Lezárták az Egyesült Államok vezette katonai koalíció harci gépei elől a szíriai lakosság védelmében létrehozandó biztonsági övezetek légterét - jelentette ki pénteken Asztanában Alekszandr Lavrentyev, az orosz elnöknek a szíriai rendezés ügyében illetékes tanácsadója
Szergej Lavrov orosz és Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a szíriai feszültség csökkentésével kapcsolatos kérdésekről egyeztetett telefonon pénteken, tekintettel az asztanai tárgyalásokon az előző nap aláírt, biztonsági övezetek létrehozásáról rendelkező orosz-török-iráni memorandumra - közölte pénteken az orosz külügyi tárca.
Miután a Tesla kb. fél éve megszerezte a német Grohmann Engineering céget, Elon Musk, a világ egyik legcéltudatosabb CEO-ja szembekerült Németország egyik nagyon erős szakszervezetével, az IG Metall-lal. Érdekes lesz, hogyan alakul a dolgozók bérvitája Muskkal, akinek februárban már Kaliforniában is meggyűlt a baja a szakszervezetekkel. (QZ)
Magyarország szolidáris a szenvedőkkel és a bajban lévőkkel, továbbá azokkal is, akik az európai értékeket védik - mondta a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója péntek este Mosonmagyaróváron, a nemzeti konzultáció témájában tartott országjáró körúton, ahol a migrációs nyomásról beszélt
Az Egyesült Államok a dél-koreai hírszerzés segítségével képezte ki titkosügynökét, aki észak-koreai állampolgár révén könnyen Kim Dzsongun közelébe juthatott volna
Iránytalan kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdéket pénteken, alig mozdultak az irányadó részvényindexek a hét utolsó napján. A vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adatok jöttek, az IBM esése viszont lehúzta a Dow indexet.Új csúcson...
Frans Timmermans, az Európai Bizottság (EB) első alelnöke provokációként értelmezte Orbán Viktor miniszterelnöknek azokat a megjegyzéseit, amelyeket a Die Zeit című német liberális hetilap "egyértelműen antiszemitának" minősített - közölte a brüsszeli bizottság egyik szóvivője pénteken az AFP francia hírügynökség jelentése szerint.
Rabat – Babos Tímea (23) – oldalán Andrea Hlavackovával - megnyerte a 250 ezer dollár (71,2 millió forint) összdíjazású rabati salakpályás női tenisztorna páros versenyét.
Kis Radu, Nagy Zoltán Ferenc és Nyilas Gyöngyvér folytathatja a tinik közül a versenyt a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutatóban, ők hárman jutottak tovább az első elődöntőből.
Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnöke szerint az ország nem vesztett volna el sok jó egészségügyi szakembert, ha a "szoclib" kormányok "odafigyelnek, tárgyalnak" és megállapodnak a bérekről a szakszervezetekkel.
A havibéres dolgozó folyamatos munkarendben, 9 havi munkaidő keretben dolgozott, mely keret első 8 hónapjában ledolgozta a törvény által az adott 9 hónapra eső munkaórákat. A 9.hónapban a munkáltató nem kívánja munkára beosztani, így természetesen a munkavállalónak erre a hónapra csak az alapbért kell kifizetni (alapesetben). De mi történik ha a fenti helyzet annyiban változik,hogy munkavállalónk…
Nyolcmillió forintos felügyeleti bírságra ítélte az MNB a KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt.-t, és felszólította, hogy a jövőben teljes körűen és határidőben tegyen eleget a rendszeres tájékoztatási kötelezettségére vonatkozó...
Kis Radu, Nagy Zoltán Ferenc és Nyilas Gyöngyvér folytathatja a tinik közül a versenyt a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutatóban, ők hárman jutottak tovább az első elődöntőből.
A spanyol királyi család éves költségvetésének 88,4 százalékát használta fel az elmúlt évben, ezzel mintegy 900 ezer eurót (281 millió forintot) "spórolt meg" - derült ki pénteken az állami intervenciós vizsgálatból, amely egyúttal jóváhagyta a királyi ház tavalyi költségelszámolását.
Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnöke szerint az ország nem vesztett volna el sok jó egészségügyi szakembert, ha a "szoclib" kormányok "odafigyelnek, tárgyalnak" és megállapodnak a bérekről a szakszervezetekkel.
A Balaton fagylaltja után a Balaton kávéját is szeretnék megtalálni és népszerűsíteni a Gyenesdiáson másodszor tartandó Balaton Barista Bajnokság keretében, az egyre több minőségi étterem és bor után a "feketelevesnek" is nagyobb figyelmet szentelve - mondta el a rendezvény ötletgazdája és szervezője az MTI-nek.
Az Európai Unió Kínát is felelősért teszi, amiért ilyen súlyos migránsválság alakult ki a Földközi-tengeren. A migrációs biztos szerint az ázsiai ország az embercsempészeknek gyárt csónakokat.
A péntek esti csaknem végleges adatok szerint jól teljesített a kormányzó Konzervatív Párt a részleges nagy-britanniai helyhatósági választásokon, amelyeket alig több mint egy hónappal a június 8-ára kiírt előrehozott parlamenti választások előtt tartottak
Fotó: Varga György/MTI/MTVAA Lehet Más a Politika Paks 2 ügyében népszavazást követelő fényfestéssel demonstrált a szombathelyi városházánál. Nemrég Budapesten tették ugyanezt.
Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnöke szerint az ország nem vesztett volna el sok jó egészségügyi szakembert, ha a „szoclib” kormányok „odafigyelnek, tárgyalnak” és megállapodnak a bérekről a szakszervezetekkel
A sörgyártás melléktermékeként keletkező hulladékhővel fűtik egy épülő lakónegyed lakásait és üzlethelyiségeit az ausztriai Grazban, valószínűleg Európa első ilyen jellegű projektjében.
Rendhagyó szerzői estekkel, koncertekkel és felolvasásokkal várja az érdeklődőket június 7. és 11. között a nyári Margó Irodalmi Fesztivál a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM), ahol többek között új kötetével lép fel Nádas Péter, Peer Krisztián, Tóth Krisztina és Kemény Zsófi is - közölték a szervezők az MTI-vel.
Első alkalommal választották ki Az Országház borait; a címet nyolc kategóriában ítélték oda, elsősorban a Kárpát-medencében őshonos fajtákból készült tételeknek
Kis Radu, Nagy Zoltán Ferenc és Nyilas Gyöngyvér folytathatja a tinik közül a versenyt a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutatóban, ők hárman jutottak tovább az első elődöntőből