A rizses babaételek 73 százalékában található arzén, ami hatalmas kockázatot jelent a csecsemők növekedésére, az immunrendszerére, és az intelligenciájuk fejlődésére. Egy nemzetközi tanulmány szerint a rizses babaételek háromnegyede...
54 milliárd forintot meghaladó nyereséget ért el 2016-ban a Magyar Nemzeti Bank, amivel teljes egészében az eredménytartalékot gyarapítja. Az MNB közleménye szerint az így 160 milliárd forintra növekedő tartalék fedezetet nyújt az esetleges...
Az uniós országoknak maguknak kellene eldönteniük, hogy akarják-e ellenőrizni saját határaikat - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter a Die Presse című osztrák újságnak adott pénteken megjelent interjúban.
Egy brit apa és lánya megölte szomszédját, mert az kiszúrt egy kertben landolt focilabdát. Holttestét két héttel később fedezték fel. Emberölés bűntettében álltak bíróság elé.
Nagy botrány kavarog az Újpest és a 800 millió forintból felújított Szusza Ferenc Stadion körül. A létesítmény nem kapta meg a szükséges licencet, hogy ősztől NB I-es mérkőzést lehessen benne játszani. Azonban kiderült, ez egyáltalán nem az Újpest hibája.
Akik ragaszkodnak a padlószőnyeghez, általában azt mondják, hogy sokkal komfortosabb és melegebb, mint a fa vagy linóleum padló. Ez igaz is, azonban a padlószőnyeg számos egészségügyi probléma okozója lehet.
A korrupció elleni erőfeszítések fontosságát hangsúlyozták a felszólalók a Transparency International (TI) Magyarország nemzetközi konferenciáján, pénteken Budapesten.
Az indiai legfelsőbb bíróság pénteken helybenhagyta annak a négy férfinak a halálbüntetését, akik 2012 decemberében Újdelhiben egy autóbuszon megerőszakoltak és vasrúddal brutálisan halálra vertek egy 23 éves orvostanhallgató lányt - közölték ügyvédek.
A várakozásokat meghaladó mértékben bővült a kiskereskedelem forgalma idén márciusban. Ebben már egyértelműen szerepe van a béremeléseknek, és a családok növekvő költései már a szolgáltatások terén, illetve az otthonteremtésben is jelentkeznek.
Judy a szülés óta elégedetlen az alakjával, ezért most úgy döntött, a diéta mellett egy kemény edzésbe is belevág. A formás alak elérésében szakértőnk, Czanik Balázs capoeira aerobik edző, életmód tanácsadó segítségét kérte.
Az uniós országoknak maguknak kellene eldönteniük, hogy akarják-e ellenőrizni saját határaikat - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter a Die Presse című osztrák újságnak adott pénteken megjelent interjúban
A kormánypártok szerint Botka László szocialista miniszterelnök-jelölt átverte az embereket a vagyonának eltitkolásával, ezért a Fidesz-KDNP arra kéri Szeged polgármesterét: árulja el végre, mennyi a valós vagyona
Szerdán több portál is beszámolt arról, hogy új adót vezetne be a kormány ebrendészeti hozzájárulás néven. A fővárosi kutyatulajdonosok vegyesen fogadták a hírt. A Minisztérium csütörtökön közleményben reagált a sajtóhírekre.
Legjobb barátnők vagy éppen két dudás egy csárdában? Az anya és lánya közötti különleges kapcsolat nem mindig felhőtlen, de az biztos, egy lány életében az egyik legmeghatározóbb szerepet édesanyja tölti be. Az
Két ukrán felségjelzésű vízi jármű, egy turistahajó és egy tehervontató ütközött a Duna 1730-as folyamkilométerénél pénteken - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police
Az egészségügyi ágazatnak, így a védőnőknek és a mentősöknek juttatandó jövő évi többletforrásokról adott tájékoztatást a szakszervezetek képviselőinek a nemzetgazdasági tárca képviselője az ágazati kollektív szerződésről folytatott tárgyalás újabb fordulóján - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken az MTI-vel.
Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben búcsúlátogatáson fogadja Francois Hollande leköszönő francia elnököt - tudatta pénteken a berlini kancellária.
Rendeletben szabályozná a kormány az elektromosautó-töltésért beszedhető díjak számítását, a kormány honlapján megjelent tervezetet május 8-ig lehet véleményezni.
A Felelős Állattartás napját ünnepli az idén 25 éves Rex Kutyaotthon Alapítvány, amely az országos szintű, első alkalommal megrendezendő összefogás alkalmából egész napos rendezvénnyel és látványos rekordkísérlettel várja a közönséget Újpesten.
A bankkártyák egyre nagyobb szerepet játszanak életünk minden területén és bár a BKK budapesti pénztárablakai előtt még mindig nagyobb sorok kígyóznak, mint a nem mindig megbízható automaták előtt, a tömegközlekedés igénybevételekor...