Magyarország határozottan elítéli az "ártatlan emberek elleni gyáva brutalitást" - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel, hozzátéve, mély megrázkódtatással fogadták, hogy az egyiptomi kopt keresztény közösséget ismét támadás érte, ártatlan emberek, köztük sok gyermek életébe került az újabb erőszak Az Emmi közleményében arra reagált, hogy huszonhárom ember -…
A házasodást és gyermekvállalást bátorító, a házasságok élettartamának növelését elősegítő közpolitikai reformot szorgalmaz Romániában a Vladimir Ghica katolikus családszervezet és a bukaresti Pro Vita egyesület
Folytatódhat a munkanélküliek arányának csökkenése idén, azonban a munkaerőpiaci helyzet javulásában elsősorban a bérek emelkedése lesz a domináns az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
Statisztikai adatokkal válaszoltak a bankok Lázár János lakossági fórumon tett kijelentésére. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanis korábban azt mondta, az ügyintézők lebeszélik a CSOK-ról azaz a családi otthonteremtési kedvezményről az érdeklődőket.
Kövér László írta alá a szerződést a Lungo Drom elnökével, aki több mint 1,6 milliárd forinttal nem tud elszámolni. A “tolvajszövetség" létrejöttét tüntetéssel ünnepli az MSZP.
Ki ne szeretné, ha egy olyan bulin halmoznák el mindennel, mi szem-szájnak ingere, ahol ráadásul a címlapokról ismert sztárok mellett kortyolhatja a koktélokat? Legyen a i Operettszínház kiemelt vendége egy fejedelmi VIP party-n!
A legtöbben arra számítanak, hogy Szolnok-Pro Recco döntőt rendeznek a budapesti férfi vízilabda Bajnokok Ligája Final Six szombati döntőjében - vélekedett Faragó Tamás olimpiai és világbajnok vízilabdázó. Kemény csatát vár a ma esti Szolnok--Eger eldöntőben is.
Ismét Tóth Vazult választotta meg elnökének a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara (British Chamber of Commerce in Hungary – BCCH). Az elnök mellett a közgyűlés megválasztotta a kamarai tanács tagjait is. A rendezvényen részt vett Iain Lindsay, az Egyesült Királyság budapesti nagykövete.
Maradtak még "csőben" határon átnyúló banki összeolvadások és felvásárlások Közép-Európában, hisz néhány nyugat-európai bank visszavonulóban van a régióból. A helyi gazdaságok fellendülésével azonban kevésbé sürgető most...
Gyalog sétáltak végig helyiek és turisták között a világ hét iparilag legfejlettebb országainak (G7) vezetői a szicíliai Taormina utcáin pénteken, ahol csúcstalálkozójuk biztonsági és aktuális külpolitikai kérdések megvitatásával kezdődött.
Interjút adott hosszú hallgatás után Sabine Kehm, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher menedzsere a sportbuzzer.de oldalnak. Elmondta, hogy miért nem nyilatkoztak a 2013 decemberében síbalesetet szenvedő autóversenyző állapotáról.
A családok és a munkából élők költségvetése a 2018-as büdzsé - értékelt Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője és Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára váci sajtótájékoztatójukon, pénteken
Sokkal több erőforrást kell mozgósítania a világnak a keresztény közösségek megvédésére az elkövetkezendő időszakban – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken az MTI-nek arra reagálva, hogy huszonhat ember – köztük sok gyerek – meghalt és huszonöt megsebesült kopt keresztények elleni fegyveres támadásban Egyiptomban, az ország déli részében fekvő el-Míneja tartományban
Az 5. század első felére tehető hunkori, módos férfi ritkaságszámba menő sírját tárják fel régészek a Mercedes újabb gyárának tervezett területén, Kecskemét határában - tájékoztatta Wilhelm Gábor projektvezető régész az MTI-t pénteken.
A brit belügyminiszter szerint egyelőre érvényben marad a manchesteri robbantásos merénylet után elrendelt legmagasabb, kritikus fokozatú terrorkészültségi szint Nagy-Britanniában. Amber Rudd pénteki nyilatkozatában kérte ugyanakkor a lakosságot, hogy a sport- és kulturális rendezvényekben gazdag háromnapos hétvégén nyugodtan vegyen részt a közössé
Míg a miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan csak annyit árult el a pénteki telefonálásról, hogy Orbán és Putyin időszerű kérdésekről beszéltek, addig a Kreml elárulta: a paksi bővítés és a gázszállítás volt a téma. Az orosz tájékoztatás szerint Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor megállapodtak a személyes kapcsolatok további fenntartásában. (MTI
Kevesen engedhetik meg Magyarországon, hogy autót vegyenek a gyereküknek, de Berki Krisztián nem sokat teketóriázott, a másfél éves Zselykét egy igazi klasszikussal lepte meg, ami ráadásul állítása szerint 100 millió forintot ér. Utánajártunk...
Bármekkora közhely, mégis tény, hogy a negyedik ipari forradalomnak nevezett, jelenleg is folyamatban lévő technológiai fejlődés átalakítja a mindennapokat. Ez egyben zsebbe vágó kérdés, mert a bankolásban is új korszak kezdődött az elmúlt években, az átalakulás most is tart, és egyre gyorsabb tempót diktál.
Az árupiacról is eltűnt mára az év elején tapasztalható hurráoptimizmus, a kávé és a kakaó jegyzése például többhavi mélyponton van. Az árerózióért a hedge fundokat okolják.
Az első negyedévben, az első becslésre rácáfolva, a piaci várakozásnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok bruttó hazai terméke (GDP) a kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis (BEA) pénteken kiadott második becslése szerint.
Gyalog sétáltak végig helyiek és turisták között a világ hét iparilag legfejlettebb országainak (G7) vezetői a szicíliai Taormina utcáin pénteken, ahol csúcstalálkozójuk biztonsági és aktuális külpolitikai kérdések megvitatásával kezdődött, és már a helyszínre tartanak a G7-ellenes tüntetés résztvevői is. A csúcs zárónyilatkozatának tervezete a mig
A WannaCry árnyékában a világ megfeledkezett egy hasonlóan komoly biztonsági résről, mely a mobilcégek SMS szolgáltatásait érinti. A sérülékenység segítségével a banki azonosító kódokat tartalmazó SMS üzeneteket sikerült más telefonszámra átirányítani, és így a bűnözők pénzt tudtak lopni német bankszámlákról. A biztonsági rést már 2014-ben felfedez