Biztossá vált, hogy lesz magyar résztvevője a férfivízilabda-Bajnokok Ligája fináléjának, miután csütörtök este a ZF-Eger 6-4-re legyőzte az olasz Brescia együttesét a i Duna Arénában zajló hatos döntőben, ezzel a legjobb négybe jutott.
A szegedi angol fordító- és tolmácsképzést alapító Göncz Árpád néhai köztársasági elnökről nevezték el a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) két épülete közötti sétányt pénteken.
Szex közben a csúcs felé közeledve a halántékom és a homlokom majd szétdurran, olyan érzés mintha szét akarna szakadni. Kérdésem, hogy mi okozhatja ezt? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Nem csupán a bajnoki cím tartja lázban a drukkereket, óriási a harc a kiesés ellen is a labdarúgó-NB I-ben. A Debrecen, a Diósgyőr és az MTK közül egy búcsúzik.
Az egyre keményebb világgazdasági versenyben Magyarországnak és Szlovákiának is alapvető gazdasági érdeke, hogy a két ország közötti (infrastrukturális) összeköttetések javuljanak – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter magyar újságíróknak nyilatkozva Pozsonyban pénteken.
A hulladék nemcsak környezeti probléma, hanem gazdasági is, ezért a lineáris gazdasági modellről egy körfolyamatokra épülő, körforgásos gazdaságra kellene átállni - mondta Kriza Máté, a Körforgásos Gazdaságért Alapítvány kuratóriumi elnöke az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti adásában. Közölte, magyar cégeknél is terjed a körforgásos gazdasági
Az Európai Unióval való szakítás egyik alternatívájaként Nagy-Britannia hagyományos szövetségese, egykori gyarmata, Amerika felé akart fordulni, de kiderült, hogy ez nem is olyan egyszerű. Sem a kereskedelemben, sem a hírszerzési együttműködésben, amint ezt az elmúlt napok mutatták.
A General Motors is a jogászok célkeresztjébe került az Egyesült Államokban a Volkswagen dízelbotrányának tanulságai alapján. Egy detroiti bíróságon gyűjtőkeresetet nyújtottak be a General Motors ellen 705 ezer dízelautó tulajdonosa...
Hétvégén az InfoRádió műsorában hallható lesz többek között Csukás István, Bencsik Balázs, Racsmány Mihály, Baán László, Sebő Ferenc, Szepsy István és ifj. Szepsy István, valamint Gombos Bernadett.
Középtávon nagyon valószínűnek tartja az orosz központi bank, hogy hordónként 40 dollárra esik vissza az olajár - jelentette ki Kszenyija Judajeva, a pénzintézmény első elnökhelyettese pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján.
Orbán Viktor miniszterelnök fogadta Igor Dodon moldovai elnököt az Országházban péntek délután - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke
Az 5. század első felére tehető hunkori, módos férfi ritkaságszámba menő sírját tárják fel régészek a Mercedes újabb gyárának tervezett területén, Kecskemét határában - tájékoztatta Wilhelm Gábor projektvezető régész az MTI-t pénteken
Középtávon nagyon valószínűnek tartja az orosz központi bank, hogy hordónként 40 dollárra esik vissza az olajár - jelentette ki Kszenyija Judajeva, a pénzintézmény első elnökhelyettese pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján. Judajeva...
A török parlament egyik vizsgálóbizottsága pénteki jelentésében az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokot nevezte meg a tavaly júliusban végrehajtott hatalomátvételi kísérlet értelmi szerzőjeként.
Pavel Belobrádek cseh kormányfőhelyettes híve a cseh-német megbékélésnek, de a második világháború után kiadott Benes-dekrétumok érvényességét nem szüntetné meg
Orbán Viktor miniszterelnök fogadta Igor Dodon moldovai elnököt az Országházban péntek délután - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Valamennyi önkormányzati tulajdonú orvosi rendelőjét felújítja Miskolc 2020-ig, ez 59 felnőtt, 30 gyermekorvosi, és 41 védőnői körzetet érint, a beruházásokra összesen csaknem 1,7 milliárd forintot költenek - közölte a polgármesteri hivatal az MTI-vel.
A 2012-ben már végrehajtott 7500 darabos visszahívását ezúttal 45 ezer darabbal bővíti Amerikában a BMW, mert ügyfélpanaszok alapján menetközben váratlanul is kinyílhatnak az ajtók a 7-es sorozat régebbi modelljeinél. Az Egyesült...
A magyar-orosz kétoldalú kapcsolatok időszerű kérdéseiről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel pénteken telefonon - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
A Mazda új, azóta sikert sikerre halmozó formanyelve még 2012-ben mutatkozott be sorozatgyártásban a CX-5 képében. Még hat év sem telt el azóta, már le is leplezték a következő generációt a japánok, ami nem meglepő módon nem szakított a KODO névre keresztelt formai megoldásokkal, csupán továbbfejlesztette azokat. Mostanra pedig az is kiderült, hogy mennyiért vásárolhatjuk meg itthon a Mazda…
A Nissan X-Trail a Qashqai nagytestvéreként egészen kellemes szolgáltatásokat kínál akár hét fő számára, azonban a motorpaletta eddig hagyott kívánnivalót maga után. Sokan hiányoltak egy igazán erős dízelmotort a 130 lóerős 1.6 dCi mellett, amelyet ráadásul nem lehetett egyszerre összkerékhajtással és automataváltóval kombinálni. Most pótolta a hiányosságot a Nissan, de ezért komoly árat kell…
Októberre várható döntés a londoni központú uniós ügynökségek új székhelyéről, amelyeknek költözniük kell az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnésével. A helyszínekről a tagországok képviselői fognak dönteni világos kritériumok mentén, titkos szavazás útján – közölte a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai politika-üzleti lap az Európai
A brit belügyminiszter szerint egyelőre érvényben marad a manchesteri robbantásos merénylet után elrendelt legmagasabb, kritikus fokozatú terrorkészültségi szint Nagy-Britanniában.
Négyhavi csúcsot ért el májusban a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban – derült ki a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek eredményét pénteken tették közzé.