A fenntartható mezőgazdasági termeléshez innovációra van szükség az egész ágazatban és a vetőmag termelésben is, ahhoz, hogy a globális kihívások és a klímaváltozás hatásait csökkenteni lehessen – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Vetőmag Világkongresszus megnyitóján hétfőn Budapesten.
Tizenkilenc határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t
Szigorítaná az ír felügyelet az elmúlt években futótűzként terjedő tőzsdén kereskedett alapokra vonatkozó szabályokat, de az amerikai és a francia felügyelet is lépni készül az ügyben. Közben a britek attól rettegnek, hogy a Vanguard...
A horvát pártok mindegyike győzelemként értékelte a helyhatósági választások eredményét - derült ki a pártok elnökeinek nyilatkozataiból a választások éjszakáján
Ebben a partiban skalpok és pénz helyett kapcsoltokat lehetett szerezni. Három asztalnyi játékos jött el a Lurdy Házba a válallkozói pókerpartira, a Minner hívására.
Pénteken jelentős emelkedéssel zárult a hét a világ tőzsdéin, annak ellenére, hogy több olyan információ is napvilágot látott az elmúlt napokban, amelyek akár egyenként is alkalmasak arra, hogy Donald Trump bukását okozzák. Ma ismét...
A Vendéglátó és Turisztikai Szakszervezet támogatja, míg a balatoni vendéglátósok ellenzik a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége 8-15 százalékos kötelező szervizdíj bevezetéséről szóló javaslatát - derül ki a Magyar Nemzet, illetve a Népszava hétfői számában megjelent összeállításból.
Magyarországon 1,5 százalékkal nőtt, így itt változott a fogyasztók számára a legkedvezőtlenebbül a földgáz fogyasztói ára a vizsgált 31 európai országban 2015 második féléve és 2016 második féléve között - derül ki az Eurostat...
Nemhogy a GDP-nél, még a hagyományos hitelek növekedésénél is gyorsabban hízik a kínai árnyékbankszektor. Ezzel összefüggésben ellenőrizhetetlen méretű lufi fújódik az ingatlan- és építőipari szektorokban, romlik a bankrendszer...
Nincs elégedetlen szomszédság, több ezren járnak az ott rendezett koncertekre, mégis a bezárás fenyegeti a Budapest Parkot. A 2024-es olimpiai tervekben a helyszínen még villamos-végállomás szerepelt, az olimpiától való visszalépés után...
Az olasz kivételével véget értek a topligák, de a Serie A-ban is bajnokot avattak már. A Real Madrid megnyerte a spanyol, a Juventus az olasz bajnokságot. Angliában az Arsenal 1996 óta először maradt le a Bajnokok Ligájáról.
A Seat Ibiza kívül-belül teljesen megújult, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy a spanyolok kisautója még soha nem volt ilyen szép és ilyen jó. Az Ibiza jelentősen megnőtt, a formaterv tekintetében a Leon nagytestvérhez igazodott, utas- és csomagtere igazán tágas lett, technikailag pedig szintén nagyot lépett előre az autó. És az Ibiza immár hazánkba is megérkezett: máris rendelhető nálunk a…
A hazai balliberális tábort e mélyen felháborító címmel és üzenettel ír a független német gazdasági-politikai hírportál arról, hogy milyen kiváló lehetőségei lehetnek a Német Szövetségi Köztársaságnak a gigantikus kínai infrastruktúra projektben, az Új Selyemútban.
Két, kormányzati, valamint szakértői munkacsoporti szinten zajlanak a tárgyalások a Magyarországon működő, Európai Unión kívüli külföldi egyetemekkel - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter újságíróknak hétfőn...
A megkérdezettek fele elsősorban a televíziókból tájékozódik, egyharmada az internetről. A tévénézők az ATV-t tartják a legkiegyensúlyozottabb televíziónak. A magyar választókorúak médiafogyasztási szokásaival kapcsolatban a Vasárnapi Hírek megbízásából a Publicus Intézet készített közvéleménykutatást.
Rekordösszegű, 400 millió ausztrál dolláros (82 milliárd forint) adományt ajánlott fel Andrew Forrest ausztrál bányamágnás különféle tudományos, oktatási és népjóléti programok támogatására.
Hamarosan indul a nyaralási szezon, a legtöbben már meg is tervezték az idei vakációt és már a szállást is lefoglalták. De mi a helyzet a biztosítással? Az unión belül valóban elegendő védelmet nyújt az Európai Egészségbiztosítási...
A pénteki szép amerikai tőzsdei emelkedés után ma is hasonlóra van kilátás, legalábbis az európai részvények jól teljesítenek. A BUX index minimális mínuszban van ugyan, de ez a pénteki csúcsdöntés után nem csoda. A forint viszonylag erős maradt. Júliusban nagy részvénykibocsátás jön nálunk?
Az elvándorlás már most is komoly gondokat okoz a gazdaságban, a folyamat azonban egy nagyszabású felmérés eredményei szerint nem áll le. A fiatalok és középkorúak közül sokan tervezik a külföldre költözést vagy már meg is kezdték az előkészületeket, írja a Magyar Nemzet.
Jön a nyár, a szabadjára engedett fantázia és az őrületek időszaka, amikor az emberek legtöbbjének a szabadság ideje alatt sokkal több idejük van marhaságokon törni a fejüket, mint a dolgos hétköznapokon.
Stresszhelyzetbe bárhol, bármikor kerülhetünk. Az, hogy ezekben a szituációkban hogyan cselekszünk, függ attól is, hogyan tudunk megküzdeni az adott helyzettel, mennyire bízunk önmagunkban, saját erőnkben, saját döntéseink helyességében.
Még úgy is többletes lett áprilisban a költségvetés, hogy a költségvetési szervek elkezdték a pénzköltést. Mindez annak köszönhető, hogy a bevételek, elsősorban az áfabefizetéseknek köszönhetően, egyenesen felrobbantak. Az már...
Hamis tanúzás miatt emelt vádat a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség egy 63 éves, arab nyelvű szakfordító-tolmácsként dolgozó budapesti nő ellen - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség helyettes szóvivője
Lengyelországnak az Európai Unió Bírósága előtt kell megvédenie álláspontját, de politikai módszerekkel is védekeznie kell – jelentette ki Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke azokról a döntésekről, amelyeket a menekültelosztási kvóta teljesítéséről az Európai Bizottság (EB) és az Európai Parlament a múlt héten hozott.
Pokolgép robbant a thaiföldi főváros, Bangkok egyik kórházában hétfőn, a támadásban 24-en könnyebben megsebesültek - mondta el Szanszern Kaevkamnerd kormányszóvivő
Pénzmosás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy ghánai férfival szemben, aki bűncselekményből származó pénz felvételéhez nyitott bankszámlát Budapesten – közölte Ibolya Tibor, fővárosi főügyész az MTI-vel.