-ázsiai szövetségeseit az észak-koreai rakétakísérletek kérdésében Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes hétfőn Moszkvában.
Vlagyimir Putyin orosz elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására május 29-én Versaille-ba látogat - erősítette meg a Kreml hétfőn az Elysée-palota bejelentését.
A Manchester City középpályása, Ilkay Gündogan dolgozott már olyan sztáredzőkkel, mint Jürgen Klopp vagy Pep Guardiola, őt azonban leginkább a Vasas német trénere, Michael Oenning inspirálta a legjobban.
Ravasz dolog a demokrácia, főleg ha komolyan veszik. Nem is olyan régen a legtöbb sportági szakszövetség közgyűlése egy-másfél óra alatt „lezavarható”, merőben protokolláris esemény volt, a Magyar Úszószövetség rendes évi közgyűlése azonban – a burleszkbe illő elemeket sem nélkülözve – vasárnap több mint ötórás maratoni színielőadásba torkollott.
A hírek szerint hamarosan nagy változások elé néz a Ford felsővezetői csapata. A mostani vezérigazgató, Mark Fields nemsokára leköszönhet, a helyét pedig egy James P. Hackett veheti majd át, de nem ez lesz az egyetlen változás a vállalat életében.
Magyarországnak három fő területen fogalmazott meg javaslatokat az Európai Bizottság (EB) az uniós tagállamokra vonatkozó, hétfőn közzétett országspecifikus gazdaságpolitikai ajánlásaiban.
A CIB alapkezelő befektetési alapot indított, melybe olyan gyártók részvényei kerültek be, akik többek között például a Boci csoki, a Balaton szelet vagy a Pilóta keksz gyártói.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) mikrobiológusai a i Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatóival együttműködve elsőként írtak le egy új baktériumnemzetséget Romániából - közölte hétfőn honlapján a Sapientia.
Megdobálták az egyik kecskeméti gimnázium diákjainak autóját a calais-i kompkikötő közelében, valószínűleg migránsok voltak az elkövetők – írta a hvg.hu.
Nem kedvelik a kereskedők az akadékoskodó vásárlókat, akik egy balul sikerült beszerzés után csalódottságukban a panaszkönyvben rögzíttetnék, mi a gondjuk a beszerzett termékkel, illetve mit várnak el a pénzükért cserébe. A hatósági tapasztalatok szerint a reklamációk felénél akad valamilyen hiányosság, holott jogszabály írja elő a vitás ügyek korr
Vasárnap az ellenzék korrupció ellenes tüntetést szervezett Felcsúton, Mészáros Lőrinc házánál. Hadházy Ákos, az LMP társelnöke elmondta az ATV Start című reggeli műsorában, hogy olyan intézkedésekkel, amelyek megnehezítik a korrupciót, évente 5-600 milliárd forintot is meg lehetne spórolni.
Haszan Róháni a megválasztása utáni első sajtótájékoztatóján – amelyet az állami televízió élőben sugárzott – hangsúlyozta: országa támogatja a térség stabilitását, amely szerinte Irán segítsége nélkül nem lehetséges.
A magyar kormánynak csökkentenie kellene az alacsony keresetűek adóterhelését, valamint erősítenie kéne a közbeszerzések átláthatóságát és az itt megvalósuló versenyt, és jobb korrupcióellenes keretrendszert kellene kidolgoznia. A...
Hatvankét ország csaknem 1700 szakemberének részvételével kezdődött ma és négy napon át tart a 2017-es ISF Vetőmag Világkongresszus Budapesten. Mint a konferencia megnyitóján elhangzott: a rendezvény kiváló alkalmat teremt arra, hogy a szakmai közönség még jobban megismerhesse a külföldön is keresett magyar vetőmagokat.
Emeli bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. Az emeléssel a benzin átlagára 352 forintra, a gázolajé 349 forintra nő. A 95-ös...
Huszonhat párt és két esélyes koalíció indul a június 11-i koszovói előre hozott parlamenti választáson a törvényhozás 120 helyéért – közölte tegnap a koszovói választási bizottság. Elemzők szerint a voksolás Hashim Thaci államfő és Isa Mustafa miniszterelnök hatalmi harcára egyszerűsíthető le. Szerbiában komoly veszélyként tekintenek arra, hogy